Rendezés

Pölöskei álom, vagy lehet, hogy valóság

Kovács Gábor 2012-06-19
A történetet kezdhetném akár úgy is, hogy egyszer volt, hol nem volt, egy gyönyörű ország apró kicsi szegletében volt egyszer egy varázslatos tó, amit ha az ember egyszer igazán mélyen a szívébe zár, soha többé ki nem törölhet onnét. A baráti találkozó lehetne akár mese is… elvarázsolt táj, még érző, természetet szerető emberek, fákkal, bokrokkal tarkított, közel 160 hektáros tőzegbánya tó. Minden adott ahhoz, hogy az ember 2012-ben itt, kicsiny hazánkban átéljen barátaival, családjával egy olyan kalandot, amelyet gyermekeink talán egyszer mesébe foglalnak majd és megkopott fényképek lapozgatása közben mesélgetnek egymásnak.

Aki a kicsit…

Csorbai Csaba 2012-06-18
A horgászidény már javában elkezdődött, de mi csak most jutottunk ki a vízpartra. Az év első horgászata egybeesett az addigi legmelegebb nappal a 2012-es évben. Kisebbik fiammal úgy döntöttünk, hogy a lakhelyünkhöz legközelebb levő Harsányi-horgásztavat látogatjuk meg. Napra pontosan egy évvel ezelőtt szintén voltunk itt horgászni, és reméltük, hogy az akkori sikerek megismétlik önmagukat.

A kitartás jutalma

Karaszi Zsolt 2012-06-17
Az idei évben elhatároztam, hogy egy tőlünk nem messze fekvő bányatavon, egész pontosan a Decsi homokbánya-tavon kezdem meg a horgászatot. A víz jó halállománnyal rendelkezik, jó pár kapitális egyed is lakja a tavat, amit az évek folyamán én is megtapasztaltam már…

Életem majdnem legjobb horgászata

Haszilló István 2012-06-16
Már az elején elárulom, csaltam a címmel. Valójában ez volt eddigi rövid, de tartalmas horgászmúltam legeredményesebb horgászata. Működött a csalogatóanyag, hamar megtaláltam a halak kedvelt helyét, szebbnél szebb pontyokat fogtam. De egy gikszert csak kiosztott nekem az élet, csak hogy ne unatkozzak :)
Videóval

IX. Verba tanya egyéni horgászkupa képes versenybeszámoló

Takács Péter 2012-06-15
Akik részt vettek versenyzőként, vagy kilátogattak nézőként a IX. Verba tanya egyéni horgászkupára, egy igazán fordulatos, nehéz versenynek lehettek szemtanúi. Végre ezen a versenyen - az előző évekkel ellentétben - nem volt eső, szélvihar, se jégeső, hanem gyönyörű napsütéses idő és 30 fok feletti hőmérséklet várt a versenyzőkre. Hogy mitől tette ez igazán fordulatossá a versenyt? Erről szól ez a képes versenybeszámoló!

Rekordlistás koi ponty Zalacsányból

Knitli Sándor 2012-06-14
A horgászatban az a szép, hogy bármikor bármi történhet velünk, amíg a horog vízben van. Lehet, hogy az első egy-két órában, de lehet, hogy az utolsó percekben fogjuk ki azt a halat, amit nem fogunk elfelejteni, amíg élünk. Hiába fogunk nagyobbnál nagyobb halakat, nem biztos, hogy pont a legnagyobb a legszebb hal az elejtője szemében. Így történt ez az első többnapos túrámon is, amin sikerült horogra kerítenem egy hatalmas „aranyhalat”.

Egy felejthetetlen nap a Benta Horgászparkban

Horváth Lajos 2012-06-13
Ahogy melegszik az idő, mi horgászok is egyre nagyobb ösztönzést kapunk, hogy minden szabadidőnket a vízparton töltsük. Az egyre hangosabb madárének, az egyre jobban zöldellő fák vagy talán ezek összessége csábít minket a partra, hogy megérezzük a víz illatát. Ha egy pár órára is, de megszűnnek a hétköznapi gondok, és a kapitális halak jelentkezését várjuk. Ha szabadidőm engedi, a félnapos pecákra a Pest közeli bányatavakat részesítem előnyben. Ez most sem volt másképp, döntésünk a Benta Horgászparkra esett. Pontosabban a 7-es tavat néztük ki Knitli Sándor barátommal, mert tudtuk, hogy a tó kis mérete ellenére (2,5 ha) nagytestű halak várnak ott minket.

