Amit a pelletről tudni kell - 5. rész: Csalizó pelletek

Amit a pelletről tudni kell - 5. rész: Csalizó pelletek

Az eddig sem volt kérdéses, hogy a pellettel nem csak etetni, hanem csalizni is lehet, hiszen a legtöbb, etetésre szánt granulátum némi furfanggal horogra is tűzhető. A gyártók azonban hamar felismerték, hogy a speciális igényekhez igazodva szükség van csalizó pelletekre is. Ezek kicsit mások, mint amivel etetünk, talán pont ennek (is) köszönhető, hogy az etetésre tévedő halak igen gyorsan rátalálnak. A célom, hogy most ezeket részletesen, néhány praktikus csalizási trükkel fűszerezve bemutassam.

1./ Nutrabaits csalizó pelletek

Az angol Nutrabaits csalizó pelletjeit (az évek folyamán) már több ezer magyar horgász is kipróbálta, letesztelhette. A fogósságuk megdöbbentő! Az év bármely időszakában eredményesen alkalmazhatók. