I. Haldorádó - Duna Feederkupa versenykiírás

I. Haldorádó - Duna Feederkupa versenykiírás

Kevés az igazi vadvízi horgászverseny, ezért minden olyan rendezvényt, amely a szilaj élővizeken kerül lebonyolításra, kiemelt figyelemmel kísérnek a versenyhorgászok. A folyóvízi horgászat - aki próbálta, jól tudja - sokkal változatosabb, kiszámíthatatlanabb és izgalmasabb, mint az állóvízi peca. A horgász soha nem lehet biztos benne, hogy mi akad a horgára, és bármikor felbukkanhat egy kapitális hal, amelynek kifogása örökké emlékezetes marad. Nem is csoda, hogy a nagy és kiszámíthatatlan Duna folyam úgy vonzza az új kihívásokat kedvelő versenyzőket, mint méz a darazsat.

Az Ordas község határában található kövezés sok eredményes Haldorádó versenynek volt már színhelye
Az Ordas község határában található kövezés sok eredményes Haldorádó versenynek volt már színhelye

Az Ordas község határában található versenypályát idén tavasszal már tizedik (!) alkalommal teszteltük, és mindannyiszor kiválóan vizsgázott. A Duna folyó e szakaszán megrendezett, nagy népszerűségnek örvendő versenyeink felkeltették a hazai feederes élmezőny érdeklődését, és Walter Tamás, a feeder válogatott szövetségi kapitányának megtisztelő felkérésének eleget téve a Horgászklub 6 fordulóból álló Feeder ranglistájának egyik fordulóját mi rendezhetjük meg itt.

Ordas központjából a hajóállomást kell keresni, majd a gátra felhajtva balra fordulva lehet a versenypályához eljutni. Kékkel jelöltük a tervezett versenypálya szakaszt
Ordas központjából a hajóállomást kell keresni, majd a gátra felhajtva balra fordulva lehet a versenypályához eljutni. Kékkel jelöltük a tervezett versenypálya szakaszt

A verseny időpontja: 2012. augusztus 25-26. (szombat és vasárnap)

A verseny szabályai:

A verseny a hivatalos országos feeder versenyszabályzat szerint kerül lebonyolításra.

Nem ritkák itt a kapitális dévér fogások feederbottal
Nem ritkák itt a kapitális dévér fogások feederbottal

Jelentkezés

Nevezési díj: 12.000 Ft/fő

A nevezési díj tartalmazza a verseny időtartama alatt a versenyzők számára mindkét nap az ebédet, amely értéke 2.000 Ft/fő. Ezt Tóth István „Csitta” mesterszakács tálalja fel a vízparton. A frissen sült ételek és desszert eddig mindig óriási sikert aratott, még azok is megvárták és jóízűen elfogyasztották, akik esetleg nem fogtak halat. A fennmaradó összeg képezi a díjalapot.

A soltvadkerti Csitta Grill ételei mindig osztatlan sikert aratnak a horgászok körében
A soltvadkerti Csitta Grill ételei mindig osztatlan sikert aratnak a horgászok körében

Jelentkezési határidő: 2012. augusztus 17.

Fontos időben feladni a nevezést, mert csak az első 60 fő nevezését tudjuk elfogadni a pálya adottságai miatt! Kérjük, töltsék ki a mellékelt jelentkezési lapot (I_DFK.doc) és küldjék el a nevezési díj befizetésével egyidejűleg a horgaszbolt@haldorado.hu címre.A nevezési díjat banki átutalással a következő számlaszámra várjuk: 10701300-66493680-51100005 A számlaszám tulajdonosa a verseny rendezője, a Haldorádó Feeder Sporthorgász Egyesület.Amint a nevezési díj megérkezett, e-mailben visszajelzünk és ezzel együtt felvesszük a rajtlistára a versenyzőt, majd elküldjük postán a számlát. A nevezési szándék jelzése és a jelentkezési lap elküldése nem elég ahhoz, hogy felkerüljön a rajtlistára. Ha esetleg időközben a létszám betelt, és további nevezések érkeznek, erről küldünk az érintetteknek egy levelet és visszaküldjük a nevezési díjat. Azonban ennek elkerülése érdekében a létszám pontos alakulásáról és a versenyzők nevezéséről az ezen íráshoz kapcsolódó topikban adunk majd rendszeresen hírt.

