Az ősz két arca

Az ősz két arca

Ősz! E szó kettős érzelmeket táplál bennem. Egyrészt egyetemista révén nem várom annyira ezt az időszakot, viszont a fanatikus pergető horgász énem imádja az őszt. Amikor a zöld lombokat sárga pompává varázsolja a múló idő vaskeze, az apróhalak elbújnak a saját kis rejtekhelyeikre, a ragadozó halak pedig őszi portyára indulnak egy tél előtti energiaszerző körútra.

A dégi Park-tavon folyó kotrási munkálatok következtében egy, a „fő horgásztóból” kifolyó csatorna keletkezett, ami 20-22 méter széles és 1,5-1,8 méter mélységű. Ebbe a csatornába két helyről áramlik a víz. A fő forrás a tóból befolyó, egy túlfolyón néha csak átcsordogáló, olykor pedig zúduló víz, a másik pedig a lajoskomáromi szennyvíztelepről beáramló 100%-osan megtisztított szennyvíz. Ebben a tisztított vízben szinte burjánzanak a vízi növények, illetve a táplálék halak is nagyon jól érzik magukat. Talán ennek köszönhető a csatorna nagy ragadozóhal-sűrűsége.

Az említett horgászhely pirossal megjelölve

Régóta tervezem meghorgászni az említett területet, s ezért is vártam nagyon az őszi időszakot. Október elején végre megérkezett az én várva várt lehűlésem. Egyik este az időjárás-előrejelzést hallgatva elhatároztam, hogy másnap reggel rápróbálok a vízre. Így is lett. Reggel 6 órára beállítottam az álomriogatót. Aludni alig tudtam, hiszen nagyon vártam már a következő reggelt. Milyen kérdések is jártak a fejemben? Szerintem minden pergető horgászban felmerülnek ezek a kérdések. Milyen csalit vigyek? Hol kezdjek? És még sorolhatnám… Végre el tudtam aludni, de már keltett is az ébresztőm. Gyors öltözködés és pakolás után fel is kaptam a pergető botom, a táskám, és indulás.

Első dobásaim helyszíne

A vízpartra érve (természetesen a fogási naplóba ikszelés és adminisztráció után) egyből a jól bevált fehér gumihallal kezdtem. Ami ezután következett, az felülmúlt minden elvárást. Talán kettőt dobtam a kis fehér gumival (ami annyira nem is kicsi), és már meg is volt az első kapás. Elment… bosszankodva suhintottam a levegőbe a pálcámmal. Újabb dobás ugyanoda. Kettő tekerés után kicsi pöccintést éreztem a boton, majd egy nagyobbat. Nem sokat gondolkodtam, be is vágtam, és ezúttal partra is tudtam segíteni a körülbelül 90 dekás süllőt.

Az első süllő

Pár dobást követően csalicsere. A kétrészes Salmo wobblert első dobásra le is vette egy hasonló méretű süllő, aminek nagyon megörültem, mert már láttam, hogy egy jó horgászatnak nézek elébe.

Vékonyan akadt, de megvan a második

Ahogy haladtam tovább a kis csatornán, a wobblerben egyre kevésbé bíztam, így visszaraktam a fehér gumihalat. Emlékezeteimben kutatva találtam egy kis hínárfoltot a csatornán, ami a magas vízállás miatt nem látszott, de tudtam, hogy hol is lehet. A vélt helyet túldobtam és a fenék felett keresgélve meg is kaptam a kapást a hínárfolt mellett. Erős kapás volt, és a fárasztás közben sem úgy küzdött a hal, mint az előző süllők. Mikor megláttam a halat, nem hittem a szememnek: egy csuka nézett velem farkasszemet. Önmagában nem lenne ez nagy hír, de már évek óta nem fogtam a vízen krokodilpofájút.