Fővárosi kalandozások - 9. rész

Sipos Gábor 2012-06-12
Budapesti horgászhelyeket bemutató sorozatomban alig esett még szó a Dunáról és mellékvizeiről! Pedig ha ránézünk egy térképre, láthatjuk, hogy a folyam és annak öblei, ágai, valamint a Ráckevei (Soroksári)-Duna milliónyi lehetőséget nyújt számunkra. Egyetlen hátránya ennek a hatalmas „vízterületnek”, a mérete! Ekkora méretű és szövevényes vízrendszert megőrizni ugyanis szinte lehetetlen. A főváros közelsége még tovább rontja ezt a helyzetet. Mind a vízpart tisztaságát, mind pedig a halállományt súlyos károk érik nap mint nap! Elég itt csak azokra a napokra gondolni, mikor megy a hal a nagy Dunán, és szinte egymást érik a horgászok az ígéretes haltartó helyek közelében…
Videóval

Világrekord fogás testközelből

Szalai Árpád 2012-06-11
Egy-egy pontyfogó vagy bojlis verseny végeredményét elemezve sokakban elsőként az alábbi kérdések fogalmazódnak meg a dobogón végzett különítményekkel kapcsolatban: Vajon mi volt a siker titka? Milyen taktikát és milyen csalit használtak? Hogyan lehet ilyen rövid idő alatt ennyi halat fogni?

Horgászmajális

Fábián József 2012-06-10
Egy pár évvel ezelőtt néhány kollégával szerveztünk egy közös horgászatot a Nógrád megyei Robinson-szigetekre. Többen családostul érkeztünk, és ugyan említésre méltó halat nem sikerült fognunk, évek múlva is beszédtéma volt az ott eltöltött rövid, de sikeres nap.

Speed Carp a leggyorsabb pontyfogásért

Garai Péter 2012-06-09
A bojlival való horgászat úgy ívódott be a köztudatba, mint drága és igencsak sok időt igénylő horgászmódszer. Ez bizonyos körülmények között igaz lehet, főleg akkor, ha a horgász azt az egy nagy halat szeretné megfogni, erre azért sok időt kell szánni. A mai, rohanó világban talán ebből van legkevesebb… A SPRO Carp Fun Boilie Team Garai Péter vezetésével főként a Maconkai-víztározón megrendezett versenyeken bebizonyította, hogy gyorsan is lehet nagyon sok halat fogni. Most végre megtudhatjuk sikerük és nem hétköznapi fogásaik titkát, amelyből nem csak a bojlis horgászok tanulhatnak!

Kárászok a Dunán I.

Ördögh Máté 2012-06-07
Június eleje. Az uszadékkal terhes Duna lustán hömpölygött előttem, színe, mint a tejeskávé, mérete (hála a bőséges csapadéknak) rakpartot elárasztóan hatalmas. A vén folyam a közlekedési szabályokra fittyet hányva teljes terjedelmében elfoglalta az utakat, ennyivel is (ideiglenesen) hozzájárulva a főváros rakparti légterének kipufogógáz-mentesítéséhez. Talán halak is suhantak a derékig álló útjelző táblák közt, beljebb pedig egy kissé idegesnek tűnő kormorán sziszifuszi igyekezettel próbálkozott a lehetetlennel: halat fogni a hordalékból. Nekem sikerült e feladatot megoldanom, igaz, még - illetve már - nem ekkora vízállásnál. Az már más kérdés, hogy a késő tavaszi, nyári fogásaim zömét egy éppenséggel nem ideillő hal alkotta. Nem, nem géb. Valami egészen más.

Fokhagymás pontyok

Kun Balázs 2012-06-06
Előző horgászatom során gyümölcsös etetőanyaggal próbáltam a halakat horogra csalni. Köztudott, hogy tavasszal jellemzően a gyümölcsös etetőanyagok, csalik fogósak. Na de mi van a büdös, halas jellegű, az emberi orrnak nem kellemes csalikkal, etetőkkel? Érdemes-e ezekkel próbálkozni, vagy majd nyáron? A mostani peca során kiderül!

