2011. január 1-et mutat a naptár, az új év első napja és egyben az év első horgásznapja is. Fontos az évet horgászattal kezdeni, mert a népi bölcsesség azt tartja, amilyen az év első napja, olyan lesz a többi is. Ha munkás, akkor munkás lesz a maradék 364 nap is, ha bosszús, akkor olyan, ha pedig horgászós, akkor olyan. Ragaszkodom ennek a regulának a szigorú betartásához, különös tekintettel a horgászatra. Ezért az év első napján a közeli kis patakot vettem célba, hátha sikerül valami hallal találkoznom.
A Konda-patak keresztülfolyik Dombóváron, és ez táplálja a sok halastó mellett a horgásztavat is. Régen tőzeget bányásztak a völgyében. Mára ennek már nyoma sincs, viszont a tőzegnek van egy jótékony hatása: bomlása valamelyest fűti a medret, ezért a patak csak nagyon hideg teleken fagy be. A napokban tartósan mínusz 5 Celsius-fok alatti hőmérséklet, az éjszakai mínusz 10-14 fokkal meg sem kottyant neki. Odaérkezésemkor is lassan folydogált zúgókkal tarkított medrében.
A zúgó alatt aztán meglassul a patak, fák alá kanyarodik, sás szegélyezte partok közt folydogál. Ilyen helyeken a medre is mélyebb, helyenként akár egy méteres víz is van benne.
Halállománya fajokban gazdag. Nyári kicsi és csaknem álló vize miatt igazán nagy halak nincsenek benne, de nem is azzal a céllal mentem horgászni, hogy rekordot javítsak, sokkal inkább az érdekelt, van-e benne olyan hal, amit horogra lehet csalni? Reméltem, hogy bodorkával, kárásszal találkozom, és a kezem legalább halszagú lesz. Meg aztán érdekelt az is, hogy ebben a csaknem nulla fokos vízben reagál-e valamilyen hal az új Extra Bodorka etetőmre.
A mínusz 4 fokos hidegre való tekintettel az etetőt itthon, meleg vízzel kevertem be. Na, nem sokat, mintegy 15 dekányit. Csalinak pedig pinkit vittem magammal. Felszerelésem egy 4 m-es könnyű spiccbotból, 1 g-os úszóból és a 0,07-es előkére kötött 20-as horogból állt. Bíztam benne, hogy a leheletfinom cuccal sikerül becsapnom néhány halacskát. A partra érve először sétáltam egy kicsit a víz mellett, keresve a mélyebb részeket. Aztán ott, ahol először nem láttam a feneket, nekiálltam horgászni.
Az eresztéket olyan egy méterre állítottam, majd két szem pinkit tűztem a horogra és lassan leúsztattam. Aztán letettem a botot és éppen készíteni akartam néhány fotót, de mintha kapást láttam volna az úszón. Figyelni kezdtem. Ismét belepöccintett valami, de a bevágás üres lett. Azonnal kézbe vettem a botot és most már odafigyelve úsztattam a pinkit. Kb. egy métert ment az úszóm, majd szép lassan elmerült és már küzdött is a bodorka. Olyan hihetetlennek tűnt, hogy pont beleültem a csapatba. A következő úsztatás ismét halat adott, majd az azt következő is. Annyira ment a dolog, hogy fotózni kezdtem a kapásokat.
Gyakorlatilag etetés nélkül is folyamatos volt a kapás. Már-már bosszankodtam, hogy egyáltalán minek hoztam etetőt, meg hogy most ki sem tudom próbálni. Aztán jött az Isteni szikra! Próbáljuk meg le-föl csalogatni a halakat. Dobtam néhány kis gombócot a folyásnak lefelé, mintegy két méterre. Néhány pillanat múlva megszűnt előttem a kapás, és csak az etetésen és alatta fogtam halat. Egy ideig így horgásztam, majd tizenöt perc múlva újra etettem, csak most folyásnak fölfelé kétméternyit. A hal lassan mozdult el az alsó etetésről, de ahogy ott fogyott az ennivaló, szépen följött a bodorkacsapat a felső etetésre.
Megbizonyosodtam, hogy a bodorkák nem riadnak el az etetéstől, sőt határozottan táplálkoznak és nem vetik meg a nekik szánt eledelt. A bedobott etetőn a kapások gyakoribbak voltak, sőt később csak azon lehetett halat fogni. A kétórás horgászatom eredménye több mint 60 db bodorka és 7 db vörösszárnyú volt. Ez szűkebb időkben egy verseny megnyeréséhez is elég lenne.
Végezetül pedig ahelyett, hogy hatalmas következtetéseket vonnék le a horgászatból, kívánok minden horgásztársamnak sikerekben és halakban gazdag Boldog Új Évet!
