Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Gamakatsu G-Barbless 2270BB egy ezüst színű, vékony húsú, lapkás horog, melyet minden finomszerelékes horgászmódszerhez ajánlunk, legyen szó akár match-, rakós, vagy feederbotos horgászatról. Ez az egyik olyan alap horogtípus, amely szinte egyetlen feeederbotos horgász ládájából sem hiányozhat. Azon horgászoknak ajánlott, akik nem szeretik „túlvariálni” a dolgot, és egy olyan megbízható horgot keresnek, amelyet ha felkötnek a feederbotos végszerelékük zsinórjára, azzal szinte bármit megfoghatnak. Nos ez a típus ilyen! A 2270BB tulajdonképpen a 2260-as széria finomított, szakáll nélküli változata. Egy árnyalattal vékonyabb húsú, kellően könnyű, de egyáltalán nem hajlékony típus. A speciális, kissé szögletesített, széles öböl, az enyhén visszagörbülő horoghegy, biztosan akad és hosszú fárasztás során is nagyon jól tart.
Javasolt csalik: csontkukac, giliszta, csemegekukorica
Kiszemelt halak: ponty, paduc, márna, és keszegfélék
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Gamakatsu G-Barbless 2270BB egy ezüst színű, vékony húsú, lapkás horog, melyet minden finomszerelékes horgászmódszerhez ajánlunk, legyen szó akár match-, rakós, vagy feederbotos horgászatról. Ez az egyik olyan alap horogtípus, amely szinte egyetlen feeederbotos horgász ládájából sem hiányozhat. Azon horgászoknak ajánlott, akik nem szeretik „túlvariálni” a dolgot, és egy olyan megbízható horgot keresnek, amelyet ha felkötnek a feederbotos végszerelékük zsinórjára, azzal szinte bármit megfoghatnak. Nos ez a típus ilyen! A 2270BB tulajdonképpen a 2260-as széria finomított, szakáll nélküli változata. Egy árnyalattal vékonyabb húsú, kellően könnyű, de egyáltalán nem hajlékony típus. A speciális, kissé szögletesített, széles öböl, az enyhén visszagörbülő horoghegy, biztosan akad és hosszú fárasztás során is nagyon jól tart.
Javasolt csalik: csontkukac, giliszta, csemegekukorica
Kiszemelt halak: ponty, paduc, márna, és keszegfélék
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.