Versenyeken bevett szokás, hogy a horgászat végén vagy akár már korábban is a partközeli zónákban keressük a halakat, általában nem is eredménytelenül. Sokszor nem kell óriásikat dobni ahhoz, hogy tudjunk halat fogni, sőt, gyakran a legnagyobb halak is a parthoz közel keresik a táplálékot. Mindezek ellenére azt vettem észre, hogy a hétköznapi horgászatok során nem sokan alkalmazzák ezt a technikát, így ezt az írást arra szánom, hogy esetleg meghozzam a kedveteket egy ilyen pecához.
Köztudott, hogy ebben a tóban igen szép számmal élnek pontyok, illetve amurok is, így természetesen ezeket a halakat vettem üldözőbe. Ugyanakkor van egy kellemetlen jószág is a vízben sajnos: a törpeharcsa. No most jó esetben, ha sikerül az etetésre állítani a pontyokat, akkor lehet, hogy egy törpét se látunk a horgászat folyamán, de ha a taktika nem jön be, akkor igencsak meg tudják nehezíteni a horgász dolgát a tüskés ördögök. Sajnos nekem is meggyűlt a bajom velük, nem volt egyszerű kikerülni őket, de többé-kevésbé végül tudtam megoldást találni. No de ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük a legelején!
Egy igazán egyszerű keveréket használtam ma. Nagyon szeretem ezt a kombinációt, mert teljesen natúr, ugyanakkor nagyon tartalmas és vonzó a halak számára. Az etetőanyag mellé használtam még csemegekukoricát, nem is keveset. Az elsődleges célom az volt, hogy minél több csemegét juttassak a vízbe minél kevesebb etetőanyaggal.
Fontos lépés, hogy a kukoricát alaposan megmostam, miután kiszedtem a dobozából. Ehhez egy közepes lukbőségű rostát használtam, így kényelmesen át tudtam mosni az összes szemet. Ezt követően hozzáadtam egy kevés kendert a csemegéhez, majd vízben tároltam, hogy véletlenül se száradjon ki az erős napsütésben.
Amíg ezt elvégeztem, pont meg is szívta magát az etetőanyag.
Ezután nem volt más hátra, mint hogy beetessek. 15 méterre húztam ki az etetőbotomat és ezt a távot dobtam meg 15 alkalommal.
A horoggal ellátott botot szintén 15 méterre húztam ki, de minden dobás előtt ki is akasztottam a klipszet. Szándékosan az etetés mögé akartam horgászni, ezzel is elkerülve a törpeharcsákat. Apró, de annál lényegesebb mozzanat, hogy megjelöltem a főzsinórt a 15. méternél, hogy mindig pontosan tudjam, hogy hol az etetés, ha később esetleg rá akarok dobni, vagy még távolabb.
Végre nem volt más hátra, mint bedobni és várni a kapást. Szerencsére nem is telt el sok idő, és máris egy hal görbítette botom spiccét.
Nagyon örültem, hogy mindjárt az első dobásra pontyot tudtam fogni és bizakodó voltam, hogy sikerült odaállítani őket. Viszont sajnos az örömöm nem tartott sokáig, ugyanis a következő dobás már törpét eredményezett. Majd az azutáni dobás is… és az azt követő is… és így tovább… Dobtam az etetésre, dobtam mögé 3, 6, 9 méterrel, dobtam mellé, de mindenhonnan csak törpe jött. Már kb. a 15. törpeharcsánál jártam, amikor megelégeltem a dolgot és gondoltam egy merészet. A horgászhelyem mindkét oldalát egy-egy nagyobb nádas rész szegélyezte, így arra az elhatározásra jutottam, hogy megdobom a nád oldalát, hátha arra jár esetleg egy jobb hal.
No de ezt se akárhogy végeztem. Annak érdekében, hogy biztosan elkerüljem a törpéket, nem tettem etetőanyagot a kosárba. Csak a csalit tettem fel a tüskére, bedobtam, majd egy kis marék kukoricát szórtam rá. Alig hittem a szememnek, amikor alig 2 perc után karikába hajlott a botom. Végre sikerült egy termetesebb halat akasztani.
Jól látszik a képen a gumis kosár. Ennek használatát a kis távolság miatt tartom nagyon fontosnak. Nem sok zsinór van a vízben, kisebb a nyúlás, agresszívak a kapások, így ez a plusz 10-20 centi rugalmasság, amit ez biztosít, szerintem nagy segítség.
Újra bedobtam a nád elé, újfent üres kosárral, majd kis kukoricát szórtam rá. Alig telt el 1 perc, és már le is vette a botot a tartóról a hal. Ezúttal egy amur volt a horgon, amely sajnos a fárasztás során meglépett, de ez nem szegte a kedvemet, sőt! Vérszemet kaptam, hogy ott vannak az amurok és hamar vissza is dobtam. Ezúttal sem telt el 1 percnél több, és már vitte is a hal a szereléket.
Egy újabb amur akadt a horgomra, ráadásul ez most egy termetesebb példány volt.
Szerencsére a nagyobb halakra is fel voltam készülve. Jól jött, hogy elhoztam a nagyobb merítő fejet is.
Ebből nem menekült az amur, így végre a parton tudhattam egy fotó erejéig.
E halat követően még sikerült pár pontyot fognom mindkét nádas elől. Ez a horgászat tökéletes példa arra, hogy a nagy melegben igenis érdemes a part mentén próbálkozni, sőt, lehet, hogy méterekkel a part előtt találjuk meg a siker kulcsát. Mindenképpen próbáljátok ki ezt a módszert!
Írta: Bank Bálint
Fényképek: Bank Bálint
