Mecsekpölöskei 24 órás

Mecsekpölöskei 24 órás

A Favorit kupáért rendezett maratoni, 24 órás verseny szombat 10 órakor kezdődött. Akkor még feltehetően mind a 18 csapat lelki szeme előtt egy halban gazdag viadal lebegett, már csak a tavalyi példa miatt is. Ezúttal azonban - a korábbi évekkel ellentétben - egy igazi izzadtságszagú, kevés zsákmányt adó, de roppan izgalmas megmérettetésre került sor.

A skandináv mesterek tornája miatt nagyágyúk nélkül indult a 24 órányi szenvedés, mert sokak szerint és szerintem is az volt, nem vitás. Már az elején látszott, hogy valami nem stimmel. A sásos partokon és a tó felső, nádas-sásos sekély befolyójánál csobogott a halak legjava, főként kárászok. A víz a szokottnál 5-7 Celsius fokkal hidegebb volt, még nem tudta jobban átmelegíteni az a pár meleg nap, ami a majd’ kéthetes borultságot váltotta. A nappali órák viszonylag csendesen teltek, nem véletlen, hogy a versenyzők is az estében bíztak inkább.

Pirkadati csend

Igaz, a sekély szélre húzott fischinfo csapat már koradélután megkezdte a „halgyártást”. A korábbi évek tapasztalata szerint a sekély, melegedő víz fél siker, pláne egy szélső helyen. A vándorló halak és a hideg víz miatt azonban - mint azt később az eredmény is mutatta - ezúttal kiegyenlített eséllyel indult mindenki. A víz alacsony hőmérséklete okán, a tóban nagyszámban előforduló amurokra sem lehetett még építeni.

Az, hogy a kárászok távolmaradtak az etetésektől, érthető, de az előtt mindenki értetlenül állt, hogy a keszegek is eltűntek.

Arzenál csendélet

Éjjel továbbra is a Duics János - Tóth Gábor alkotta fischinfo csapat állt az élen, mivel hajnali kettőig szinte folyamatosan tudtak kapásokat kicsikarni, jóllehet, nem mindből lett hal. Hat ponty akadt le a horogról, egy a szák előtt lépett meg.

Persze mások is hadilábon álltak a szerencsével: a verseny finisében a pécsi Benkő - Györkő csapatból Benkő Tamásnak kemény, de így is hosszú fárasztást követően a merítő felé terelt és ott megbokrosodott, hármasra saccolt amur mondott búcsút idő előtt.

Benkő Tomi amurt fáraszt
Erős halhoz kemény bánásmód dukál…
… dolgozik is a matchbot!
A hal azonban csak lassan fárad…
… sőt, a kemény bánásmód ellenére sokáig és igen jó erőben küzd…
… de egyre többször jelenik már meg a felszínen
… ám végül a párviadalból mégis a hal került ki győztesen - pedig ez akár a második helyet jelenthette volna a Benkő - Györkő csapatnak

A délkeleti part másik szélén több ponty fogott a part előtt akadót a Tóth László - Tóth Róbert alkotta, ugyancsak pécsi fishMASTER csapatnak.

Az északnyugati part a reggel fényeitől hangos

A szemközti parton az éjszaka folyamán és szinte az egész verseny alatt kiegyenlített teljesítményt nyújtottak Bedéék (Bede Sándor és ifj. Bede Sándor). A hajnali, reggeli hajrával pedig a 2003-as győztes Hovorka-Gyurkó páros is csatlakozott a mezőnyből kiemelkedő csapatokhoz: kitartó, higgadt fárasztás végén szákolt termetes amurjuk igen sokat jelentett a végelszámolásnál.

Nyúlik a gumi - amur van Hovorka Béla horgán
Türelmes fárasztás láthatóan hatásos, de…
… a hideg vízben is csak nehezen adta meg magát
A szákolás pillanatai
No, ez megvan… Gyurkó Gábor már a horgot szabadítja

Bár úgy tűnik, kiegyenlített volt a pálya - hiszen szélről, középről, sekélyről és mélyről, matchbottal és rakózva is sikerült több halat fogni - a rapszodikus haljárás és kapókedv olyan esélyeseket kényszerített térdre, mint a már említett (egyébként tavalyi, 2004-es első) Tóth László és akkori győztes társa Kovács „Tejföl” Zoltán. Ők most külön felállásban, más-más párokban indulva négyen összesen nem fogtak annyit, mint a negyedik helyezett duó.

Kovács „Tejföl” Zoli már sejti, hogy elszálltak a dobogós esélyek; ő is a keszegeket hiányolta

A huszonegyedik óra is idegborzoló volt a dobogó-aspiránsok számára, bár kevés eseménnyel telt. Még egy-egy kisebb hal megfogása is érezhetően nagy jelentőséggel bírt. Ekkor vesztette el Benkő Tamás a már említett amurt, a fischinfo csapat horgáról egy perccel a vége előtt vélhetőleg egy kárász akadt le félúton, a másik térfél szélén pedig „Tóthék” (fishMASTER csapat) akasztottak az utolsó percben egy pontyot, ami végül lemaradt.