Akció közben…
… és utána
Csak elharapta

Partra sikerült terelnem a csukát, ám ahogy letettem a selymes fűbe, egyből el is harapta a 12-es fonott zsinórt. És ha már a zsinórnál tartunk, nézzük meg a felszerelés többi részét! A botom egy Frenetic HD spin 2,4 méteres hosszban, 15-45 gramm dobósúlyban. Az orsóm egy 4000-es Shimano Sienna, amelyre 12-es fonott zsinórt csévéltem. Ez a kombó szerintem elég a tóban élő ragadozó halak megfogásához (eltekintve egy-két harcsaóriástól).

A felszerelés csalival együtt

Sok kapástalan dobás után ismét helyet váltottam. A csatorna tó felőli végénél van egy sekélyebb, akadókkal tarkított terület, persze az akadók nem láthatóak, melyre rá is faragtam. Sajnos kellett egy pár dobás és csalivesztés, horog-egyenesítés, mire rájöttem, hogy hol is kell megemelnem a botot, hogy ne akadjak le minden tekerésnél.

Új hely

Nem sajnálom az elvesztett csalikat, mivel a próbálkozásoknak meglett az eredménye. Rövid idő alatt sikerült fognom több süllőt (több méretben) és horogra tudtam csábítani két gyönyörű kősüllőt is.

Gyönyörű köves után…
… egy kis süllőcske

Újabb helyváltás következett. Megpróbáltam a híd melletti kövezés aljánál elcsípni egy-egy süllőt. Mondanom sem kell, hogy nem ott jött a kapás, ahol számítottam rá. Egy hosszabbat dobva az első tekerésre koppanás a boton… tipikus süllőkapás. Nem is tévedtem. A vízből kivéve a halat azon csodálkoztam, hogy nem lépett meg, hiszen hajszálvékonyan fogta a horgom.

Ismét szerencsém volt
Kicsit távolabbról… ki is pattant a szájából a horog
Természetesen visszanyerték szabadságukat a halak

Ekkor már kezdett olyanná fordulni az időjárás, amit előző este nem mondtak ez előrejelzések. A felhőzet szakadozott, a nap is erőlködött előbújni a fátyollepel mögül. Ezek után nem hittem, hogy foghatok még ragadozót. Vagy mégis? Erről kicsit később.

A tó melletti Festetics-kastélynál filmet forgattak, vagyis még csak az előkészületek tartottak, nagy volt a sürgés-forgás, melyet közelebbről is megnéztem. A hely szépsége magával ragadó, így a horgászat mellett más kikapcsolódási lehetőségek is léteznek. A kastélyban tárlat nyílt a régi időkről, mely folyamatosan látogatható, illetve az angolkert is megújult.

A látvány csodás, még ha az épület picit romos is

Sajnos közelebb nem engedtek, mert javában folytak a munkálatok a Kincsem című film forgatásához, mely a híres lóról szól.

Nem különösebben bántam, főleg azért, ami ezután történt. Mint már említettem, a nap előbújt, a levegő is melegedett jó pár fokot, de arra gondoltam, hogy visszafelé is végigpergetem a csatornát.

Sokáig nem történt semmi, pedig számos csalit kipróbáltam. Végül visszaértem oda, ahol kezdtem a napi horgászatomat. Már teljesen reménytelenül hajigáltam a zöld gumihalam, mikor hirtelen egy kis koppanást éreztem. Fel is élénkült testem-lelkem, mire egy elementáris erejű rávágásom volt. Majd kicsavarodott a kezemből a bot, azután kezdődött a küzdelem. A 12-es zsinór bírta a strapát, de nem szerettem volna erőltetni a dolgot. Mikor éreztem a boton a farokcsapásokat, nem volt kétség! EZ HARCSA!

Szépen dolgozik a bot…
… és a hal is
89 cm… ez már szép
Szépen leszívta

Ebből a kis történetből is kiderül, hogy a remény hal meg utoljára, és amíg a vízben van a horgunk, bármi előfordulhat, még olyan időjárási körülmények között is foghatunk halat, amire a legkevésbé sem számítunk. Nincs két ugyanolyan nap a horgászatban, de mi pont ezért szeretjük.

Tóth Szabolcs (tosza)

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.