Rendezés

Videóval

A határtalan HORGÁSZBARÁTSÁG

Döme Gábor 2019-05-24
Ahhoz, hogy valaki állandóan kiemelkedő eredményeket tudjon produkálni, a horgászatban is folyamatosan képeznie kell magát. Az új információk beszerzésének számos módja van. Ha végiggondolom saját pályafutásomat, akkor egyértelműen a versenyhorgászat során tanultam, tapasztaltam a legtöbbet. Az itt megszerzett tudást és tapasztalatot később számos új termékbe sikerült átültetni.
Videóval

Tavaszi rapid pontyok

Haskó Tamás 2019-05-20
Tavasz van, vizeink hőmérséklete lassan, de biztosan emelkedik, és már csak az éjszakai fagyoknak kellene kicsit alábbhagyniuk, de ez már nem tarthat vissza egy gyors pontyhorgászattól, melyet egyik kedvenc tavamra, az Akasztói Horgászpark és Halascsárda Extra tavára terveztem.
Videóval

Palotás újratöltve

Farkas Szabolcs 2019-05-17
Idén sem maradhatott ki a repertoárból az egyesületi kézben lévő Palotási-víztározó, ami Komáromi Tibi bácsi keze alatt szinte virágkorát éli! A szívélyes fogadtatás minden ide látogató horgásznak kivétel nélkül jár, és az itt eltöltött napok alatt egy igazi baráti közösség tagja lehet. Számomra mindig meglepő az a nagy mennyiségű önzetlen segítség, amit itt kapok/kapunk!
Videóval

Korda újdonságok 2019 a Haldorádó kínálatában

Haldorádó Team 2019-05-16
A Korda termékek az angol pontyhorgász Danny Fairbrass vezetésével készülnek, aki nagyon sokat fektet a fejlesztésekbe, melynek a pontyhorgászok csak örülhetnek, mivel évről évre jelennek meg a kínálatban a kiváló minőségű és jól átgondolt termékek. Mi is ezekből csemegézgetve bővítettük az áruház kínálatát, melyeket ebben az írásban részletesen bemutatunk.
Videóval

Kis tavak nagy halai

Borbiró Ádám 2019-05-15
A horgász legnagyobb ellensége az idő, pontosabban annak hiánya. A mai modern, felgyorsult világban kevesen tehetik meg azt, hogy akár több napot a vízparton töltsenek rendszeresen. Havi egy-két alkalom és pár „lopott” óra a jellemző. Egyre inkább előtérbe kerülnek a „rapid” horgászatok. Ezek viszont bármennyire ritkák és rövidek, mégis lehetnek eredményesek!
Videóval

Tavaszi keresőhorgászat

Sipos Gábor 2019-05-13
Tény és való, hogy a method technika alaptézise, ne dobj kétszer egy helyre! Ez tavasszal is megállja a helyét, mikor a lassan melegedő vízben a halak még csak lassan mozdulnak meg és legtöbbször akkor sem a táplálékszerzési vágy hajtja őket, hanem a melegebb víz iránti sóvárgás. Természetesen ekkor is horogra lehet őket csalni, főleg ha jókor jó helyre dobunk. És hogy melyik a jó hely? Hát az, ahol kapás van!
Videóval

A szakértő válaszol! – 35. rész

Döme Gábor 2019-05-12
Ahogy a horgászok érdeklődése és folyamatos, lelkes kísérletező szelleme, úgy a sorozatunk sem áll meg, 2019-ben is folytatódik „A szakértő válaszol!”. A mai részben kiemelt kérdések kiválasztásánál ezúttal is az aktualitást, illetve a téma gyakoriságát vettem alapul. Nézzük, melyek ezek!
Videóval

A Haldorádó Feeder Team praktikái 2. rész – Hogyan növeljük a csali méretet method kosárban?

