A versenyhorgászok két fő fegyveréről van szó. Majdnem minden verseny előtt felmerül a címben lévő kérdés az indulók fejében. Természetesen mindkét módszernek megvannak az előnyei, hátrányai. A rakós botnak ugyebár hátrány az, hogy maximum 13 méteres távot tudunk vele meghorgászni, míg a waggleres horgászatnál ez a távolság extrém helyzetben az 50 métert is meghaladhatja. A rakós botos technikát viszont a pontosság és a gyorsaság teszi utánozhatatlanná. Azt, hogy mikor melyik előnye nagyobb vagy melyik hátránya okoz nagyobb gondot, érdemes verseny előtt mérlegelni. Bár ahogy az lenni szokott, versenyen minden borul!

Nagyon sokszor hangzik el ez a kérdés a vízpartokon. Melyik technikát válasszam, melyik lesz az eredményesebb, melyikkel lehet több halat fogni aznap? Sokszor előfordul, hogy pár napon belül is teljes változás megy végbe a víz alatt. Egyik nap szinte a lábunk alatt lehet fogni a halat, míg másnap már csak a tökéletesen megállított, fenéken felkínált csalit hajlandók megenni, azt is csak jóval bentebb a parttól. Kérdésünkre a választ legtöbbször csak a nap végén tudjuk megadni, de a sok gyakorlat eredménye, hogy az esetek többségében már horgászat előtt jó döntést tudunk hozni. Persze néhányszor azért beleszaladhatunk egy-egy zakóba így is, de egyre gyakrabban fogjuk a megfelelő botokat kézbe venni, nem pedig a két technika közt őrlődve a földre esni.

Mostanában egyre ritkábban látok vízpartokon spiccbottal horgászókat. Kicsit mostohának érzem e botfajta sorsát, hiszen majd mindenki egy rövid kis snecizőbottal kezdi horgászpályafutását. Persze lehet, hogy ez már a múlt, sajnos a mai világban sokan gondolják úgy, hogy pénzért nemcsak méregdrága botot, hanem a tapasztalatot és az „alapokat” is meg lehet vásárolni a gyereknek. Én még emlékszem, amikor ötévesen a Deseda tározón édesapám kezembe nyomta az ötméteres bambusz botomat. Két napig le sem tettem, hányszor böktem bele ujjamba a horgot, most meg már az is csoda, ha nem a klaviatúra töri fel a gyerek ujját, hanem egy horgászbot. Jómagam úgy döntöttem, hogy újra kezembe veszek egy spiccbotot, és irány a vízpart!

Gondolom, sokan emlékeztek még a „Jég veled” című nagy sikerű filmre, mely az 1988-as, Calgary-ban megrendezett téli olimpián első ízben induló jamaikai bobcsapatnak állít emléket. Amikor télen a jég tartja fogságban vizeinket, nekem gyakran azok a srácok jutnak eszembe, mekkora örömöt okozott nekik, hogy fagyott vízre tehették járgányukat. Hát, Ők most biztos megköveznének, ugyanis én már alig vártam, hogy csak folyékony halmazállapotban lássak vizet. Lassan, de biztosan azért közeleg a tavasz, és vele együtt tengernyi horgászati lehetőség. Bár még ilyenkor is hideg van, már kellemes melegséggel tölti el szívünket az a gondolat, hogy napról napra emelkedik a hőmérő higanyszála.