Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Már a 2010-es év második felében piacra dobták az Ötszörös világbajnok Alan Scotthornnal közösen kifejlesztett verseny etetőanyagot. Elsősorban keszegfélék horgászatára ajánlott versenykörülmények között. A tesztelési időszak alatt számtalan angliai versenyen sikerült diadalmaskodni használatával. Mivel Angliában a versenyeken a feederbot használata is engedélyezett, olyan mixet kellett alkotni, ami egyaránt megfelel úszós és feederes horgászatra is. A feederkosárban is kitűnően bizonyított gyors oldódó képessége és hatékony csalogatóképessége miatt. A finom aromásított lisztek azonnal elkezdenek oldódni a fenékre érés után és a finom szemcsék nagy területen eloszlódnak a vízfenék közelében. A halak finom érzékszerveikkel azonnal beazonosítják a vízben lebegő szemcséket és az etetés köré csoportosulnak. Mivel magas tápértéke van, kisebb mennyiség használatával is eredményesek, lehetünk, nem kell olcsó etetőanyagokat kilószám beszórni. A finomra őrölt összetevők miatt a horgászhelyre csalt halak elsőnek a horogcsalit veszik fel.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Már a 2010-es év második felében piacra dobták az Ötszörös világbajnok Alan Scotthornnal közösen kifejlesztett verseny etetőanyagot. Elsősorban keszegfélék horgászatára ajánlott versenykörülmények között. A tesztelési időszak alatt számtalan angliai versenyen sikerült diadalmaskodni használatával. Mivel Angliában a versenyeken a feederbot használata is engedélyezett, olyan mixet kellett alkotni, ami egyaránt megfelel úszós és feederes horgászatra is. A feederkosárban is kitűnően bizonyított gyors oldódó képessége és hatékony csalogatóképessége miatt. A finom aromásított lisztek azonnal elkezdenek oldódni a fenékre érés után és a finom szemcsék nagy területen eloszlódnak a vízfenék közelében. A halak finom érzékszerveikkel azonnal beazonosítják a vízben lebegő szemcséket és az etetés köré csoportosulnak. Mivel magas tápértéke van, kisebb mennyiség használatával is eredményesek, lehetünk, nem kell olcsó etetőanyagokat kilószám beszórni. A finomra őrölt összetevők miatt a horgászhelyre csalt halak elsőnek a horogcsalit veszik fel.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.