Sipos Gábor 2019-05-04
A method horgászat alapvetően arról szól, hogy présszerszámmal megtölthető kosárban kisméretű pop-up csalit kínálunk fel. Ez így egy gyors, aktív, és persze nagyon eredményes pontyfogó módszer, ám előfordulhat, hogy a sok zavaró apróhal, törpeharcsa miatt, vagy éppen a hosszú várakozási idő miatt nagyobb csalit kell felkínálni. Ahhoz, hogy a nagyméretű csalikombinációk elférjenek az olyan, egyébként kicsi csalikhoz optimalizált method kosarakban, mint amilyen a By Döme TF Long Cast Method Feeder kosár is, kicsit át kell azt alakítani. Ebben az írásban és kisvideóban kiderül, mi ennek a legegyszerűbb módja.
Videóval

8X a fejlődés útján

Energo Team 2019-04-27
Esetünkben a címben szereplő 8X, nem a nyolcvan éves korba lépést jelenti, hanem a nyolc szálas zsinórok fejlődését. Mint részben termékfejlesztő, elég jól ismerem a horgászcikk-ipar e szegletét is, így elég jó rálátásom van a jelenlegi piacra. A fonott zsinórok fejlődése egy picit megtorpant ugyan, de a lelassult fejlődés nem egy helyben toporgást jelent, így most elérkezett nálam is a váltás ideje.
Videóval

Fluo method

Borbiró Ádám 2019-04-23
E két szó, úgy vélem, minden horgásznak ismerősen cseng. Napjainkban a pontyhorgászat a method módszer körül forog, és a különböző fluo csalogatóanyagok térhódítása is megkérdőjelezhetetlen. Sokak szerint ez csak „divathorgászat”, ám aki nem így gondolja, az olvasson tovább bátran!
Videóval

A IX. Feeder Horgász Világbajnokság óriási magyar sikerrel!

Döme Gábor 2019-04-08
Egyik kedvenc mondásom, hogy „mindig a végeredményt jegyzik!”. Ez esetben a végeredmény a lehető legjobb lett, ugyanis a 4. Horgász Világjátékokon – ez olyan, mint egy olimpia, ahol egyszerre több helyszínen, több különböző horgászmódszer legjobbjai csapnak össze a világbajnoki győzelem reményében – négy magyar válogatott is képviseltette magát a Dél-afrikai Köztársaságban, és végül három csapatunk a dobogóra is állhatott!
Videóval

Rapid Feeder 1. rész – Pontyok a túlpart előtt

Döme Gábor 2019-04-06
Ismerősök, horgászbarátok és közösségi oldalaim követői gyakran ajánlanak nekem ígéretes vízterületeket. Egészen komoly listám van már, de az esetek döntő többségében, idő hiányában, a listán is maradnak ezek a vizek…
Videóval

MATRIX versenyláda és kiegészítők a Haldorádó kínálatában

Haldorádó Team 2019-04-02
A horgászat sikere nagyban függ attól, hogy mennyire praktikus, illetve kényelmes az az eszköz, amin helyet foglalunk. Sokan nem tulajdonítanak ennek nagy szerepet, pedig az aktív horgászatnál, pláne versenyen, nagy jelentősége van annak, mennyi időt vesznek igénybe a már begyakorolt, motorikus mozdulatok. Versenyen pedig az idő a legnagyobb ellenfél! Annak érdekében, hogy mindenki megtalálja a saját ízlésének megfelelő horgászállás kiegészítőket, a MATRIX széles kínálata immár elérhető áruházunkban is.
Videóval

Csak egy mozdulat!

Sipos Gábor 2019-04-01
Azzal gondolom, nem árulok el nagy titkot, hogy az általam, általunk bemutatott trükkök, tippek nem mind saját kútfőből valók. A kiállításokon, közösségi médiafelületeken gyakran kapunk jobbnál jobb ötleteket azoktól a horgászoktól, akik eredményesen használják termékeinket. Ebben az írásban egy olyan praktikus módszert szeretnék bemutatni, amelyet még a Haldorádó Pontyhorgász Napokon hallottam az egyik leleményes pecástól. Ezúttal is köszönöm a tippet, ami nagyon sok, egyszerűségre vágyó methodos pecásnak lehet hasznos!
Videóval

