Csatornacsukák II.

Csatornacsukák II.

Mivel a kis csatorna megmutatta nekem, hogy igenis van benne csuka, és én ezt - jó horgászszokáshoz híven - elmeséltem egy ismerősömnek, naná, hogy randit beszéltünk meg a vízpartra. A fiatalember, akivel dobálni indultam, nem pergetett még tulajdonképpen egyszer sem, így ismét csak nemes feladat hárult rám: beoltani "dobálás-kórral". Fél hat után indultunk, egy kis csukafogásra.

Megérkezésünk után szomorúan kellett látnom, hogy tovább apadt a víz. Az öntözőcsatornát már nem használták, hiszen elsődleges hasznosítási célja, a mezőgazdasági öntözés, erre az évre véget ért. A parton látszódott, hogy nagyon lent van a víz. Zavart a dolog, de mégis lelkesen mentünk kézben a bottal, kivételesen a főúttól balra eső oldalra (amit nem ajánlottak, mert az a rész hinarasabb, illetve gazosabb).

Az elején kezdtük. Összeraktam a motyómat, eközben Tamás már felajzott bottal állt mellettem, mintegy ugrásra várva. Ukáz kiadva, lépünk a nádas mellé (azaz a nádszálak mellé), dobnám az elsőt, amikor Tamásom nagyon meglepett hangjára kell felfigyelnem. Halat fogott!

Tamás az első pergetve fogott csukáját fárasztja
Tamás az első pergetve fogott csukáját fárasztja

Szinte dobom le a botot a partra, iszkiri fotózni, azonban hevességem és kapkodásom majdhogynem veszélybe sodor, a meredek csatornaparton megcsúszom és épp' hogy nem zúgok bele a vízbe. Jó is lett volna: mobil a bal zsebben, aparát a kézben... Mindegy, valahogy szilárdan megálltam a víz szélén, és lőttem egy képet a gyönyörű színekben pompázó kis krokodilról.

A kis mohó twisterre volt éhes
A kis mohó twisterre volt éhes

A horog jól akadt, én meg módfelett örültem, látva társam kivirult arcát, illetve hallgatva beszámolóját. A csuka nem volt egy méretes jószág, úgyhogy visszakerült a vízbe. Ki tudja, mi lesz majd vele...

Úgy gondoltam, hogy cammogjunk egy jó 400 métert és az ott található vasúti "felüljárót" próbáljuk meg. Ebben a kicsi vízben, ott a legmélyebb, illetve előtte kiszélesedik kissé a vízfelület. Jól is nézett ki, nem mondom... Dobálni kezdtünk, de a twisterek most nem nagyon akarták horgainkra csalni a csőrös jószágokat. Nagyon nem értettem a sikertelenséget, úgyhogy kissé morcosan lódítottam műcsalimat a híd alá, a betonfallal szegélyezett mederbe. Koppan rögtön valami az első emelésbe, a FireLine közvetíti szinte a rávágás minden közvetlenségét a csuklómba. Egy kis bukfenc, meg persze Tamás álmélkodása, és a víztetőn táncoló csukafi, menten előttem dobálja magát a fűben. A meredek csatornaparton nem kívántam ismét egy "banánhéjast" megjátszani, így barbár módon botvégről emeltem ki a halat.

Csizmám mellett heverő kis 'krokodil'
Csizmám mellett heverő kis 'krokodil'

Aztán persze megfogtam, és megszabadítottam a horogtól, s a botot letéve elindultam a híd tövéhez, a lépcsőhöz, hogy ott engedjem vissza a pórul járt uszonyost. Készül is fénykép, ahogyan kezemből iramlik el a sikamlós csukatest.

A visszaengedés pillanata
A visszaengedés pillanata

Ha már a lépcsőnél vagyok, szemrevételezem a vizet innen, a szemlélődést tett követi, bot kézbe, twister vízbe és hátha... A parthoz közel vezetett sárga "gumiférög" megint támadás áldozata lészen. Egy nagyon kicsi csuka a támadó, aki hevesen próbál megszabadulni az őt foglyul ejtő szúrós valamitől. Ez a manőver olyannyira jól sikerül a kis fineszesnek, hogy lerázza magát a horgomról, mielőtt megragadhatnám, így ez nem számít pontnak.

Ha nem is csalódva, de cseppet sem feldobva lépek odább, a kicsiny híd túlsó, eleddig nem látogatott oldalára. A látvány izgató, vízbe nőtt bokrok, és rengeteg hínárfolt tarkítja a cseppet sem széles csatornát. Tamásnak nem fűlik foga ehhez a szakaszhoz, így a már meghorgászott oldalt próbálja tovább. Én meg fogom magam és bandukolok a csatorna partján, jó és még jobb helyeket megdobálva. Kiáltok a társnak, hogy legalább a látvány miatt jöjjön át eme oldalra, hiszen halat én sem fogtam még. Jön is nem soká. Viszont ez a víz, ez a szakasz gyönyörű - majdnem vadvíz! Készítek néhány képet, mert ilyet még nem láttam sose. A víz felett ívelő kis beton-hidak az öntözőszerkezet földekre való jutását hivatottak szolgálni.

A csatorna alkonyi fényben
A csatorna alkonyi fényben

Hogy miért nem fogtunk halat, arra keressük Tamással a választ, de csak teóriák vannak. Egyrészt okoljuk ugye a nagyon lecsökkent vízszintet, másrészt a kezdődő sötétség sem biztos, hogy a legjobb csukázó időszak ezen a vízen. A kerékpárok felé indulunk, mára ennyi volt a horgászat. Ha nem is fogtunk nagyokat, vagy sokat, akkor sem lehet okunk panaszra. Pergettünk és mozogtunk is, sőt nekem még azt is sikerült elérnem, hogy társam betekintést nyerjen a "dobálósdiba". Mielőtt a kerékpárokhoz érünk, persze megejtünk még egy-két dobást, illetve egy epizód is színesíti a horgászat legvégét: Zsolt kollégám megint csak meglátogatott bennünket, és kerékpárjának macskaszemével int nekünk és a csatornának búcsút.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.