Magyar feeder siker Szlovákiában

Takács Péter 2012-06-05
2012. június 2-3-án került megrendezésre az I. Browning Feeder Cup Szlovákiában, Madunicében, a Vág folyó üzemvíz-csatornáján. A Szlovák Feeder Szövetség és lelkes tagjainak eltökélt célja, hogy akár már 2014-ben világbajnokságot rendezzen ezen a pályán. Ez azonban egy hosszabb folyamat, amely egyik állomása a nemzetközi szabályzat szerint rendezett versenyek sikeres lebonyolítása az adott pályán. A szlovákiai Browning képviselet felvállalta ezt, egy profi módon megszervezett versennyel várta a folyóvízi horgászat mestereit. Hazánkat Döme Gábor képviselte és remek eredményével tovább öregbítette a hazai feedersport megbecsülését és elismertségét.
Videóval

Gyerekek, horgásszunk együtt! - Családi program a vízparton

Döme Gábor 2012-06-04
A megszokottól eltérő módon most nem egy hagyományos horgászfilm elkészítésére vállalkoztunk. Végre itt a nyár, itt a jó idő, amely horgászatra csábít. De most nem egyedül, hanem kis családommal együtt horgásztam. Ennek a filmnek nem titkolt célja, hogy kedvet csináljunk a horgászathoz, főként a gyermekeknek. De ehhez elsőként a szülőket kell meggyőznünk, hogy magukkal vigyék a család többi tagját is a vízpartra. Ebben az írásban és kisfilmben számos tanáccsal és ötlettel szeretnénk szolgálni, hogy végül az a nap, amelyet a család együtt tölt el a vízparton egy felejthetetlen élmény, ne pedig rémálom legyen. Biztosra veszem, hogy sok érdekes dologra derül fény!

Horgászni voltál?

Kovács György 2012-06-03
A horgászathoz rengeteg emlékem kapcsolódik. Sokan a legszebb fogásokra, a legizgalmasabb fárasztásokra emlékeznek vissza szívesen, de ezeken kívül számos olyan pillanat van, ami mélyen belevésődik az ember lelkébe. A gyerekeknél ez hatványozottabban igaz. A gyermeki léleknél nincs csodálatosabb. Mint egy tiszta lap, arra várnak, hogy teleírják őket. Élményekkel, majdani emlékekkel. Az én lelkembe is örök nyomot hagytak olyan pillanatok, amelyeket most én próbálok meg továbbadni.

Balinok a bokrok alól

Fekete Tamás 2012-06-02
Tavaly volt az első alkalom, hogy igazán vártam a balintilalom végét, ugyanis az előző évben kezdtem el célzottan balinra pergetni. Azelőtt én is amolyan „pergetés = csuka” horgász voltam, aztán az egyik barátom meginvitált egy balinos horgászatra. Itt pecsételődött meg végleg a sorsom… Fenekező botjaim azóta is a sarokban várják, hogy bevetésre kerüljenek. Többször is eredményesen horgásztam az őnökre az év során, és egyre csak gyűjtögettem a balinos műcsalikat. A téli időszak alatt ugrásszerűen gyarapodott a pergető arzenálom, jó pár wobblert, plasztik csalit vásároltam izgatottan várva az első pecát a tilalom lejárta után.

Megjelent a Magyar Horgász 2012. júniusi száma!

Magyar Horgász 2012-06-01
Bábok főszerepben Feederrel a Dunán A sügér, mint versenyhal Zsinórok a csukalegyezésben Mi is az a minnow? HORGÁSZVIZEINK: Bácsbokodi-Víztározó

