Horgásszunk folyóvízen! 4. - Rakós bottal 2. rész

Horgásszunk folyóvízen! 4. - Rakós bottal 2. rész

Tudom, sokan úgy gondolják, most már mindent megtettek a jó fogás érdekében, be van etetve a jó helyre, pontosan be van lőve az ereszték. De ez közel sincs így. Sajnos nem elég betolni a felcsalizott szerelést, és letenni a botot a tartóba. Van, amikor ez működik, de az esetek többségében nem ez a legeredményesebb módszer. Saját tapasztalataim alapján inkább az igen erősen visszatartott úsztatás és a csali életrekeltése az igazán fogós módszer. Ebben a rézben ennek megvalósításához igyekszem tippeket adni.

Mit is értek a csali életre keltésén?

Azt, hogy az úsztatás során a csonticsokrot úgy próbáljuk felkínálni, mintha az egy vízben élő, mozgó, menekülni akaró állatka lenne. Nem csak a csali illatával esetleg színével, hanem annak mozgásával is kapásra kell késztetnünk a halakat. Megfigyelésem alapján a folyóvízi halakban a táplálkozást leginkább az élethű mozgás váltja ki és csak ezután következik a csali színe (lásd: hungarocell golyó) és íze. Hasonló ez ahhoz, mint a legyes horgászoknál, amikor a vízen megfelelően táncoltatott szőr vagy tollpamacsot a halak vízre esett bogárnak nézik. Ez ugyanúgy igaz a paducra, jászra és a többi folyóvízi halra. A megfelelő csalivezetéssel még a finnyásan táplálkozó halakat is kapásra lehet bírni, mert egyetlen hal sem „tűrheti”, ha a táplálék el akar menekülni előle. De nézzük, mi is történik a vízben!

A helyesen visszatartott szerelék

A felszerelést betoljuk a kívánt helyre, csalink reményeink szerint az etetőanyag sávjában, mozdulatlanul fekszik, és várja, hogy egy arra járó hal észrevegye és megegye. Ez a módszer néhány halfaj (pl. márna) esetében hatásos lehet. Bánatunkra a gébekkel is így van ez. Megfigyeléseim szerint az etetőanyag-halomba előszeretettel fekszenek bele csoportosan. Sajnos e tulajdonságuk miatt nem sok esélyt hagynak a többi halnak. Ez, valamint hatalmas étvágyuk és iszonyatos tömegben való előfordulásuk sok ember számára besötétíti a dunai horgászatot. De van egy olyan tulajdonságuk, amit kihasználva el tudjuk kerülni őket. Persze nem 100%-osan, de az eredményességünk más halfajok elejtésével jelentősen javulhat. Ez a titkos tulajdonság a lustaság. Szerencsénkre a gébek ritkán emelkednek el az aljzattól, inkább a mederfenéken várják az orruk elé sodródó élelmet. Ritkán úsznak csak utána. Ebből következik, hogy úgy kell csalinkat felkínálni, hogy azzal a gébek ne, de a többi hal igencsak foglalkozzon.

Ezért én inkább az úsztatást szoktam választani. Mindehhez egy picit kisebb úszót használok, mint amire a teljes megállításhoz szükség lenne. Például ha 18-20 grammos úszó kellene a szerelék tökéletes megállításához, akkor én 15 grammos úszóval szerelek (ezzel szerelékünket egyben egy kicsit érzékenyebbé is varázsoltuk). Igaz, most már nem tudjuk hosszabb időre tökéletesen megállítani a szerelékünket, de azért 1-2 másodpercig ez is lehetséges. Továbbá az etetés sávján úgy tudjuk igen lassan végigvezetni, hogy közben minden kavics mögé be tudtuk ejteni a horgot. Az eredményes horgászat titka pedig a kövek mögött megálló etetőanyagra gyülekező halak elejtése. Szerencsére a természet is ezekre a helyekre szereti terelni a halakat. (Egy-egy nagyobb kő mögé mindig beáll néhány halacska, főleg a bodorka.)

Az igen lassú úsztatás során időnként megállítjuk egy pillanatra a szereléket, és ezzel a mozdulattal fel tudjuk libbenteni a csalit. Gyakorlottabbak a spicc folyásnak szemben történő mozdításával is meg tudják ezt oldani úgy, hogy a következő pillanatban már ugyanúgy lassan engedve vezetik tovább a csalit. Közben a sodródó csali mozgása nem vált darabossá, hanem természetesnek tűnő módon eltávolodott a fenéktől 10-20 centimétert, majd visszatért a mederhez

A lassan vezetett, fenéken sodródó csalit időnként egy pillanatra állítsuk meg teljesen. A sodrás ekkor a fenékről fellibbenti a horgot. Akkor csináljuk jól, ha az ólom csak nagyon kis mértékben emelkedik, a nagyobb utat a csalizott horog járja be. Amikor a csali megemelkedett, akkor engedjük el a szerelést, hadd sodródjon magától tovább. Ekkor az ólom és a csali visszahullik a fenékre. Ezután eldönthetjük, hogy újra megtartjuk, vagy inkább sodortatjuk tovább a mederfenéken. Ennek az elengedem-megtartom játéknak az eredménye, hogy a csalink úgy viselkedik, mint egy úszkáló, menekülni akaró állatka. Halaink genetikai szinten előírt viselkedése pedig ezt nem engedi figyelem nélkül hagyni.

