Rezgőspicces megvilágosodás

Rezgőspicces megvilágosodás

Az esetek többségében, amikor éjszakai horgászatra terelődik a szó, az elsőnek felötlő élmények, emlékképek távoli halugrásokhoz, felpezsdülő természethez és nemritkán a kapásokat hatékonyan közvetítő megoldások nehézségeihez kapcsolódnak. Ez utóbbi témakör tekintetében szerencsére mára már rendelkezésre állnak olyan konstrukciók, melyek segítségével alapjaiban növelhető meg a sötétedés után vízparton töltött órák komfortérzete és persze ennek köszönhetően azok eredményessége is.

Minden bizonnyal sokan ismerik, ismerjük a fejlámpával vagy éppen különféle világítópatronnal való megvilágításhoz tartozó körülményes teendőket, hiszen ezekkel – főleg ha egy egész éjszakát kedvenc helyünkön szándékozunk tölteni – sok esetben nem kevés bíbelődés járhat. Azonban ha nyitott szemmel jár a horgász, ha nem zárkózik el az újdonságok kipróbálásától és azok beépítésétől módszerei, felszerelései közé, a lehetőségek sora gyorsan kibővül.

Sötétedés után egészen más jellegű kihívásokkal (is) szembe kell néznie a legkitartóbb sporttársaknak is
Sötétedés után egészen más jellegű kihívásokkal (is) szembe kell néznie a legkitartóbb sporttársaknak is
Természetesen a célzott, pontos horgászat így sem tálcán kínált lehetőség, de a megfelelő technikai megoldások sokat tudnak lendíteni a hatékonyságon
Természetesen a célzott, pontos horgászat így sem tálcán kínált lehetőség, de a megfelelő technikai megoldások sokat tudnak lendíteni a hatékonyságon
Pár évvel ezelőtt még az ilyen-olyan módon rögzített patronok adták a leginkább kézenfekvő és gyors megoldást a rezgőspiccek direkt megvilágítására
Pár évvel ezelőtt még az ilyen-olyan módon rögzített patronok adták a leginkább kézenfekvő és gyors megoldást a rezgőspiccek direkt megvilágítására

Mostanra már megtalálhatóak olyan gyári, minden nehézség nélkül használható fejlesztések, melyek segítségével nincs szükség a folyamatos felrögzítésre és leszerelésre vagy éppen házilag eszkábált verziókra ahhoz, hogy minden kapás jól láthatóvá váljon.

Az Energofish kínálatában már 5-6 olyan feederbot is megtalálható, melyeknél elérhetők a szóban forgó, világítós megoldások
Az Energofish kínálatában már 5-6 olyan feederbot is megtalálható, melyeknél elérhetők a szóban forgó, világítós megoldások

A fent említett botok egyike a Carp Expert Elite Feeder, ami 60-120 grammos dobósúly-tartományával egy kellően gerinces, a fárasztások során azonban kifejezetten rugalmasan dolgozó pálca. Felhasználhatósága széles körű, személy szerint előszeretettel használom nagyobb távolságokra történő methodos horgászatoknál, illetve bordás kosaras alapozó etetéshez egyaránt.

Az iBite-technológiával felvértezett spicctagok egyenként csomagolva érhetők el, mindegyik bottípushoz külön-külön
Az iBite-technológiával felvértezett spicctagok egyenként csomagolva érhetők el, mindegyik bottípushoz külön-külön

Az összeállítás egy teljes, komplex szettet jelent, így megtalálható benne egy kompatibilis, színes LED, valamint a hozzá tartozó, 211-es, 2,4 milliméter átmérőjű elem is. Ezek az energiaforrások kifejezetten tartósnak tekinthetők, hiszen akár 24 órán keresztül változatlan, maximális fényerő mellett tudják működtetni a hozzájuk tartozó LED-et.
A legutolsó gyűrű speciális kialakításának köszönhetően a fényforrást egyszerűen csak be kell pattintani a helyére, és jöhet a legsötétebb éjszaka is.

Garantált, hogy egy kapás sem marad észrevétlen
Garantált, hogy egy kapás sem marad észrevétlen
Természetesen a LED-elem párosítás külön, bottag nélkül is rendelkezésre áll, hiszen idővel pótolni kell azokat, élettartamuk véges
Természetesen a LED-elem párosítás külön, bottag nélkül is rendelkezésre áll, hiszen idővel pótolni kell azokat, élettartamuk véges
Piros és zöld színben egyaránt megtalálható az előzőleg említett kombináció, elemből pedig a teljes szett tartalmához hasonlóan 211-es változatot találunk a csomagban
Piros és zöld színben egyaránt megtalálható az előzőleg említett kombináció, elemből pedig a teljes szett tartalmához hasonlóan 211-es változatot találunk a csomagban
A két komponenssel nincs más teendő, mint a megfelelő irányból összeilleszteni őket, és már mehet is a helyére, a pótspicc utolsó gyűrűjéhez
A két komponenssel nincs más teendő, mint a megfelelő irányból összeilleszteni őket, és már mehet is a helyére, a pótspicc utolsó gyűrűjéhez
Ha az érintkezés megfelelő, azonnal adott a virrasztáshoz megfelelő fény
Ha az érintkezés megfelelő, azonnal adott a virrasztáshoz megfelelő fény

Az elem tartósságának köszönhetően az éjszaka folyamán nem kell bajlódnunk a cserével, miután a fényforrást felhelyeztük nincs más dolgunk, mint várni a víz felől érkező eseményeket.
Mindkét elérhető színű fényforrás erőteljes, melyekhez a hozzájuk tartozó elemek önállóan, 2 db-os kiszerelésben is elérhetők, ami még egy praktikumot jelent ráadásként. A 24 óra környéki működési határ elérése után ugyanis – mivel töltésükre a rendelkezésre álló formában nincs lehetőség – egy új energiaforrást kell behelyezni, viszont ugyanazt a LED-et tovább tudjuk használni, így az semmiképp sem tekinthető fogyóeszköznek.

Csak az elemet kell cserélni, azt is leghamarabb 24 óra használat után!
Csak az elemet kell cserélni, azt is leghamarabb 24 óra használat után!

A fentebb már említett összeállításban elérhető iBite-spicc kialakításának köszönhetően tökéletes megoldást nyújt arra, hogy az előkészített fényforrást egyszerűen, mégis rendkívül stabilan foglalja magába. Ezzel pedig megszűnik minden olyan aggály vagy fenntartás, ami a bedobást, illetve a zsinór megfelelő, szabad futását érintené. Így biztosak lehetünk abban, hogy semmiféle hátráltató tényezőbe nem fog ütközni az éjszakai bevetés.

A stabil kialakításnak köszönhetően dobás és fárasztás közben sem eshet szét a fényforrással szerelt spicc!
A stabil kialakításnak köszönhetően dobás és fárasztás közben sem eshet szét a fényforrással szerelt spicc!

Ha minden a helyén van, adott a jól bejáratott, üzembiztos felszerelés, a jó láthatóság, és még egy adott körülmények között fogósnak minősülő etetőanyag, illetve csali is, akkor már csak az ügyességünkön és a kitartáson múlik a siker.

Az éjszakai horgászat új fejezetét nyitotta meg az iBite márka
Az éjszakai horgászat új fejezetét nyitotta meg az iBite márka

Forrás: Ujszászi Dániel (Energofish Feeder Team)

EnergoTeam

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.