Elérkezett a tavasz, legalábbis a naptár immár márciust mutat. A levegő még hideg, de a víz legalább már nem fagyos, így lehetőségünk van arra, hogy végre bedobjunk! Az első horgászatokat már mindenki várja, ebben biztos vagyok, de sokan vannak úgy vele, hogy halogatják, hiszen az alig néhány fokos vízben még egyáltalán nem biztos a halfogás. Még az olyan egyszerű módszerrel, mint a method technika, is lehet bakot lőni. Ebben a videóban szeretném a leggyakoribb hibákat kiszűrni annak érdekében, hogy az első peca is eredményesen teljen.
Helyszín
Method pecánál a helyválasztás kulcsfontosságú, főleg hideg időben. Ha a halak ott vannak a horgászhelyünkön, akkor van esélyünk őket táplálkozásra bírni. Ha nincsenek ott, akkor valószínűleg nem is lesznek! Éppen ezért inkább a kis kiterjedésű állóvizeket javaslom, és az sem baj, ha a mélyebbek közül választunk. Ennek oka, hogy a sekély vizeken nagyobb hőingadozás, főleg az előforduló éjszakai fagyok lehetnek rossz hatással a pontyokra. A mélyebb, stabilabb hőfokú vizek talán kiszámíthatóbbak még márciusban. Az egyetlen, ami kockázatot jelent, az a napsütés, ami elmozdíthatja a fenéktől a halakat.
Jelen pillanatban a Villantó Horgásztó kis taván ülök, ahol már korábbi években tudtam jókat pecázni késő télen, kora tavasszal. Átlagméretű pontyok és tiszta, mély víz jellemzi ezt a kavicsbánya tavat, mely jó fogási esélyekkel kecsegtet már ebben az időszakban is.
Felszerelés
A felszerelésünket, mint mindig, most is a meghorgászandó helyhez érdemes megválasztani, azonban figyelni kell arra is, hogy mindenből a lehetőségekhez képest a legfinomabb megoldásokat válasszuk! Ennek pedig első eleme a bot! Hiába tudunk mi jobban és pontosabban dobni egy hosszú, erős bottal – és az önakasztás megtörténik erősebb spiccnél is –, a halfárasztás során az ekkor még gyakran előkerülő kisebb horogról a ponty leveri magát! Szóval, fontos, hogy rugalmas, lágy bottal pecázzunk, amellyel magabiztosan, de kíméletesen tudunk fárasztani.
A bot, amelyet ezen a horgászaton használtam, kereskedelmi forgalomban egyelőre még nem elérhető. Neve By Döme Kaiwo Gold Method Feeder lesz, és a finomszerelékes method technikához, valamint a versenyzéshez leggyakrabban használt méretekben lesz beszerezhető. Ezek a 330 Light, a 360 Medium, a 380 Medium Heavy és a 390 Heavy. Mint mondtam, ez még nem végleges botcsalád, dolgozunk azon, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki a rendelkezésre álló lehetőségekből. Jó úton haladunk, és bizton állthatom, hogy ilyen tulajdonságokkal bíró method botot én még nem tartottam a kezemben.
A rugalmas, lágy bottest fontos a halfárasztáskor, a gerincesség a minőségi dobás-kivitelezést és a végszerelék profi kontrollálását segíti, a lágy spicc pedig a kapásérzékelést. Persze, ez csak részben igaz. Emellett a rendkívül finom spicc feladata az is, hogy a fenékre ért kosarunkat még véletlenül se húzzuk arrébb, valamint az, hogy a hal minimális ellenállást érezzen addig, míg meg nem akasztja magát! Szóval, dolgozunk azon, hogy ez a bot a lehető legprecízebb horgászat kivitelezését tegye lehetővé. Amint készen vagyunk, mindenképp jelezzük!
Orsó tekintetében a már jól bevált Fine Carp 6000 került fel a botra. Precíz, jól kezelhető orsó, amely mind fárasztáshoz, mind a minőségi dobás-kivitelezéshez jó választás.
Végszerelék
A precíz method horgászat sarkalatos pontja az, hogy mindig jól válasszuk meg a kosarunk tömegét. A dobáspontosság, a távolság elérése, valamint a stabilitás mind azt követelik meg, hogy a bot teherbírásához képest maximális terhet tegyünk fel!
Víz alatti kamerát a végszerelékbe iktatva vettem csak észre, hogy még a lágy spicc és az 50 grammos Dart Pro Aqua kosár ellenére is néha-néha megmozdítottam a kosarat a zsinór befeszítése közben. Ez is egy újabb tanulság, amelyre kizárólag úgy tudtam visszajelzést kapni, hogy használtam azt a kis kamerát, amelynek segítségével a mellékelt videóba is fantasztikus felvételeket tudtunk készíteni!
