Imádom ezt a csatornát, mindig meg tud lepni valamivel, ha az ember nyitott szemmel jár. Noha állandóan nem is mutatja kegyes arcát, a rengeteg vízen töltött idő gyakorta kifizetődik. Most sem történt ez másképp, hiszen rendkívül kellemes meglepetésben volt részem szeretett csatornám partján.
Mikulás, karácsony vagy akár az új év első napja – igazából teljesen mindegy, hogy milyen nap van, kimondottan szeretek ilyenkor is a szenvedélyemnek hódolni. Számomra van egyfajta varázsa az ekkor történő horgászatoknak. A havazás külön említést érdemel: nagyon hangulatos, amikor a horgász hely felé közeledve szinte ropog a friss hó az ember lába alatt. Amennyiben sikerül még belenyúlni is, módfelett emlékezetessé tud válni egy-egy ilyen ünnepnapi horgászat.
Az év vége felé közeledve felértékelődik minden egyes fogásunk. Beköszöntenek az első fagyok, a legtöbben szögre akasztják a felszerelést, ellenben az igazán megszállottak ekkor sem csüggednek. Elszántan keresik a halakat, és nem ritkán pazar élményekben lehet részük még fogcsikorgató hidegben is. Az utóbbi verzióban reménykedtem jómagam is, amikor Mikulás napján célba vettem a Zsitvát egy spiccbottal, egy kilónyi etetőanyaggal és mindössze két deciliternyi élő anyaggal. Talán mondanom sem kell, hogy a pontyokról már letettem, a süllőket pedig nem találtam, ezért a „sok kicsi sokra megy” lebegett előttem.
Az előző napokban már jártam a környéken, azonban értékelhető halat nem sikerült fognom néhány gében kívül. „Legalább a törpék már nem rágnak”, gondoltam én, ez fél siker. Újfent a csatornát vettem célba bízva a keszegekben. Elhatároztam, hogy egy órát töltök el egy adott helyen, majd továbbállok, amennyiben nem jutok el kapásig. Így is tettem, már kétszer helyet váltottam, immár az utolsónál vetettem be a finom készséget. A mindössze kéttized grammos úszóm hamar alábukott, egy fél kiló körüli ezüstkárász volt a tettes. Sietve el is engedtem, hogy minél hamarabb folytassam a pecát.
Fél percet sem kellett várnom az újabb akcióra, egy hasonló méretű karcsi került a merítőbe. Pörgött is az agyam rögtön, hogy hamarabb kellett volna érkeznem, talán még egy jó terítékfotót is össze tudtam volna hozni. Kapás kapást ért, szép sorban jöttek a halak egymás után, nagy öröm ez ilyenkor: a fagyban, hidegben, decemberben. Bónuszhalként beköszönt egy tenyeres csapó, valamint egy tenyeres kis pontyocska is. Talán saját ívás, bár nem vennék rá mérget. Jó társaságban repül az idő, hamar elszaladt az utolsó egy óra – no, nem mintha lett volna velem valaki, csupán a halak, hiszen egy lélek sem volt a pályán ebben a fagyos időben.
Már régóta szerettem volna készíteni egy kárászos terítékfotót. A második hal elengedése után megfogadtam: ha ilyen ütemben érkeznek a kapások, a soron következő halakat elteszem egy finomszövésű haltartó hálóba. Módfelett jó szórakozás volt ebben a hideg időben, sötétedés előtt befejeztem a horgászatot, majd elkészítettem a fotókat. A halakat egyenként elengedtem, végül pedig boldogan vettem az irányt hazafelé.
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