Tóth Laci fáradtan és kedveszegetten. Nem tudtak mit kezdeni a szélső mély résszel, pontyaik zöme pedig akadóban végzete…

A mérlegelésre kellően elfáradtak a csapatok, amiben jelentős szerepet játszott, hogy az éjjeli-hajnali nyirkos hidegtől szinte lehetetlen volt pihenni.

A 12-es helyen horgászó fischinfo csapatnál a mérleg a 13,29 és a 13,47 kiló között ugrált, nem akart pontosan jelezni, de mivel 13,36-nál időzött legtöbbet, ezért a mérlegelő 13.360 pontot állapított meg.

Ki gondolta volna ekkor, hogy mi lesz a vége?

A fischinfo csapatnál ennyit is mutatott a mérleg, de nem volt egyértelmű, így a mérők által bemondott, és a csapat által elfogadott 13,36 kg miatt - ami 1 dekával maradt el az ezüstérmes eredményétől - utólag már nem reklamált senki

A 10-es álláson a Benkő-Györkő duett 13.190 pontot szerzett, így szorosan bár, de ezen az oldalon csak másodikak lehettek, megelőzve a Tóth-Tóth teamet.

Az északnyugati parton egyértelmű volt a Bede-Bede páros (3-as hely) fölénye, akik mérés nélkül is láthatóan a mezőny legtöbb halát zsákmányolták közel húsz kiló hallal, de amikor a mérleg 19,78 kg-ot mutatott, hivatalosan is egyértelművé vált a győztesek személye.

A „Bede” trükk: míg a kép bal felén az idősebb Bede szemessel eteti az akadós, pihentetett részt, addig fia a torzsás előtt próbálkozik. Úgy fest, a rakós akadó-horgászat hozta meg a sikert

Ugyancsak sokat, de a győzelemhez nem eleget fogott a mellettük (4-es hely) horgászó, szintén komlói Hovorka-Gyurkó kettős, akik 13.370 pontot szereztek. Még egy csapat lépte át a tízkilós határt, az ugyanezen a partrészen 1-es állásán horgászó László-Hovorka duó, kerek 11.000 grammos eredménnyel.

A szektor nélküli, abszolút elszámolású versenyben a két parton horgászó 9-9 csapatból az első hatba 3-3 került be, némi elbillenés ugyan érezhető a bal parti első állások eredményét nézve, de a velük szemben küzdő „Tóthék” (fishMASTER csapat) is majd’ nyolc kiló hallal (és legalább ennyit az akadóban „hagyva”) lettek hatodikak.

A Mecsekpölöskén megszokottakhoz képest gyér zsákmányú, azonban roppant izgalmas, szoros végeredmény született, ahol - szinte hihetetlen, de - valóban csak dekák döntöttek a 24 órányi küzdelem végelszámolásánál.

Mondhatnánk, hogy az amurok döntöttek a második helyről, hiszen ha az amur nélkül maradt fischinfo csapat csak egyet is fog, akkor biztos második (kettővel akár első is lehetett volna), Hovorkáék pedig a reggel akasztott és biztonsági fárasztással szákba terelt fűevővel ugrottak a második helyre, míg ha Benkőék abszolválják a nekik szánt hármas körüli torpedót, akkor tisztán ők az ezüstösek.

Nos igen, „ha” nincs, és persze ilyen a horgászat, pláne a versengés. Jövőre mindenki visszavághat mindenkinek, megvédheti vagy visszaszerezheti a kupát. De május elsejéhez képest csak egy héttel később, így várhatóan már a nagy nevekkel és jobb haljárással is számolhatunk a 2006-os Favorit Kupán.

Végeredmény
1.
Bede Sándor - ifj. Bede Sándor (Komlói B. HE)
19.780 gramm
2.
Gyurkó Gábor - Hovorka Béla (Komlói B. HE)
13.370 gramm
3.
Duics János - Tóth Gábor (fischinfo csapat)
13.360 gramm
4.
Benkő Tamás - Györkő Attila (Pécsi HE)
13.190 gramm
5.
László István - Hovorka Zoltán (Komlói B. HE)
11.000 gramm
6.
Tóth László - Tóth Róbert (fishMASTER, Pécsi HE)
7.870 gramm

A verseny történetében először indult és bronzérmet megszerző fischinfo csapata: Duics János és Tóth Gábor, valamint a zsákmány
Bede Sándorok veszik át a vándor trófeát és az első helyezettek serlegeit (a kép jobb oldalán a szervező komlói egyesület versenyfelelőse: Horváth Csaba)
Balról jobbra: 3. Tóth Gábor, Duics János; 1. Bede Sándor, ifj. Bede Sándor; 2. Hovorka Béla, Gyurkó Gábor
Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2026 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.