A kora tavaszi horgászatok sarkalatos pontja a horogválasztás. Nem vagyok a túlzott finomítás híve, de azért ilyenkor a 10-12-es horgoknál nagyobbakhoz ritkán kell nyúlni. Ami a horognál talán fontosabb, az a csali! A Fine tüskén ugyanis nagyszerűen fel lehet kínálni a kicsi, könnyű waftereket, amelyek így különösebb erőfeszítés nélkül libbenhetnek be a ponty szájába. a horogelőke ebben az esetben vékony fonott vagy 0,16-0,18 mm-es monofil is lehet! Nagyon kedvelt horogtípusom ilyenkor a By Döme TEAM FEEDER Method Carp, mely a csekély szívóerő ellenére is jól akad, hiszen kialakításának köszönhetően a szájperem mögött ül be a vastag húsba, ahol jól tart.
Csalogatóanyag, csali
Intenzív víz lévén mi más is jöhetne szóba, mint valamilyen halas vagy Aqua Garant alapú pelletkeverék. Számos ilyen áll rendelkezésre, melyek közül most a 2026-os Haldorádó újdonságok közül a TORNADO Smoke termékcsalád sárgadinnyés változatait használom. Ezek közül rendelkezésre áll Micro Pellet és Method Mix is, melyeket most nem külön-külön, hanem összekeverve töltöttem a kosárba. Oldódás közbeni látványos színkibocsátásuk kétélű fegyver. A szerencse, hogy ha ott a hal a horgászhelyünkön, akkor 2-3 dobás gyorsan megmutatja, hogy jó-e, amit dobunk, vagy sem!
Bár látványos, sárga színű ez az egyveleg, a hideg, letisztult vízben is jól bevethető. Ennek oka, hogy a világosabb mederfenékkel rendelkező tavakon egyáltalán nem tűnik fel a világos kaja sem. A lágy iszaprétegen viszont az enyhén füstölő csalogatóanyag a táplálékot kereső halak által felkavart aljzatot utánozza.
Ez a termékcsalád megjelenik aroma formában is. TORNADO Smoke Activator Spray és Gel is elérhető. Mivel mély vízben horgászom, elsősorban a sűrűbb változatot alkalmaztam a kosár közepébe töltve.
Látványosan oldódó csalik is elérhetők, méghozzá Method, Wafter és Pop Up XL változatokban, szintén sárgadinnye ízesítésben!
Horgászat menete
Ezeket az egyszerű method pecákat nem kell túlgondolni! Sem alapozó etetésre, sem sűrű dobásokra ekkor még nincs szükség. Amire szükség van, az a figyelem és a nyitott szem! A befejezetlen kapások, beleúszások mind jeleznek valamit! Mindennemű visszajelzés hasznos, akkor is, ha az befejezetlen kapással jár! Ha ugyanis túl nagy a horog, vagy éppen túl ragacsos a kajánk, akkor a hal még nagy erőfeszítések ellenére sem tudja felvenni a csalit, pedig ott tartózkodik a horgászhelyünkön. Ekkor olvasnunk kell a jelekből, és változtatni addig, míg kapással nem végződik minden akció!
Tanulságok
Minden horgászatnak van tanulsága! Van, amelynek kevés, de van, amelynek felbecsülhetetlen! Ebben az esetben a víz alatti kameránk által felvett anyagok tették elképesztően hasznossá ezt a horgászatot. Lenyűgöző képet kaptunk a víz alatti világról, méghozzá olyan tavon, amelyet előszeretettel látogatnak a method horgászok, egy intenzív vízterületen, ahol az egyeduralkodók a pontyok. A táplálkozási és viselkedés szokásaik mellett a method töltet működése, és maga a method horgászat eredményességének meghökkentő visszajelzése került szemünk elé. Ezeket a lenyűgöző felvételeket az alábbi filmben lehet megtekinteni!
BLACK EDITION CARP Eva tároló szett
Az elmúlt Method suli epizódokban már sokféle aprócikk vagy éppen zsinór került az összeállításokba, így most egy olyan csomagot készítettem, amely elsősorban a tárolást teszi egyszerűbbé. Ebben ugyanis három EVA tároló is helyet kapott, melyek különböző méretűek és funkciójukból eredően nagyon megkönnyíthetik a kiegészítőink rendszerezését.
A szett tartalma:
BLACK EDITION CARP Eva tároló S – 20 x 13 x 11 cm
BLACK EDITION CARP Eva tároló M – 24 x 15 x 13 cm
BLACK EDITION CARP Eva tároló L – 27 x 17 x 15 cm
Írta: Sipos Gábor
Fotó: Putz Tamás
Videó: Takács Péter