Új VMC termékek és kiegészítők a Haldorádó kínálatában

Haldorádó Team 2019-03-31
Örömmel mutatjuk be a VMC horogszériákat és kiegészítőket webáruházunkban, melyekkel az idei év tavaszán gyarapítottuk a kínálatot. Ha röviden kellene jellemezni ezeket, akkor típustól és mérettől függetlenül a magas minőség és kiemelkedő strapabíróság lenne a legjobb meghatározás hozzájuk. Nos, a különféle típusokból és méretekből biztosan nincs hiány, az alábbi írásra kattintva részletesen megismerkedhettek ezekkel!
Videóval

Mesteri radar

Energo Team 2019-03-29
A halradarok piacán nagyon széles a kínálat, ezért sokszor nehéz eldönteni, hogy melyiket válasszuk. Az alap radarok közül a legnépszerűbbek a partról is használhatóak, amelyek az előttünk elterülő víz jellemzőt mutatják meg nekünk, vagy akár ennél többet is.
Videóval

MATRIX újdonságok a Haldorádó kínálatában

Haldorádó Team 2019-03-26
A Fox finomszerelékes vonala, a MATRIX már nem ismeretlen márkanév. Az angol piacra tervezett horgászfelszerelések mindegyikét a finomszerelékes horgászmódszerekhez fejlesztették neves és aktív horgászok, horgászversenyzők közreműködésével. Mivel e termékek zömét versenyzőknek készítették, alapkövetelmény a praktikum és a 100%-os megbízhatóság. Ezek a prémium kategóriás horgászcikkek megállják a helyüket professzionális szinten is, de tökéletesen alkalmazhatóak hétköznapi horgászatokon is. Azoknak ajánljuk őket, akik a praktikum, esztétika, és megbízhatóság elkötelezett hívei!
Videóval

A jóból nem kell sok!

Döme Gábor 2019-03-14
A hideg vízi horgászatok során bevált adalékanyagok közül, talán a CSL Tuning néven ismertté vált „aroma” az, amely biztosan kiállta az idők próbáját és sok-sok éve eredményesen használják a pontyhorgászok.
Videóval

Bácsbokodi pontyok

Rokolya Péter 2019-03-06
Vannak vizek, melyek különleges helyet töltenek be a horgász szívében. Számomra a Bácsbokodi Felső-tó pontosan ilyen, hiszen mindig nagy örömmel fogadnak a helyiek, csodálatos környezetben tölthetem szabadidőmet és nem utolsósorban olyan meseszép pontyok kerülhetnek horogra, melyeknek nemigen akad párjuk.
Videóval

Tavaszi fogós receptek felmelegedő vizekre 2019

Haldorádó Team 2019-03-04
Ismét új horgászszezon köszöntött ránk! A hosszú téli kényszerpihenő után felüdülés minden vízparton töltött óra. Annak érdekében, hogy ezek az órák tartalmasak is legyenek, az alábbi írásban olyan fogós recepteket gyűjtöttünk össze, amelyekben a 2019. évi Haldorádó újdonságok is feltűnnek. Így nemcsak a halfogás, de a még ismeretlen, új termék kipróbálásának öröme is garantált!
Videóval

Nyári emlék „télvíz” idején

Temesváry Gyula 2019-02-26
Lassan-lassan elkezdődik a horgászat így, az év elején, de a folyton visszatérő fagyok még valószínűleg kitolják az első peca napját… A meleg szobából kitekintve a komor, télies tájra jóleső érzéssel gondolok a 2018. évi horgászidényre. Sok időt töltöttem el barátaimmal a Kiskunsági-főcsatorna és a Duna folyó szebbnél szebb részein, így rengeteg horgászkalandban volt részem. Sőt, tavaly részt vettem halfogó versenyeken is több-kevesebb sikerrel.
Videóval

Termetes pontyok az év minden hónapjában 2. rész – Az utolsó hónap

Borbiró Ádám 2019-02-25
A téli hónapokban gyakran már az is nagy szó, ha sikerül horgászatra alkalmas, jégmentes vízterületet találni. Szerencsére az év utolsó hónapja nem volt túl hideg, így lehetőségem nyílt a horgászatra. Mindössze egyetlen kérdés maradt nyitott: sikerül-e decemberben is legalább egy termetes pontyot fognom és ezzel teljesíteni az év elején kitűzött célomat?
Videóval

