A balinpergetés hat pontja állóvízen

A balinpergetés hat pontja állóvízen

Mikor járom a vizek partját, sokszor látok horgászokat, akik „pergető” botot ragadnak, mert a sok balinrablást már nem bírják tétlenül nézni, mégis nagyon ritkán járnak sikerrel. Hogy miért? A válasz egyszerűnek tűnhet: mert az őn túl rafinált…én nem szeretném ilyen rövidre zárni ezt a választ, sőt meg is cáfolnám, bizony vannak olyan esetek, mikor „őnnagysága” mindenre rávág, ami él és mozog, bár ez valóban ritka, és nem tart sokáig.

Ha éppen nincs tilalom, kizárólag a ragadozó halakat űzöm legyező, pergető módszerrel. A balinok rengeteg fejtörést okoztak nekem is az elmúlt évek során. Eleinte rengeteget betliztem, de tavaly már sikerült 75 balint fognom és visszaengednem. Megtanultam tisztelni ezeket a csodálatos ragadozókat. Sokszor van úgy, hogy csak figyelem, merre járnak, mit csinálnak. Ezek alapján hat csoportba soroltam be a táplálkozási szokásaikat:

Első és leggyakrabban látott, mikor a halrajokat követik, és csapatban több balin támadja szerencsétleneket, napkeltétől napnyugtáig. Ezeket a halakat a legnehezebb becsapni., mivel ők nem a sérült halakat szelektálják, mint a süllő vagy a csuka, hanem az életerős halakat kergetik a halálba. Addig hajtják a rajt, míg valamelyik nem hibázik, és nem válik valamely támadó martalékává. Néha egy tempós bevontatásnál azért ők is hibáznak a mi javunkra…

Apropó, hiba: a balinpergetés legbosszantóbb momentuma, mikor „mellévág” a csalinak - van olyan eset is, hogy egyszerűen elhibázza, de gyakran ez szándékos. Sokszor azért, mert észrevesz minket az utolsó pillanatban, vagy a csali lesz gyanús „őnkelmének”.

Ez a közel 3 kilós lesből támadva kapta el az SSR-t

Második, mikor lesből támad, mint a csuka: egy bokor, hínárfolt, bedőlt fa takarásában várakozik.

Ha ilyen helyet sikerül felfedezni, szinte biztosak lehetünk a dolgunkban, persze ha sikerül úgy megközelíteni, hogy mindvégig észrevétlenek tudunk maradni. Fontosnak tartom az akadást, sokat elárul a kapókedvről. Nem mindegy, hogy torokra vette a csalit, vagy esetleg éppen hogy a szentlélek tartja. Ezzel mintegy visszajelzést kapunk a haltól, hogy kell-e váltanunk, esetleg változtatni a tempón, a csalin…

Tökéletes akadás, teljesen elnyelte a kétrészes Salmót

Harmadik, mikor távol, a nyílt víz felszínén, tipikus esetben hátúszójával V-alakot húzva portyázik. Ilyenkor jöhet jól a balinólom, illetve a különböző nagy hatótávolságú wobblerek, kanalak. Próbáljunk úgy dobni, hogy azt a hal ne észlelje (bár volt már beesőre is rávágásom, mégis eredményesebb, ha legalább 5-8 méterrel túldobunk a hal vélt útvonalán), aztán próbáljuk meg a műcsalit úgy húzni előtte 1-2 méterre, hogy az ne tudja elkapni. Általában dühös rávágás a válasz, nem kell félni a nagy tempótól, olyan gyorsan úgysem tudjuk bevontatni, hogy ne érje utol.

Nagy hatótávolságú csalira

Negyedik, mikor a part mentén vadászik. A part mentént néha centiméterekben kell érteni. Lassan cirkál és várja, hogy valami az útjába kerüljön, aztán könyörtelenül lecsap. Ebben az esetben is az észrevétlenség lehet a siker kulcsa, illetve a csali vezetésébe beiktatott váratlan belerántások alkalmazása. Minden pillanatok alatt fog lejátszódni közvetlenül a lábunk előtt. Semmiképpen ne állítsuk meg a műcsalit, mikor látjuk, hogy közeledik a támadó! Ha mi látjuk először, már valószínűleg bizonytalan, próbáljuk kiváltani a támadó ingert! Sok ilyen balinnal gyűlt már meg a bajom, megoldás lehet, ha a parttól akár 4-5 méterre valami bokor, nádas takarásából pöccintjük be a csalit.

Sötétedéskor kevésbé óvatosak

Ötödiknek egy szintén gyakori jelenséget emelnék ki, mikor valamit a víz tetejéről eszegetnek. Látjuk a halakat, beleszakadhatunk a dobálásba, akkor sem lesz érdeklődő az általunk felkínált csalira. Ilyenkor van kizárólagos létjogosultsága a legyesbotnak… de ez már egy másik téma. Minden esetben jó, ha az ember orrán ott figyel egy polárszemüveg. Sokan el sem hinnék, milyen halak úszkálnak a lábuk előtt. Figyeljünk az öltözködésre is! Hiába van valaki terepszínű ruhában, ha ott figyel a fején egy fehér sapi…

Legyezett Balin

Hatodik, mikor egy bizonyos területet jár be időről időre a kiszemelt hal. Ilyenkor a legegyszerűbb valami takarásból az arra úszó hal elé táncoltatni a csalit (itt a takarást nem a horgászra, hanem a csalira értem, meglepően eredményes tud lenni egy hínárfolt mellől kiúszó „kishal”). Fontos, hogy ne „tanítsuk” a halat: ha már látta a csalit és nem kellett neki, akkor ne dobáljuk ezerszer elé, vagy pihentessük a helyet, vagy próbáljunk más-más csalikat.

Teljes menetfelszerelésben

Ha esetleg sikerül egy nap több balint becsapni egyfajta csalival, ne gondoljuk, hogy megtaláltuk a csodacsalit, mert 1-2 nap dobálás után már rá sem fognak nézni. Lényeges a változatosság. Pont ezért nem szeretnék egy csalit sem kiemelni. Úgy vélem, az ember azzal fogja a halat, amivel dobál…

Ősszel persze a fent részletezett 6 eset borul: a táplálékhalakkal együtt a balinok is mélyebb vizekbe vándorolnak, ilyenkor lehet még napsütötte déli órákban felszíni rablásokat látni, de ezek a hőmérséklet csökkenésével egyre ritkábbá válnak. Persze ilyenkor már nekünk is a mélyebb rétegekben kell őket keresni. Ne csüggedjünk ekkor „esnek el” a legnagyobb, öreg őnök.

Általánosan igaz viszont, hogy a fogási esélyek fényváltásnál erősebbek lesznek, így a napkelte és a napnyugta kiemelt szerepet tölt be a balinra pergetők életében.

Remélem, ez a pár sor segít ilyen szép balinok becsapásában!

Végezetül: a kivétel erősíti a szabályt, ezt senki ne feledje!

Kecskés Viktor (victorcnr)

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2026 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.