Az elmúlt év meglehetősen érdekes, mondhatni gyenge volt halfogás szempontjából. Az ingadozó, változatos vízállások miatt nem igazán találtam a halakat, persze ezzel nem voltam egyedül. A balinok sem tomboltak úgy, mint ahogy azt az előző évben tapasztaltam, a süllők pedig mintha ott sem lettek volna a szokásos köveken. Minden jóban van valami rossz és minden rosszban van valami jó - ez a szép a Dunában is, nincs két egyforma év, minden szezon más, a változatosság pedig gyönyörködtet…
Tervek, elméletek
Jómagam a rablóhalak és a pergetés szerelmese vagyok, ám most mégis a békés halak felé kacsingattam. Ilyenkor jön rá az ember, hogy még mennyi mindent tartogat számára a Duna. A különböző szakaszok különféle halak horgászatának lehetőségeivel kecsegtetnek. Egyes halfajok különösen kedvelik a gyors, oxigénben dús szakaszokat, míg mások inkább a lassabb áramlásban, a nyugalmasabb részeken szeretnek tartózkodni, illetve táplálkozni. Nyáron beszereztem két feedert, majd vártam az őszt, hogy csökkenni kezdjen a víz hőmérséklete. Szemügyre vettem több jónak ígérkező helyet, mivel márnára szerettem volna horgászni, olyat választottam, ahol kemény, sóderos az aljzat. Ha márna, akkor egyértelmű, hogy a gyors vízben lesznek célhalaink. Soha életemben nem fogtam még ilyen halat, harciassága, ereje és kitűnő szaglása közismert, így hát nagy reményekkel indultam a nyomukba.
Minden kezdet nehéz
Hát ez is az volt. Az első horgászat alkalmával rögtön bőrig áztam, mellesleg néhány végszerelékem is bánta: sorozatos elakadások, szakadások, rossz horogtípus választása, egyéb hibák - és még sorolhatnám, mi mindent elkövettem, amit nem kellett volna. Így ment ez jó néhány horgászaton keresztül, kilátásaim meglehetősen bizonytalanok voltak, végül „hibáiból tanul az ember” alapon folytattam a próbálkozásokat. Lassan összeállt a kép, és a végszerelékek sem hagytak kivetnivalót maguk után. Első vendégeim rögtön a gébek voltak - milyen fura, ugyebár? - majd jöttek a kis küllők. Ezeknek az apróságoknak a kapásából persze mit sem sejteni, a spicc sokszor szinte mozdulatlan, a halacska pedig már a horgon figyel. Figyeljünk oda ezekre, mivel védett halakról van szó, eszünk ágába ne jusson csalihalként elvinni vagy felcsalizni őket! Napközben a paducoké és a koncéroké volt a főszerep, ellenben sötétedéskor inkább a márnák voltak aktívak. A kora estéken sikerült néhány sihedert kipenderítenem az ólmos szerelékkel - igen, kezdetben így horgásztam, mindenféle csalogató anyag nélkül. Kerestem a halakat, felderítettem a pályákat, majd ahogy kezdett kirajzolódni előttem a kép, úgy vetettem magam bele a cuccok beszerzésébe: kiegészítők, kosarak, rosta, etetőanyagok, aromák és így tovább…
Kitartás = jutalom
Egy jó barátommal közös pecát terveztünk október elején, bár ő nem horgászik, csupán jön velem a friss levegőre múlatni az időt. Reggel nyolckor már úton voltunk a Duna felé. Az etetőanyagot előző este bekevertem, hogy a szemcsék kellően átnedvesedjenek. Mindig így teszek, ha a másnap reggelén aktuális a horgászat. Gyönyörű őszi időnk van, derült ég, szél nulla, tükörvíz, már csak a halak hiányoznak. És hiányoznak is, ezért érkezés után a botokkal kezdem a rakodást, és már repülnek is szerelékeim a vízbe. A pálya elég durva, kavicsos aljzat gödrökkel és nagy, éles kövekkel tarkítva. Véleményem szerint ezeken a köveken tapad meg a kagyló, ezért is szeretnek itt ennyire a halak, és ettől vannak ilyen jó kondícióban. Egyik botomra egy jókora kosár kerül sajtos kajával megtömve, a másikra pedig ólom, amit jóval lejjebb dobok, bízva benne, hogy a „nyugodtabb” szerkót hamarabb megtalálja egy termetes hal. A csali természetesen csonti, amennyi csak ráfér a 10-es horogra. Ha jelen vannak a halak és éhesek, akkor elhúzhatják mindkét botom, ebben bízva dőltem hátra székemben.
A nap már magasan járt, nagyon kellemes időnk volt, lekerült a kabát, majd nem sokkal később a pulóver is. Dél körül járt az idő, amikor a cimborámmal való cseverészést egy heves kapás szakította félbe. Botom határozottan és jókorákat bólintott, erre gyorsan bevágtam. Rögtön éreztem, hogy jó halam van, így azonnal lazítottam a harci féken. Gyors és kemény küzdelem után egy hibátlan, kettes forma márnát tarthattam kezemben. Nagyon örültem ennek a halnak, ugyanis ez volt az első komolyabb torpedó, amit sikerült megszákolni. Elsült a másik botom is, miközben a hal megörökítésével foglalatoskodtam: a hal a botot szinte letépte az ágasról, amire barátom ügyesen reagált. A már megfogott halat gyorsan merítőbe raktam, majd le a vízbe, aztán átadtam a havernak, ő pedig nekem a botot. Félúton megkönnyebbült a szerelés, elvesztettem a halat, keserű szájízzel, de folytattam a horgászatot.
Délután három körül ismét kapásom van, botom bólint egy hatalmasat, majd kiegyenesedik a spicc… Több sem kellett, hogy reagáljak! Megint jó hal van a horgon, stabilan áll a folyásban, baromi jó erőben van. Kezdem élvezni ezt a pecát. Halam szépeket rúg, heavy pálcám nagy ívben görbül, a hal ereje már fogytán, de még el-elszalad, ahogy a part közelébe ér. Barátom segítségét kérem a merítéshez, aki készségesen áll rendelkezésemre. Bő kettesre saccoljuk a komát, hossza pár centi híján megegyezik előző társáéval.
A szerelékek újracsalizás után ismét a vízben landolnak, ahogy közeledik a fényváltás, úgy bízunk mi is a halak étvágyában. Több akciónk nem volt, ezért nekiláttunk az összepakolásnak, felérve a kocsihoz még visszanéztem a Dunára. Teljesen elégedett voltam mind az időjárással, mind a halakkal, frankó egy napot tudhattunk magunk mögött.
Szeretett folyóm változatos halfaunájának köszönhetően, olyannyira megszerettem a feederezést, hogy komoly dilemmát okoz beosztani az időmet úgy, hogy pergetésre is jusson, hiszen nálam ez a fő csapásirány. De erről majd egy másik írásban…
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
