Mikor járom a vizek partját, sokszor látok horgászokat, akik „pergető” botot ragadnak, mert a sok balinrablást már nem bírják tétlenül nézni, mégis nagyon ritkán járnak sikerrel. Hogy miért? A válasz egyszerűnek tűnhet: mert az őn túl rafinált…én nem szeretném ilyen rövidre zárni ezt a választ, sőt meg is cáfolnám, bizony vannak olyan esetek, mikor „őnnagysága” mindenre rávág, ami él és mozog, bár ez valóban ritka, és nem tart sokáig.
Ha éppen nincs tilalom, kizárólag a ragadozó halakat űzöm legyező, pergető módszerrel. A balinok rengeteg fejtörést okoztak nekem is az elmúlt évek során. Eleinte rengeteget betliztem, de tavaly már sikerült 75 balint fognom és visszaengednem. Megtanultam tisztelni ezeket a csodálatos ragadozókat. Sokszor van úgy, hogy csak figyelem, merre járnak, mit csinálnak. Ezek alapján hat csoportba soroltam be a táplálkozási szokásaikat:
Első és leggyakrabban látott, mikor a halrajokat követik, és csapatban több balin támadja szerencsétleneket, napkeltétől napnyugtáig. Ezeket a halakat a legnehezebb becsapni., mivel ők nem a sérült halakat szelektálják, mint a süllő vagy a csuka, hanem az életerős halakat kergetik a halálba. Addig hajtják a rajt, míg valamelyik nem hibázik, és nem válik valamely támadó martalékává. Néha egy tempós bevontatásnál azért ők is hibáznak a mi javunkra…
Apropó, hiba: a balinpergetés legbosszantóbb momentuma, mikor „mellévág” a csalinak - van olyan eset is, hogy egyszerűen elhibázza, de gyakran ez szándékos. Sokszor azért, mert észrevesz minket az utolsó pillanatban, vagy a csali lesz gyanús „őnkelmének”.
Második, mikor lesből támad, mint a csuka: egy bokor, hínárfolt, bedőlt fa takarásában várakozik.
Ha ilyen helyet sikerül felfedezni, szinte biztosak lehetünk a dolgunkban, persze ha sikerül úgy megközelíteni, hogy mindvégig észrevétlenek tudunk maradni. Fontosnak tartom az akadást, sokat elárul a kapókedvről. Nem mindegy, hogy torokra vette a csalit, vagy esetleg éppen hogy a szentlélek tartja. Ezzel mintegy visszajelzést kapunk a haltól, hogy kell-e váltanunk, esetleg változtatni a tempón, a csalin…
Harmadik, mikor távol, a nyílt víz felszínén, tipikus esetben hátúszójával V-alakot húzva portyázik. Ilyenkor jöhet jól a balinólom, illetve a különböző nagy hatótávolságú wobblerek, kanalak. Próbáljunk úgy dobni, hogy azt a hal ne észlelje (bár volt már beesőre is rávágásom, mégis eredményesebb, ha legalább 5-8 méterrel túldobunk a hal vélt útvonalán), aztán próbáljuk meg a műcsalit úgy húzni előtte 1-2 méterre, hogy az ne tudja elkapni. Általában dühös rávágás a válasz, nem kell félni a nagy tempótól, olyan gyorsan úgysem tudjuk bevontatni, hogy ne érje utol.
Negyedik, mikor a part mentén vadászik. A part mentént néha centiméterekben kell érteni. Lassan cirkál és várja, hogy valami az útjába kerüljön, aztán könyörtelenül lecsap. Ebben az esetben is az észrevétlenség lehet a siker kulcsa, illetve a csali vezetésébe beiktatott váratlan belerántások alkalmazása. Minden pillanatok alatt fog lejátszódni közvetlenül a lábunk előtt. Semmiképpen ne állítsuk meg a műcsalit, mikor látjuk, hogy közeledik a támadó! Ha mi látjuk először, már valószínűleg bizonytalan, próbáljuk kiváltani a támadó ingert! Sok ilyen balinnal gyűlt már meg a bajom, megoldás lehet, ha a parttól akár 4-5 méterre valami bokor, nádas takarásából pöccintjük be a csalit.
Ötödiknek egy szintén gyakori jelenséget emelnék ki, mikor valamit a víz tetejéről eszegetnek. Látjuk a halakat, beleszakadhatunk a dobálásba, akkor sem lesz érdeklődő az általunk felkínált csalira. Ilyenkor van kizárólagos létjogosultsága a legyesbotnak… de ez már egy másik téma. Minden esetben jó, ha az ember orrán ott figyel egy polárszemüveg. Sokan el sem hinnék, milyen halak úszkálnak a lábuk előtt. Figyeljünk az öltözködésre is! Hiába van valaki terepszínű ruhában, ha ott figyel a fején egy fehér sapi…
Hatodik, mikor egy bizonyos területet jár be időről időre a kiszemelt hal. Ilyenkor a legegyszerűbb valami takarásból az arra úszó hal elé táncoltatni a csalit (itt a takarást nem a horgászra, hanem a csalira értem, meglepően eredményes tud lenni egy hínárfolt mellől kiúszó „kishal”). Fontos, hogy ne „tanítsuk” a halat: ha már látta a csalit és nem kellett neki, akkor ne dobáljuk ezerszer elé, vagy pihentessük a helyet, vagy próbáljunk más-más csalikat.
Ha esetleg sikerül egy nap több balint becsapni egyfajta csalival, ne gondoljuk, hogy megtaláltuk a csodacsalit, mert 1-2 nap dobálás után már rá sem fognak nézni. Lényeges a változatosság. Pont ezért nem szeretnék egy csalit sem kiemelni. Úgy vélem, az ember azzal fogja a halat, amivel dobál…
Ősszel persze a fent részletezett 6 eset borul: a táplálékhalakkal együtt a balinok is mélyebb vizekbe vándorolnak, ilyenkor lehet még napsütötte déli órákban felszíni rablásokat látni, de ezek a hőmérséklet csökkenésével egyre ritkábbá válnak. Persze ilyenkor már nekünk is a mélyebb rétegekben kell őket keresni. Ne csüggedjünk ekkor „esnek el” a legnagyobb, öreg őnök.
Általánosan igaz viszont, hogy a fogási esélyek fényváltásnál erősebbek lesznek, így a napkelte és a napnyugta kiemelt szerepet tölt be a balinra pergetők életében.
Végezetül: a kivétel erősíti a szabályt, ezt senki ne feledje!
Kecskés Viktor (victorcnr)
