Hogy is kezdődött? Épp egy hosszú megbeszélés végeztével tértem vissza az irodába. Bekapcsoltam a gépet, pár perces pihenőt beiktatva kávézás közben picit kóvályogtam a Neten és átolvastam a leveleimet. A levelek között volt egy elsőre ismeretlen feladó, de a levél címe már sejtetett valamit: „Nevis Pályázati Nyertes”. Ekkor kezdett el hatni a kávé, sokkal élénkebben olvastam a levelet, melyből megtudtam, én próbálhatom ki a Nevis Ixxus Match FD 40-es orsót… Ettől kezdve már a horgászatot tervezgettem. Lássuk, mi lett belőle!
Pár nap elteltével érkezett a futár és egy meglepően nagy csomagot szorongatott a hóna alatt. Átvettem és már bontottam is ki. Kaptam ajándék pólót, illetve sapkát, hát ezért volt ilyen nagy ez a csomag. Ezeket félretéve az orsó dobozát kibontva már el is kezdtem pörgetni az orsót, hiszen mégiscsak ez érdekelt leginkább.
Az első benyomások vegyesek voltak. A vászontok és a fém pótdob egyértelműen tetszett. De az orsót megpörgetve elsőre kicsit nehézkesnek tűnt a mozgása. Később aztán ez az akadozós érzés elmúlt, valószínűleg csak a kenőanyagnak kellett szétoszolnia rendesen. Az orsó ránézésre is tetszetős, a szürke - avagy grafitszínű - műanyag ház, az orsó szélein lévő aranyszínű borítások jól harmonizálnak a fém dob kicsit barnított színével. Tetszetős még a vastagított felkapókar, és a dupla hajtókar is kényelmes megoldásnak tűnik. Korábban nem használtam duplakaros orsót, ezért féltem, hogy kicsit zavaró lesz, de az orsó futása kiegyensúlyozottnak tűnt, a többi meg csak horgászat közben derül ki. Az orsót nézegetve feltűnt a 6,2:1-es áttétel, erre használat közben oda kell figyelnem, ugyanis eddig egy kisméretű 25-ös orsót használtam, kisebb áttétellel, így elsőre nekem a Nevis Ixxus szinte nagyipari csörlőnek hat…
Az orsót 0.16-os süllyedő zsinórral töltöttem fel, ráment az egész 150 m-es tekercs, még pár méter fért is volna rá, de úgy döntöttem elsőre legyen elég ennyi.
A zsinórkép, ha nem is teljesen tökéletes, megfelelő. Elképzelhető, hogy a dobot teljesen feltöltve tökéletesebb zsinórképet kapnánk, illetve az is lehet, hogy én ügyetlenkedtem el valamit. Mindenesetre teljesen használhatónak tűnik, menjünk hát horgászni!
A víz, ahová legtöbbet járok - és ahol az orsót is fel szerettem volna avatni - a Lőrintei-tó (www.lorinte.hu), amely Veszprém megyében, Ajka mellett található, összesen 26 hektáros területen egy kisebb, nádszigetekkel tarkított felső és egy nagyobb, mélyebb vizű alsó tóból áll.
Már nagyon vártam a horgászatot. Úgy éreztem, túl sok időt töltöttem a városba zárva, nagyon vágytam a természetbe, kipihenni a stresszes hétköznapokat és a pöfékelő buszok, autók helyett fészküket igazgató madarak énekét, halugrások csobbanó hangját hallgatni.
Ez az érzés a megérkezéskor teljesedett ki, szinte hihetetlen volt látni a tó zsongását a szürke hétköznapok után.
Már út közben is fel-felderengett a kelő nap fényében, hogy az erdők-mezők tovább szépítették zöld ruhájukat, egyre több virág színesítette a mezőket, a természet egyre bőkezűbben bánt a palettáján lévő színekkel.
A hátam mögött, valahol az erdő mélyén kakukk ismerős szava köszöntött, az ébredező tavon pedig hófehér hattyúk őrizgették fészküket.
Pár perces csendes nézelődés és pihenés után szedelőzködtem és behordtam a szükséges holmit a kiválasztott helyre, előkészítettem az etetőanyagot, a csalikat, és elrendeztem magam körül a szükséges dolgokat. Az orsót a botra illesztettem és az orsótartó rövid tologatása után megtaláltam a megfelelő súlypontot. Szerintem kifejezetten jól mutatnak együtt.
Feltűztem pár szem csontit a horogra és elkezdtem tapogatózni, hogy kiderüljön vannak-e halak a környéken. A vízmélység az általam választott helyen valamivel több, mint két méter, ehhez igazítottam a csúszóra szerelt úszót, gondolva arra, hogy először a fenék közelben próbálok szerencsét. Ez annyiból szerencsés, hogy a fenéken lévő szerelék úszója jó támpont az etetéshez, így könnyebb egy jól behatárolt területet alaposan megdobálni, bízva abban, hogy a környéken lévő halak jó étvággyal közelítenek a terített asztal felé.
Lassan-lassan megérkeztek a horgászat résztvevői is, vörösszárnyúak, bodorkák, karika- és dévérkeszegek vegyesen, tenyeres és kicsivel nagyobb méretben. Jellemzően inkább a vízközt felkínált csalira volt gusztusuk, ott is leginkább a csontkukac érdekelte őket. Szépen fogtam a keszegféléket, de örültem volna, ha bajszos pontyokkal is találkozhatok, ami sajnos ezen a hétvégén elmaradt. Persze nem búslakodtam, hiszen távol az íróasztaltól a természet lágy ölén tölthettem egy napot, elfelejtve a város zaját, csak a halakra és magamra figyelve. Kell ennél több?
Az ezüstruhás keszegnépség, bár társaságukra a legkisebb panaszom sem lehet, nem bizonyult jó alanynak az orsó teszteléséhez, hacsak annyiban nem, hogy a horgászat alapján megállapítható, hogy az orsó működik. Ha tekerem, ő is tekeri a zsinórt, ha nem, akkor természetesen nem. Ez tökéletes.
Komolyra fordítva a szót, tényleg hasznos segítőre találtam az orsó „személyében”, amit ezúton is köszönök a Haldorádónak. Ha az ára nem csak bevezető ár, akkor a versenytársaknak igencsak fel kell kötniük az alsót, hiszen a Nevis Ixxus Match esetében a pénzünkért nagyon jó minőséget kapunk. Az orsó első ránézésre is erős és precíz szerkezetnek tűnt, erről használat közben is meggyőződhettem. Csendesen végzi a dolgát, nem találtam lötyögő alkatrészt és semmi rendellenes zajt. A felkapókar kellően feszes, dobás közben egyszer sem váltott vissza. A visszatekerés kellően gyors, eközben a zsinór sem csavarodik, nem kell attól tartanunk, hogy dobás közben összegubancolódik a zsinór. Kézzel próbálgatva a fék is jól „muzsikál”, hosszú úton állítható és egyenletesen engedi a zsinórt. Remélem, a következő napokban-hetekben ezt is kipróbálhatom egy-egy szebb bajuszos ponty segítségével.
Addig is horgászom tovább, hiszen, ahogy Széchenyi Zsigmond írta:
„A vadászat: vadűzés és erdőzúgás. De több erdőzúgás.”
Valahogy így van ez a horgászattal is…
Kapocsi Gergely (Kapor)
Fényképek: Kapocsi Gergely