A pálya adottságai folyóvíz lévén igencsak vízállás-függőek
A pálya adottságai folyóvíz lévén igencsak vízállás-függőek
60 főnek van lehetősége a pályán helyet foglalni
60 főnek van lehetősége a pályán helyet foglalni

Értékelés

Az értékelés szektoronként történik. A pálya adottságait figyelembe véve teltház esetén - vízállástól függően! - minimum 4 szektor kerül kijelölésre. A két nap alatt begyűjtött szektor helyezési számok alapján áll össze a végső eredmény. Aki szektorában a legtöbb halat fogta 1 pontot, a második helyezett 2 pontot (és így tovább) kap. Aki a két nap alatt a legkevesebb pontot gyűjtötte, az nyer. Pontazonosság esetén a fogott halsúly dönt, akinek több hala van, az végez előrébb.

Várható halfajok repertoárja 1
Várható halfajok repertoárja 1

Díjazás

A két napon elért eredmények alapján értékeljük:

  • Az első 10 egyéni versenyzőt kupákkal
  • Az első 3 versenyző pénzjutalomban is részesül!
  • A legnagyobb hal kifogóját
  • A legjobb külföldi horgászt

Várható halfajok repertoárja 2
Várható halfajok repertoárja 2

Edzéslehetőség

A pályán minden nap lehetséges. A nevezési díj nem tartalmazza a napijegy árát, erről mindenkinek magának kell gondoskodnia az edzések és a verseny folyamán. Ennek ára: 800 Ft/napijegy (2.300 Ft/hetijegy).

A verseny részletes programja:

A verseny részletes programja
2012. augusztus 25. (szombat)
6:30-7:00Gyülekező és regisztráció a Duna-parton
7:00-7:30Megnyitó és sorsolás
7:30-8:00Helyek megkeresése
8:00-8:251. dudaszó - helyek elfoglalása, felkeszülés megkezdése
08:252. dudaszó - 5 perc múlva limitellenőrzés
8:30-9:00Limitellenőrztés
9:20-9:303. dudaszó - Alapozó etetés megkezdése
09:304. dudaszó - A verseny kezdete
14:255. dudaszó - 5 perc van már csak hátra
14:306. dudaszó - A verseny vége
14:30-15:30Mérlegelés
15:00-tólEbéd
2012. augusztus 26. (vasárnap)
6:30-7:00Gyülekező és regisztráció a Duna-parton
7:00-7:30Megnyitó és sorsolás
7:30-8:00Helyek megkeresése
8:00-8:251. dudaszó - helyek elfoglalása, felkeszülés megkezdése
08:252. dudaszó - 5 perc múlva limitellenőrzés
8:30-9:10Limitellenőrztés
9:20-9:303. dudaszó - Alapozó etetés megkezdése
09:304. dudaszó - A verseny kezdete
14:255. dudaszó - 5 perc van már csak hátra
14:306. dudaszó - A verseny vége
14:30-15:30Mérlegelés
15:00-tólEbéd
16:00Eredményhirdetés

Ajánlott szállások

A vízparton a sátorozás díjmenetesen engedélyezett. Aki azonban nem így kívánja eltölteni itt napjait, azoknak összegyűjtöttünk néhány környékbeli szállást, íme:

Kemencés Vendégház Dunapataj - 06/30-229-1878

Napsugár vendégház Dunapataj - 06/30-349-0495

www.szallas.hu.

Szeretettel várunk minden vadvizet kedvelő horgászt az I. Haldorádó - Duna Feederkupára
Szeretettel várunk minden vadvizet kedvelő horgászt az I. Haldorádó - Duna Feederkupára

A pálya sajátossága

Mivel a verseny folyóvízen kerül megrendezésre, sajnos előfordulhat, hogy extrém magas vízállás során a versenypálya megközelíthetetlen lesz. Az idén tavasszal a X. Haldorádó Duna NHT egyéni horgászversenyen a paksi vízmérce 311 cm-t mutatott. Ez a felső határa annak, amikor még ezen a pályán le lehet ülni. Ha ennél magasabb vízállás lenne, el kell halasztani a versenyt, amelynek új időpontját az érintettekkel egyeztetve a verseny hetében jelezzük. Ebben az esetben, ha lesz visszalépő, a nevezési díját visszautaljuk.

Az esetleges balesetekért a rendezésünk nem vállal felelősséget. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezők!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.