Methodozás az ácsi Öntöző-tavon

Methodozás az ácsi Öntöző-tavon

Az időjárás-előrejelzés alapján a vasárnap nem kedvezett túlságosan horgászat szempontjából. Krisztián barátommal azonban már hetekkel ezelőtt megbeszéltük, hogy ezt a napot horgászattal fogjuk tölteni. Az Ács külterületén található Öntöző-tóra látogattunk el és vettük üldözőbe a pontyokat feederrel. Összességében egy sikeres horgászaton és botavatáson vagyunk túl, amit szeretnék megosztani veletek.

A tóról:

A tavat a 80-as 90-es években ásták öntözővíz tározása céljából, és körülbelül 5-6 évet használták vizét a környező földek öntözésére. A tó hínármentesítése 2001-ben kezdődött, a vízterület és 2004 óta üzemel horgásztóként. Területe ugyan csak 1,5 hektár, azonban számos nagytestű ponty és amur fogható itt 5 kg-tól egészen a 20 kg-ig! A tó Ács külterületén található, az M1-es autópálya Ácsi kijáratánál Bábolna irányában, az autópálya felüljáró előtt jobb oldalon egy mezőgazdasági út vezet be egészen a vízig.

Ilyen kapitális méretű pontyok az Öntöző-tó lakói
Az előrejelzések sajnos beigazolódtak, szeles és esős nap elé néztünk, amikor megérkeztünk a vízpartra

A tervezettől eltérően nem korán reggel érkeztünk a vízpartra, ezért is a kipakolás után csaliztam és már dobtam is be a szerelékeimet a vízbe. A horgászatra kedvenc etetőanyagomat vittem magammal, két zacskó Ördögűzőt. Alapozó etetést külön nem végeztem, úgy gondoltam, bőven elég lesz az etetőkosárban felkínált csalogatóanyag.

Az első pontyom lassan, de biztosan került a merítőbe

A horgászatra két feederbotot vittem magammal. Mindegyikre a legerősebb spiccet raktam, hátha belefutunk bár szebb bajszosba is a nap folyamán. A Nevis Ryderbe a zöldet, míg az Energoteam Black Spiderbe a narancssárga spiccet tettem. Az egyik feederre 30 g-os method kosarat kötöttem fel csalitüskés végszerelékkel, a másikat Pellet Feeder kosárral használtam. A Pellet Feeder kosáron annyi változtatást hajtottam végre, hogy csigafúróval átfúrtam egy 20 g-os cseppólmot, amit ezután ráhúztam a gubancgátló csőre, ezzel növeltem meg a kosár súlyát.

Újabb ellenfél a horgon

A method kosárba egy szem fokhagymás SpéciCornt rejtettem az etetőanyag közé, a Pellet Feeder kosaras szerelék horgára pedig három szem dipelt csonti került fel. Így sikerült fognom egy pontyot és hat darab ezüstkárászt. Nem volt kérdés, hogy szelektálnom kell a kárászokat és a meg kell fordítanom az arányt a pontyok javára. A csalitüskére ezért egy édes ananász ízű, 16 mm-es lebegő pelletet tűztem fel, a másik horogra pedig egy szem édes ananászos ízesítésű, 18 mm-es oldódó bojlit tettem, amit egy szintén oldódó, 16 mm-es pop-up csalizó bojlival könnyítettem ki.

Fárasztás közelről
Az oldódó 18 mm-es golyó beváltotta a hozzá fűzött reményeket
A sok kárász után jó érzés egy ilyen szép tükörpontyot látni
Kézben a csaliváltás utáni első hal
Ismét ponty a merítőben
A fertőtlenítés nem maradhat el…
… ahogy a visszaengedés sem

A visszaengedést követően, ahogy újra bedobtam, a másik orsóm nyeletőfékje is megszólalt. A 16 mm-es oldódó-lebegő pelletre is megjött az első kapás. A fárasztás során éreztem, hogy nem kárász küzd a horog végén, vagy ha mégis, akkor bizony a szebbek közül való. Sejtésem beigazolódott, amikor a merítő felé szánkózott a nap második pontya. Most győződtem meg róla, hogy a csaliváltás eredményes volt, sikeresen szelektáltam a kárászokat a horgom közeléből.

Szákolás előtt még egy utolsó kirohanás
Jól látszik a „hóember” a szájában
A horog ütötte seben kívül, ha találunk sérülést a halon, azt is érdemes lefújni
A pelletet a kosár közepébe rejtettem
Készen a bedobásra
Kedvenc csalijaim, amik már számtalanszor bizonyítottak

A tavaszi horgászataim során előnyben részesítem az élő csalikat (csonti, giliszta), azonban a gyorsan oldódó pelletek és bojlik sokszor jobbnak bizonyulnak a már jól bevált, régi csaliknál, főleg telepített tavakon.

Ezt az egy kárászt fogtam csaliváltás után

Közben Krisztián cimborám is szép számmal fárasztotta a pontyokat. Hozzám hasonlóan ő is feederrel vette üldözőbe a halakat. Nemrég vásárolt feederét sikeresen fel is avatta. Negyedórás fárasztást követően egy gyönyörű, 8,36 kg-os tőpontyot tarthatott a kezében.

Mosolya őszinte és botavatása is sikeres ezzel a 8,36 kg-os ponttyal

A horgászat során igyekeztem egy helyre dobálni, mert nem végeztem külön etetést. A method módszerrel sokkal több halat sikerült a horogra csalnom. A Nevis Ryder feeder ritka érzékeny bot, igazi élmény vele a fárasztás, ezért is használom methodos horgászatra ezt a pálcát. Emellett kellően erős is, így egy nagyobb hal megfogása sem lehetetlen ezzel a bottal. Az Energoteam Black Spider feederrel kevesebbet, de nagyobb méretű pontyokat fogtam. Nem is csoda, hogy a 18 mm-es oldódó ananászos bojlit és a 16 mm-es, szintén oldódó pop-upot nem tudták felvenni a kisebb halak. A botot már hatodik éve használom. Könnyű, ugyanakkor jól terhelhető.

A hideg víz ellenére mozogtak a halak. A jól megválasztott felszereléssel és etetőanyaggal 7 kárász mellett 14 db pontyot és fogtam, majd engedtem vissza. Kapitális méretű halat sajnos nem sikerült fognom, azonban szép kis zsákmányt sikerült fognom a nap során.

Szépen görbül, jó halat sejtet
Végre megmutatta magát
A nap nyerő csalija az édes ananászos oldódó-lebegő pellet volt
Utolsó ácsi tövesem
Az oldódó bojlikat minden évszakban szívesen használom

Írta: Horváth Viktor (Vitya)

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.