Őrült horgászat Afrikában – Gabon, Sette Cama Adventure

Őrült horgászat Afrikában – Gabon, Sette Cama Adventure

Mindig hajt valami belső erő, hogy újabb és újabb, egyre nagyobb és veszélyesebb kihívások felé induljak el. Vonz a vad, érintetlen természet és az a feszültség, amikor nem tudod, ki nyeri a párharcot: te vagy a hal. Nos, Afrika nyugati partjainál, Gabonban mindenből kaptam bőven! Olyan halakkal mérkőzhettem meg, amilyeneket korábban csak képeken láttam, és olyan körülmények között, amelyekre sokan rávágnák: „Na, oda aztán biztos nem mennék!”. Forró, nyers, könyörtelen vidék, ahol az Atlanti-óceán és az őserdő között húzódó vékony sáv maga a túlélés vonala. Ha te is vágysz azokra a pillanatokra, amikor pattanásig feszül a zsinór, töréshatárig görbül a horgászbot, remeg a karod, és egyetlen döntésen múlik, hogy ki nyeri a küzdelmet… akkor ezt az írást és filmet imádni fogod!

Amikor eldöntöttem, hogy Gabonba utazom, egyetlen dolog járt a fejemben: szeretném kézben tartani azt a halat, amelyet eddig sehol máshol nem láttam élőben, és amelyhez foghatót sem nagyon találni. A neve: Giant African Threadfin, vagyis óriás afrikai szálhal. Persze rengeteg más különleges hal is él itt, de ő volt az, akire a leginkább vágytam.
Hogyan alakult a kaland? Milyen halakat sikerült kifognom, milyen elképesztő pillanatokat éltem át? A képes beszámoló és a film mindent megmutat – pontosan úgy, ahogy történt.

Gabon felé tartó repülőutunk is izgalmasra sikeredett, amely Kongóban állt meg először, majd utána folytatta az útját
Afrikában a túlélés első szabálya, hogy légy jóban a helyiekkel!
Egy elnöki különgéppel vittek minket Gabonon belül a Sette Cama nevű faluba. Hogy mivel érdemeltük ki ezt a jó gépet? Nem tudom, de senki sem bánta, hogy nem egy rozzant, életveszélyes repülővel kellett utunkat folytatni
Ez a repülőút is letudva!
Amikor szembesültem vele, hogyan kell itt eredményesen horgászni, sokkoltak a körülmények
De nem volt más választásom, vagy mentem minél beljebb, vállalva a kockázatot, nem törődve azzal, hogy átcsapnak fejem felett a hullámok, vagy néztem a hullámzó óceánt…
… majd ez folytatódott a sötétség beállta után
Egyáltalán nem veszélytelen ilyenkor a horgászat, de ha ekkor eredményes, akkor nem kérdés, hogy ekkor kell próbálkozni. Az éjszaka sötétjében fogtam meg ezt a szép halat, amelynek neve Threadfin (óriás afrikai szálhal)
A Cubera Snapper is éjszaka akadt horogra
Vörös fogas sügér a magyar neve, amelyre maximálisan rászolgál
Az Atlanti-óceán keskeny partvidéke és az őserdő között húzódó folyót könnyedén átúszták az erdei elefántok. Egyik reggel erről tartottak nekünk bemutatót
Ahogy átértek, a buja, zöld növényzetből falatoztak jóízűen
Ahogy telt az idő, hozzáedződtem a zord, embert próbáló körülményekhez
Egyre szebb…
… egyre nagyobb óriás afrikai szálhalakat fogtam…
… de ez a fogas sügér se csúnya
Egy újabb halfaj, amely neve: kob
Egyik nap bekövetkezett az, amitől rettegtem! A hátam mögött úszott el egy cápa (amit én persze nem láttam). Segítőim ordítozására lettem figyelmes, hogy azonnal jöjjek kijjebb! Az itt gyakori bikacápa sajnos az emberekre is rátámad(hat). Ha éles fogaival kiharap egy darabot… A mindentől távoli helyeken nincs gyors elsősegélynyújtás, valószínűleg elvérezne és meghalna az, akit a támadás ért! Szóval, ez már nem játék!!!
Egy újabb csodás ezüst, kék és arany színekben pompázó szálhal
Ő egy hosszú úszójú jack, de ez már kapitális méret
Az egyik legfogósabb műcsalim, amellyel sok szép halat fogtam
A szerény tábori körülmények ellenére nem szenvedtünk hiányt semmiben
Az utolsó előtti napon megpróbáltam egy nagyon egyszerű módszerrel a lábunk előtt úszkáló cápák közül egyet megfogni
Alig akartam elhinni, hogy rövid időn belül bekövetkezett a kapás, majd kezdetét vette életem legkeményebb, legfárasztóbb harca az óriási cápával
Egy baromi fárasztó küzdelem után végül sikerült partra húzni!
Itt van ez a fenséges tengeri ragadozó, életem első bikacápája
A horog kivétele, majd a gyors fotózás és videózás után természetesen ő is visszanyerte szabadságát
Impozáns, nagyon erős Bullhead Shark, amely 270 cm körüli teljes hosszal és kb. 170 kg-os testtömeggel bírt
Mondtam, hogy a cápa harapása nem játék! Egyik horgásztársunk is próbálkozott a megfogásával. Egy gyors kapása és rávágása volt, majd így vette ki az élettelen csalihalat. Egyetlen harapással kettémetszette azt!
Takács Péter operatőr kollégám, ha nincs velem, valószínűleg nem tudtam volna partra húzni ezt az óriást… Miért? A filmből minden kiderül!
Az utolsó este utolsó hala. Méltó és emlékezetes búcsú Gabontól
A csapat, akikkel együtt horgásztam. Volt közöttük, aki Kolumbiából, Dél-afrikai Köztársaságból, Németországból, Kanadából, mi pedig Magyarországról érkeztünk. De nagyszerűen megértettük egymást, hiszen egy közös nyelvet: a horgászat nyelvét beszéljük!

A horgászatról készült elképesztően színes, változatos, rendkívül informatív film hűen visszaadja a túra legizgalmasabb pillanatait és hasznos tapasztalatait is.

Döme Gábor

Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2025 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább
2021 Széchenyi napelem

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.