Ponty
Catch date:
2013-10-21 22:45:00
Weather:
Overcast
Day period: Night
Day period: Night
Fisherman:
zorro86
Catch place:
Milotai Süllős Bányató
Weight:
8.8 kg
Length: 68 cm
Length: 68 cm
Bait: pellet
Method: feeder
Method: feeder
Details
A hat órásra tervezett horgászatom már jócskán a vége felé közelített. Az etetőkajás vödörben már csak két kosár megtöltésére elegendő etetőanyag maradt, így 22 óra 30 perckor még utoljára bevetettem a két pellettel csalizott method-os készségemet és egy negyed óra múltával már az összepakolás gondolatával foglalkoztam, de ekkor a távolabbra dobott feederemen egy igen határozott húzós kapás törte meg a már igazán unalmassá vált mozdulatlanságot. Egy másodpercet se késlekedtem az akasztással, mert erre a kapásra már az egymást követő második este vártam. Óvatosnak kellett lennem, mert az akasztást követő kirohanásából tudtam, hogy ez egy nagytestű hal és hozzámérten a végszerelékem nem túl erős, mivel fluorocarbon előkémet 0.16 mm-esre finomítottam le, a horog a szájában pedig csak egy vékony húsú no.10-es, horgászhelyem jobb és bal oldala pedig akadókkal tarkított. Tavunk mély vizű kavicsbányató jellegéből adódik, hogy nálunk a halak meglepően erősek és nagyon egészségesek. A partszélben sem adta könnyen magát, szákolás előtt megérezve a veszélyt a vízfelszínről minduntalan a mélybe törekedett és csak sokadik kísérletre sikerült megszákolni.
Felszerelésem:
Team Daiwa heavy feeder 390 bot
Shimano Alivio 4000 RB orsó
Mindenkinek hasonlóan szép élményeket kívánok horgászvizeink befagyásáig!