Az elengedés pillanatában a csali visszahullik a mederfenékre

A mederfenékről fellibbenő csalit legtöbb esetben a jászok és a bagolykeszegek veszik fel, a lehulló, 1-2 pillanatra megálló csalinak a paduc és a dévér nem tud ellenállni, a kövek mögé behulló és továbbsodródó csalit a karikakeszegek és bodorkák kedvelik.

A módszer begyakorlásának a másik előnye, hogy miután megismertük az előttünk elterülő mederszakaszt, belőttük magunknak az ott található köveket, akkor ezeket a szerelékkel már szépen, úgy tudjuk „kerülgetni”, hogy el sem akadunk bennük.

A hőn áhított és becsapott zsákmány

Úgy tűnik, hogy egyszerű, amit most leírtam, de ezt csak sok-sok gyakorlással lehet tökéletesen elsajátítani. Ha nem tudjuk mindjárt első alkalommal kivitelezni, ne adjuk fel. Nekem is gyermekkoromban a déli szél segített elsajátítani a tökéletes visszatartás technikáját, amikor még a budai hengermalom kifolyójánál üldöztem a halakat.

Az utóbbi évek favoritja nálam, a nyalókákkal ellentétben örvénylő vizeken is jól használható

Még nem beszéltünk a kapásokról. Sokan úgy gondolják, hogy a vad folyóvízi halak ripsz-ropsz lerántják az úszót és meg sem állnak vele. Ez jásznál, domolykónál, márnánál igaz is, de a paducok, baglyok sokszor együtt úsznak a csalival. Az úszón pedig csak azt látjuk, hogy kicsit másképp áll, mint ahogy szokott (kicsit jobban megmerült vagy kiemelkedett). Mindig résen kell lenni, és a legapróbb kapásra utaló jelekre is reagálnunk kell, különben kiköpi a hal a csalit és úszik tovább.

De mielőtt indulnánk a vízpartra, néhány dologra még oda kell figyelnünk. Az egyik a bot gumizása. Folyóvízi horgászatnál érdemes a gumit kicsit jobban előfeszíteni, mint a hagyományos bevetéseknél. Ez két dolog miatt is szükségszerű. A keményebbre hangolt gumizással sokkal jobbak az esélyeink a paducokkal szemben, mivel az igen kemény szájukat csak megfelelően erős bevágással tudja a horog átütni. A másik okot a keményebb gumizásra az erős sodrás adja. A halak nagyon jól ki tudják használni a sodrás erejét, ezért az erősebbre hangolt gumival hamarabb vissza tudjuk őket kényszeríteni a part melletti, kisebb sodrású vízre. Láttam már olyat, hogy a horgász alig tudta a szákoláshoz megfelelő távolságon belülre húzni a mindössze 1,5 kg-os dévérkeszeget. A gumi általában 1,4-1,6 mm átmérőjű, hagyományos gumi. Ennél vastagabb csőgumit csak a célzott márnázáskor szoktam használni. A zsinórokkal szemben nincs nagy elvárás, mivel elég gyakran cseréljük őket. A főzsinórt 2-3 horgászatonként, az előkét és a horgot pedig horgászatonként akár 8-10-szer is. Az én dunai kedvencem a Silstar Supernatural. Vízben nem látszik, kellően lágy, jól bírja a Duna vizét, bár a Dunakanyar környékén elég tiszta a víz. Főzsinórnak 0,16 mm, előkének 0,14 mm átmérőjűt szoktam használni. Márnázáshoz egy, esetleg két mérettel erősebbet. Horognál a Suehiro P132, vagy a Kamasan B611 horgai váltak be a legjobban. Fontos odafigyelni a horog élére. A kövek, valamint a „csontos” paduc száj miatt hamar megkophat.

Most már birtokába kerültünk az egyik legeredményesebb folyóvízi módszernek. Nagy figyelemmel kísérve úsztatgathatjuk csalinkat a vízben, mindent elkövethetünk, hogy a lehető legeredményesebbek legyünk. Ezért arra kérnék mindenkit, hogy a kifogott halakkal is hasonlóan figyelmesen bánjon. Csak annyi halat vigyünk el, amennyire valóban szükségünk van, a halat ne úgy engedjük vissza, mintha egy darab követ dobnánk a vízbe. Használjunk célszerű horogszabadítót, amivel néhány másodperc alatt kiszabadíthatjuk horgunkat a halak szájából, ezzel is megkímélve őket a felesleges szenvedéstől.

Óvatosan, a merítővel engedjük őket vissza a vízbe

Írta: Imre László
Képek: Holi, Imre László

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.