Pontyhorgász praktikák JDCM módra 1. rész

Jávorka Dániel 2012-05-31
Legfrissebb cikksorozatom ezen epizódja foglalja magába azt a témakört, amely a pontyhorgász társadalom érdeklődési körének talán az egyik legfontosabb része. Nehezen tudnám elképzelni, hogy lenne ebben a „sportágban” olyan gyakorlott horgász, aki még soha ne próbálkozott volna bojlikészítéssel. Ám az átlagon felüli siker eléréséhez nem elegendő csupán a minőségi alapanyagok használata. Tudnunk kell azt is, hogy az általunk felhasznált összetevők mikor, hogyan, miért úgy működnek, ahogy, és főleg ismernünk kell, hogy melyek azok az időszakok, amikor a halak érdeklődését leginkább felkeltik. E témakör alapos körüljárásával szeretnék használható tippeket elétek tárni…

Gyümölcsös finomságok, szép halak

Kun Balázs 2012-05-30
A mostani horgászatomat egy kedves barátomnak köszönhetem. Az Interneten beszélgetve kérdeztem tőle: merre volt mostanában horgászni? Elmesélte, hogy hol volt és mi történt vele a peca során. Erre felkaptam a fejem és el is kezdtem egyből tervezni, hogy amint lehetőségem adódik rá, elmegyek én is szerencsét próbálni. Így is lett. Hogy mi történt a horgászat során? Az írásból minden kiderül!

Kikapcsolódás felpörgetve

Rózsás Ákos 2012-05-29
A szürke hétköznapokból mindig jó kicsit elszakadni egy jó horgászattal. Ismerőseimet kérdezve mindig jön a válasz, hogy „Á, a horgászat unalmas, csak ülni és nézni a botokat.”. Ezen elmosolyodva és az emlékeket felidézve válaszolom, hogy „A Lencsésen nem ez a helyzet, itt ha nem figyelsz, a botodat viszik!”. :)

Sárgaláz

Polyák Csaba 2012-05-28
A sárgaláz nagyon csúnya, szúnyogok által terjesztett betegség. Elsősorban majmok között terjed, de sajnos van az emberre is veszélyes fajtája. Szerencsére napjainkban már létezik megfelelő védőoltás ellene. Azt gondoltam, hogy ilyen kórság kizárólag a szárazföldön, trópusi-szubtrópusi területeken szedhet áldozatokat, de a minap meggyőződtem arról, hogy bizony a halaknál, elsősorban a pontyoknál is létezik ez a betegség. A vírus könnyen megtámadhatja a potykák idegközpontját, ami folyamatos táplálkozási ingerben jelentkezik, ráadásul ragályos. Minden tudásomat latba véve eredtem a rejtélyes kór után, hogy kiderítsem, mi okozhatja ezt rendkívül agresszív betegséget. A teljes kórlapot most ti is olvashatjátok.

A Sikeres Sporthorgász 2012. júniusi tartalmából

Sikeres Sporthorgász 2012-05-27
Durva finomságokÚj generációs zsinórok kizárólag feedezéshezKét módszer, egy botAmikor négy Laci…Vadászat márványpisztrángraSikersztori: CCD, az elsô Pecatúra Média KupaNagy halak bûvöletébenElgondolkoztatóMédiakupa káposztás busával

Pokolból a mennyek kapujába egy nyugat-dunántúli horgászparadicsomban

Kovács Gábor 2012-05-26
Az eddigi évek hagyományainak megfelelően a 2011-es évben is megrendezésre került a „Szélmezői amatőr bojlis kupa”, a festői szépségű, Pápától mintegy 10 km-re található szélmezei tavakon. Csakúgy, mint az előző évben is, komámmal és csapattársammal, Gyulával ismét szerencsét próbáltunk, hogy megmérettessük horgásztudásunkat egy rangos, színvonalas versenyen. A küzdelemnek nagy lelkesedéssel vágtunk neki, amit természetesen alapos felkészülés előzött meg. Azt azonban, ami a versenyen ért minket, még legjobb vagy talán legrosszabb álmunkban sem képzeltük volna! Volt részünk megtapasztalni egy horgászat alatt a mennyet és a poklot…

