Meseteknők rejtelmei 3. rész - Csobban-tó

Meseteknők rejtelmei 3. rész - Csobban-tó

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy meseszép kis tavacska ott is, ahol ugye még a kurta farkú malac sem túr… de ahol horgászkollégám és jó barátom szabad óráit, napjait legszívesebben tölti. Túl itthonról az első sarkunkon, túl a sövényen, de még a Váci úton is túl, „szépséges, de azért még van mit csiszolgatni rajta” Budapestünkön is túl, de még az első, matrica nélkül is járható 2-es út szakaszán is túl… Na! Nem ott… hanem még azon is túl, Vácon is túl… de még a nagy Dunánk kanyarjától innen, a Börzsöny lábánál, piciny Verőce nevű kis községünk mellett, terül el az a kis völgy, ami szeretően, meseszépen és eszméletlen friss levegővel fogja közre a következő villámpecánk helyszínét… a Csobban-tó meseteknőt!

Megesett a rémeset, egyszer kedves horgász barátom invitált egy újabb megpróbáltatásra az ő szívéhez közel álló tavacskára. Kérésének eleget téve kitűztük a bevetés napját egy szép családias vasárnapra. Kora reggel csörgött ugyan az ébresztő, de az élők sorába és magamhoz csak egy-két órával később tértem, amikor is már igyekeznie kellett a kis családomnak az induláshoz. Nagy szendvicskenések, táskapakolások, reggeli teázások, cipőfűzők nyuszifülbe kötése közepette készülődtünk, miközben szemfüles GoldenGorilla bajtárs már biztos nagyban halakat terítget a kis zöld matracára…

  • Halló!
  • Na, mi a helyzet barátom? (Mondtam neki a telefonba, jó sok csilingelés után…)
  • Nahát, én már itt vagyok mióta. Alig vannak, kinyitottam egy zacskó Vad Szilvát és egy zacskó cseresznyést, Nagy Ponty Pellet Juice-szal bekevertem, gyümölcsös kukoricával és tapsis kosárral már fogtam egy keszeget meg egy pontyot is. Siessetek! Nem bírok velük!

Becsomagolva még…
Kicsomagolva, bekeverve
Bevetve…

A bevezetőben írt hol volt, hol nem volt utat beutazván értünk le mi is a helyszínre, kihasználva modern korunk vívmányait… igaz, elég kanyargósan vitt minket a GPS. Még egy szűk utcának sem mondható, a Duna vízét elvezető sikátorkába is benavigált minket.

Alighogy leértünk, már fotózhattam is Gábor új zsákmányát, majd a tőle balra eső nádnyíláshoz telepedtem és egy vödörben elkezdtem összekavargatni ugyanazt az elegyet, amit már reggel társam is. Persze mivel vendéghorgásznak éreztem magam, hoztam mindenféle finomságot a teknőlakóknak. Kevertem a method töltős kosárkához még egy halas keveréket is Top Method hallisztes etetőanyagból a tó vizével és két korty Pellet Packból nyert Vad Szilvás aromával, amit egy marék Vadszilvás Pellet Packos Mikro pellettel és egy marék, a tóhoz mért kerti-tavi koi ponty táppal hintettem meg. Egy következő tálkában kizárólag Vad Szilvás pelletet, koi tápot kutyultam össze kicsi ragasztóval és aromával. Ez utóbbit és a következő - negyedik - tálka tartalmát (ami válogatott, nagyobb szemű Haldorádós pelletekből állt) lőttem csúzlival egész nap a Gábor által választott és már reggel óta folyamatosan etetett helyre.

Kellett nagyon horgásztársam tapasztalata az eredményesen és zökkenőmentesen meghorgászható piciny területek feltérképezésében. Ugyanis nagyon nem mindegy, hogy a piciny tóba hova dobunk bele. Nem is tudjuk nagyon úgy bevetni a szerelékeinket, hogy az ne egy gödörbe, illetve egy rönk, nádtorzsa vagy épp egy cölöp mellé essen. A legjobb helyeket egy nagyobb aszályos időszak alatt lestük ki, mikor látszódtak a földből kimarkolt hatalmas fák hatalmas gyökerei, ahogy visszahagyták hatalmas krátereiket. E kráterekben van mindig a legnagyobb halsűrűség.

Az ilyen tavakon elég finnyásak is a halak, ezért kikérik maguknak a jobb minőséget és a nagyobb mennyiséget. Még jobban érvényesül az az elv, hogy csak adott időpontban zabálnak, itt általában 6-tól 9-ig, majd 16 órától naplementéig. Plusz nehézség, ha nem a kis gödröcskékbe dob az ember, nem táncol olyan könnyen a bot…

A szerelékkel nem lacafacáztam sokat. Kötöttem két klasszikus method végfület… Feeder gyorskapcsot használtam a horogelőkékhez. A 20 grammos inline kosárkákat gumiütközővel állítottam meg a főzsinóron. Az előke viszont a házirend miatt csakis monofil lehetett, így 15-20 centiseket kötöttem 16-os Haldorádós előkezsinórból, megint csak a tó méretéhez igazodva.

Pont oda dobtam rendíthetetlenül két órán keresztül két pálcával felváltva, de délig még egy moccanást sem láttam a botokon. Aztán 1-2 szál giliszta mellett a kukoricát kis puha Vad Szilvás pelletre cseréltem és egyből jött az első keszegecske! Aztán még egy, majd egy kárász, majd megint egy keszeg, azután egy óriási. A pontyok még várattak magukra, de már sokkal jobb volt halszagú kézzel visszadobni a cájgot. Hát igen, nem mindegy, hogy egy kis hallisztes etetőanyag-pamacs belsejében van a csalink vagy a tetején virít a maga feltűnő fluo színével. Na, aztán a keszegekből pontyok lettek végre. Nem mintha nem ugyanazzal a maszatolós kapással jelentkeztek volna…

Az elején még ilyeneket fogtunk…
… és ehhez hasonlót…
… és ehhez...
… és ehhez...
Valahogy így
Gábor is jeleskedett közben…
… nem is egyszer…
…de nem is csak kétszer…
… aztán meg felváltva
A ráetetést se feledjük!

Nem volt semmi, ahogy megindultak a bajszosok. Egy állással arrébb Gábor már a harmadikkal küszködött egy órán belül. Bámulatos a kis tó népessége. Egymás hegyén-hátán ennyi ponty, lapát dévér, kárász! De fogott itt a barátom 2,25 kilós compót is, és állítólag a csukák létszáma is jelentős. Mellesleg egyik rekordfogásom is ide fűződik. Itt fogtam életem legkisebb pontyát. Azóta is a nevem mellett díszeleg az aktja. Rendesen lefertőtlenítettem a száját is. Egy tenyérnyi sem volt a kicsike.

A környezet szépségén meg hát napokig el lehetne merengeni. Még szerencse, hogy nekünk azért annyira nem volt túl sok időnk rá…

Így jöttem, és így is mentem…
… erre…
… de majd azért lehet, hogy visszatérek majd ide… :)
Viszlát!

Írta: Horváth Tibor (Ti13i)
Fotók: Horváth Katalin, Molnár Gábor (GoldenGorilla), Horváth Tibor (Ti13i)

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.