Legutóbbi cikkem kapcsán jól megkaptam. Mért nyavalygok?! - hiszen ha valaki igazán szeretne, mindig lehet alkalmat találni a horgászatra. Ez így van. Nem is hagytam abba a horgászatot, csak kicsit más vizekre eveztem. A megszokottól eltérően most nem is a ragadozó halak lesznek a középpontban. Folyóvízre szeretnélek kalauzolni benneteket. Három különböző módszert próbálok bemutatni, amivel így, télvíz idején sikerült keszegeket fogni az Ipolyon.
Január második hetében már kiváltottam az éves engedélyt a szeretett folyóra. Következő hétvégére sikerült az első túrát megszervezni. Nem vagyok egy megszállott keszegező, csupán évekkel ezelőtt belekóstoltam a folyóvízi pickerezésbe és az úsztatásba nyáron. Most tél van a javából, más arcát mutatja a természet, máshogy esznek a halak. Szerencsére Géza nagyon otthon van a finomszerelékes keszegezésben, az ő útmutatásait követve egy eddig számomra ismeretlen módszerrel eredtem a paducok nyomába…
A vízállás most is magas, ahogyan megszokhattuk tavaly szinte egész évben. Egy 8 méteres spiccbotot kapok, amire 18-as főzsinóron 30 grammos csúszó ólom kerül, a gumiütköző után apró forgó, majd a 40-50 centis 12-es előke végén az apró, 16-os horog. Mit ne mondjak, egyszerű, mint a fa ék, de vajon hatásos-e?
Géza rakóssal próbálkozik. A nagy sodrásban a 20 grammos Cralusso Torpedó is alig akar beállni. Nem sokkal a betolást követően, mielőtt megkezdené az etetést, erős kapást észlelünk a szerelésén. Nemcsak elmerül az úszó, de a spicc is úgy jár, mintha feeder lenne. A bevágás ül, meg is van az első hal, egy szép folyóvízi bodorka. „Nem túl biztató jel, ha ilyen hamar jön a bodri. Sokkal jobb, ha az etetés után pár perccel érkeznek a paducok.”
Így is lett. A halak nem nagyon szaggatják a zsinórt - lehet, hogy az etetés zaja is riasztóan hatott rájuk. Egy pergetőnek unalmas az egy helyben ücsörgés… gondolok egyet és kézbe veszem az addig letett felszerelést. Mintha tapogatnék, pásztázom végig a medret. Hirtelen kapás. A hideg végig fut a hátamon, mint amikor süllő rávág a gumihalra, úgy nyilall a karomba a goromba koppintás. Beemelek, és már dolgozik is a finom tűspicc. A gyors vízben nem szabad siettetni a fárasztást, hadd ússzon a hal. Meglepően jó erőben van a kb. 40 dekás paduc. Bénázok a hosszú merítővel és a még hosszabb pálcával. Végül ötödszörre sikerül megszákolnom. Minő boldogság, 2011 első hala.
A fogástól felbuzdulva tovább folytatom a kereső horgászatot és csakhamar ismét jelentkezik egy hasonló vésett szájú. Egyre jobban tetszik ez a módszer, kézben tartott bottal kifejezetten élvezem a kapásokat.
Nem is emlékszem, hogy valaha fogtam-e januárban halat. 5 paducot sikerült partra terelnem a nap végére, és több jó kapásom volt. Géza 4 hallal zárta az első ipolyi túrát. Érdekes módon ezen a napon hatékonyabb volt a spicc, mint a rakós - nem úgy, mint 2 héttel később… na de ne szaladjunk előre!
Következő hétvégén dermesztő, -16 Celsius-fokos hidegben egyedül próbáltam szerencsét. Péntek este összekészítettem a pickerbotot - gondoltam, kicsit változtatok a módszeren. Szerencsémre előző alkalommal Gézánál maradt a személyim, így beugrottam érte. (Hogy ez miért volt szerencse, az hamarosan kiderül.) Készségesen átadta az irataimat, útravalóul ellátott pár jó tanáccsal és felajánlotta a spiccbotját. Először nem akartam elfogadni, de csak kötélnek álltam végül: velem utazott a kölcsön bot is a csomagtartóban.
Ahogy megláttam a folyót, érdekes látvány tárult elém: teljes szélességében be volt fagyva. Nem volt egyszerű olyan helyet találni, ahol mindössze 5-6 méteres jég volt a szélén. Ilyen körülmények között más módszer szóba sem jöhetett, csak a spiccbotozás. Egy kis ízelítő, hogy mennyire hideg volt:
- 30 perc munkával sem bírtam késsel lyukat vájni a talajba, hogy leszúrjam a hátsó bottartót. Végül feladtam.
- Ahol a zsinór vízbe ért, pár percen belül ujjnyi jég „úszó” keletkezett rajta.
- A horogra tűzött csontik szinte azonnal megfagytak (a kezem is).