Téli álom a CARPe Diem Lake horgásztavon

Horváth Viktor 2019-02-18
A címből arra is lehetne következtetni, hogy a halak már a „téli álmukat aludták”, a horgászat azonban pont az ellenkezőjét bizonyította: nagyon is étvágyuknál voltak. Az emberek többsége azt gondolja, hogy a hideg hónapokban már nem is érdemes pontyra horgászni. A legjobb példa erre édesapám, amikor mondom neki, hogy a hétvégén még kimegyek pontyozni: „Ilyenkor úgyse fogsz pontyot, csak feleslegesen fagyoskodsz, már rég elvermeltek”. A régi iskola diákja nincs hozzászokva a telepített tavakhoz, ellenben velem.
Videóval

Bemutatom a By Döme TEAM FEEDER Long Cast 5500 LCS orsót

Döme Gábor 2019-02-17
A By Döme TEAM FEEDER orsócsaládok egyik legnépszerűbb tagja a Long Cast LCS, mely egy igazi távdobó nagyágyú! Az alábbi írásban ezt a modellt kívánom részletesen bemutatni.
Videóval

Ébredő ragadozók 2. rész: Csillogás a ködben

Szalai Gábor László 2019-02-15
Morcosan, szürkén indulnak a reggelek. Sűrű, áthatolhatatlannak tűnő fehér ködbe burkolódzik a Tokaj-hegyaljai táj. Napfény híján még az ártéri erdő fáinak ezerszínű levelei sem tudnak színeket, vidámságot csempészni a hajnali csendéletbe. A két folyó látszólag egyhangúan, csendesen csordogál a hegy lábánál. Ám a nyugalom és szürkeség csak látszat. Az elhullott levelekkel borított felszín alatt a folyóban már javában zajlik az élet. Az ébredő ragadozók már aktívan táplálkoznak!
Videóval

A Haldorádó Feeder Team praktikái 3. rész – Csak a monofil!

Sipos Gábor 2019-02-11
Egyre több intenzíven telepített horgászvízen halvédelmi szempontból korlátozzák a fonott zsinór használatát. A tilalom elsősorban a dobóelőkére vonatkozik, de vannak olyan helyek, ahol a horogelőkének is monofilnak kell lennie. E szabályozások ugyan megnehezítik a dolgunkat, de mivel mindenre van megoldás, az ilyen akadályokat is könnyedén áthidalhatjuk. Ebben az írásban és kisfilmben azokat a praktikákat mutatom be, amelyekkel én nekivágok a „fonott-mentes” horgászatoknak.
Videóval

Kíméletesen a ragadozókkal is

Energo Team 2019-02-06
A pontyozást említve eszünkbe juthat a C&R és a halkímélés. Valóban, sokszor érdemes a halak kíméletes bánásmódjáról beszélni még akkor is, ha konyhára szánja valaki a zsákmányát. Azonban nem csak a békés halak lehetnek, ilyen szempontból szem előtt, a ragadozó halak is megérdemlik a törődést.
Videóval

Pergető történetek – Számít a műcsalik mérete?

Takács Péter 2019-02-04
A legtermészetesebb vágya szinte valamennyi horgásznak, hogy minél több és minél nagyobb halakat szeretne fogni. Szerintem ez a ragadozó halas pecában a legnagyobb kihívás, legyen szó akár süllőről, akár harcsáról. Ebben az epizódban a süllő hal/csali kérdését járjuk kicsit körbe méretügyileg.
Videóval

XIII. Haldorádó Pontyhorgász Napok 2. Nap beszámló (folyamatosan frissülő írás)

Haldorádó Team 2019-02-02
Második napjához érkezett Kiskunhalason a XIII. Haldorádó Pontyhorgász Napok. A rendezvény kapcsán sokszor hallhattátok már azt a szolgent, hogy "Nálunk már tavaszodik!" Nos, úgy néz ki, hogy ez február első hétvégéjére most szó szerint berobbant, mert csodálatos időjárást sikerült kifognunk. A tegnapi naphoz hasonlóan, ma is folyamatosan frissülő képekkel szolgálunk a rendezvény egy-egy érdekes pillanatáról. Szeretettel várunk Mindenkit szombaton is! (Frissítve: 12:00)
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2025 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.