Pontyok félvízen

Polyák Csaba 2012-05-25
Tavasszal, ahogy a vizeink egyre melegednek, a halak is napfürdőre vágynak. Ha néhány napig kitart a nap ereje, a víz felső rétegének hőmérséklete, ha nem is sokat, de pár fokot megemelkedhet. Ez a kicsinyke hőmérsékleti különbség már elég a halaknak ahhoz, hogy a víz felsőbb rétegeibe húzódjanak. Ahol a tavaknak sekély kiöntéseik vannak, vagy ahol egyszerűen csak fellelhetők gyorsabban melegedő laposabb részek, ott a pontyok előszeretettel húzódnak ki ezekbe, de egy mély bányatónál, ahol a part előtt is akár 4 méteres mélységet találunk, marad a hideg és melegebb vízréteg találkozásánál kialakuló „termál strand”. A kitartó horgász, ha egy napsütéses délelőtt úszózni szeretne, jobban teszi, ha nem a fenék közelében, hanem vízközt, a már említett sávban próbálkozik. Nem egyszerű peca ez, számtalan buktatója, nehezítő tényezője van, de néhány apróságot szem előtt tartva akár eredményes is lehet. Én is megtapasztaltam minden szépségét és csúfságát, amiből remélem, más is okulni tud.

XIV. NMH - Grátisz - BSHE Tóparti Randevú és Kupa: Meghívó és versenykiírás

Dérer István 2012-05-24
Idén június második felében kerül megrendezésre a XIV. Tóparti Randevú. A változatos maconkai versenynaptárból e hagyományos egyéni verseny az, ahol a szervezők a hétköznapi horgászat örömét is szeretnénk megőrizni, fűszerezve azonban verseny izgalmával. A szabályok egyszerűek, hiszen ez a rendezvény jóval több, mint egy hagyományos horgászverseny. A díjak mellett tehát fontos az együttlét öröme is, amely e csodás vizet és a sportszerű horgászatot szeretők együttléte a víz ünnepén. A mindennapok rohanó világában rendkívül fontos, hogy néha időt szakítsunk a várva várt nyugodt pihenésre - akár itt, a megújult vízpartokon. Íme, az Ön személyes meghívója egy újabb maconkai randevúra!

Országos Egyéni Horgász Bajnokság elődöntő 2012 - Összefoglaló

Tóth Ferenc 2012-05-23
Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a sukorói versenypályán a 2012. évi Magyar Egyéni Horgászbajnokság elődöntője. Ettől az évtől - az előző évek gyakorlatával szemben, amikor is az ország keleti, illetve nyugati felében megtartott elődöntők, majd az azt követő középdöntő útján lehetett a döntőbe jutni - egy négyfordulós viadalban kell eldönteni, ki vívhatja a döntőt a Magyar Bajnoki címért, illetve ki kerül a bő válogatott keretbe.
Videóval

Professzionális PB Products bojlis végszerelékek I. - Extra-Safe Heli-Chod Leader

Haldorádó Team 2012-05-22
A bojlizásban az öreg, kitanult, rafinált pontyok megfogásánál gyakran mondják, hogy a siker sok-sok apróságon múlik. Hiába a legjobb csali, ha az nem megfelelő végszereléken van felkínálva, ha gyanakvást kelt a halban, vagy ha hozzá se fér egy gubanc miatt, akkor őrizhetjük a botokat a parton ítéletnapig. A fórumokat olvasgatva vagy az e-maileket böngészve jól látszik, hogy sokan kérnek tanácsot a megfelelő bojlis végszerelék elkészítéséhez. Ezért megkértük Szalai Árpádot, a PB product hazai forgalmazóját és versenyhorgászt, hogy mutassa be nekünk az általa használt végszerelékek elkészítését lépésről lépésre haladva.

IX. Ohat Nemzetközi Bojlis Kupa 2012. május 16-20.

Haldorádó Team 2012-05-17
Ohat, 100 óra - ez a név és ez a szám együtt említve a bojlizással foglalkozó sporttársainknak már sokat sejtet. Ha csak az előző év sikereit felsoroljuk: 4443 kg összfogás 7300 g-os átlagsúllyal és az első helyezett 917 kg-os eredménnyel nyerte versenyünket. Ez már remek esélyeket vetített a 2012-es év versenyére is. Hogy ebben az évben ez miként sikerült Hortobágyi Halgazdaság Zrt. főrendezésével megtartott kilencedik százórás nemzetközi bojlis versenyen, erről szól ez a versenybeszámoló!
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2025 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább
2021 Széchenyi napelem

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.