Külön attrakció volt az etetőanyag bekeveréséhez vizet meríteni… Mindezek ellenére több kapásom is volt, és 1 szép bodorkát sikerült a partra terelnem (ismét a korán érkezett baljós bodri). Érdekes módon aznap más nem horgászott rajtam kívül :)
Ha hétvége, akkor irány az Ipoly! Útban a vízhez szépen felvázoltam Gézának a haditervet: „A vízállás tökéletes, a hőmérséklet végre fagypont fölött, csak halat kellene fogni. Az sem baj, ha kicsi, csak hal legyen!”
Mások is úgy gondolták, hogy lehet esély a fogásra, ugyanis egész szép tömeg gyűlt össze a parton már a délelőtti órákban. Az időjárás is kegyes volt hozzánk. Egész kellemes érzés volt, mikor a nap ki-kibújt a felhők közül - feledtetve, hogy február elején járunk. A viharos szél sem ért minket az Ipoly völgyében.
Ma végre pickerezni fogok! Bekevertem az etetőanyagot, felhasználva a múlt héten halálra fagyott csontikat. Igyekeztem minél előbb bedobni. A végszerelékem most is egyszerűen állítottam össze: a 18-as főzsinóron egy rövidre vágott gubancgátló, gumiütköző, forgó, 50 centi hosszú 14-es előkén 14-es horog. 4-5 csonti a csali.
A bedobást követően próbálom kicsit elrendezni a felszerelést, mikor valami elkezdi rázni a spiccet. Egy tenyeres bodri a tettes. „Na, már nem maradok hal nélkül.”
Gyorsan újracsalizom a horgot és megpróbálok ugyanoda visszadobni - remélve, hogy most nem fog rajtunk a hamar jött bodorka átka. Nem tudom társam cukkolni, mert el kellett szaladnia valamit elintézni még a horgászat előtt.
Öt perc sem kell a következő kapáshoz, sajnos a bevágás nem jó ütemben történt. Csalizok, lecserélem a csontikat és várok. Néhány perc múlva menetrend szerint érkezik a következő kapás, ami után a bevágás végre ül. Jó a hal, az érzékeny picker szépen dolgozik. Nehezen akar feljönni a mélyből a közel kilós paduc. Lassan a partközelébe kényszerítem, de mikor nyúlok a merítőért, leakad. Picit bosszankodom csalizás közben és végig fut az agyamon, hogy le kéne cserélni a horgot. A következő két üres bevágás után meg is teszem.
Közben visszaér a mester is és nekiáll belakni a horgászhelyet. Segítek bekeverni az ő etető adagját is. Nem vizet használok. A lábam alatt már nyoma sincs a hónak, inkább dagonyaszerű sárban állok. Ezt adagolom az etetőhöz. Mikorra elkészülök, már precízen beállítva a láda, a bot összerakva várja a horgászatot. Kezdődhet az etetés. Hogy ne zavarja szét a közelben lévő halakat etetőcsészével juttatja be a néhány gombócot.
Végre megjön az első paducom, majd gyorsan követi egy társa és egy bodorka. Amíg nekem egyre óvatosabb kapásokkal jelentkeznek, addig mellettem ipari méreteket kezd ölteni a halkitermelés. Géza ütemesen, 5 percenkén húzza a halakat, amik idővel teljesen beállnak az etetésére. Ellenben nekem csak finom pöccintések jutnak egyre csökkenő intenzitással.
2 óra körül szépen kisüt a nap. Egy órája nincs kapásom, kezd unalmassá válni a tétlenség (persze mellettem még mindig jönnek a paducok). Gondolok egy merészet és előveszem a pergető felszerelést. Kagyló színű gumihal 14 grammos fejjel szerelve. Átdobom a túloldalra. Szépen leengedem a fenékre és apró pöccintésekkel táncoltatom egyre közelebb. A meder közepénél valami elkapja. Nem nagy, de végre érzem a kapást. Remélem, hogy süllő, de sajnos egy csuka. Következő dobásra ismét rácsimpaszkodik egy hasonló. Gyors horogszabadítás után ő is mehet vissza. Más körülmények között örülnék, de itt és most nem felhőtlen a boldogságom, ugyanis az Ipolyon január elsejétől csukatilalom van. Odébb is állok, hátha találok süllőket, de nem járok sikerrel, több kapásom már nincs.
Délután 4 óra, a Nap közelít a horizonthoz, ideje pakolni. Élménydús horgászaton vagyunk túl, a szákban közel 40 paduc várja a terítékfotózást és a szabadulást. Kár szépíteni, maximum a halak tizedrészét lehet az én nevem mellé írni. Mégis elégedett vagyok, mivel saját kútfőből, saját felszereléssel, saját tapasztalatok alapján horgásztam.
Kecskés Viktor (victorcnr)
Fotók: Kaszás Géza, Kecskés Viktor
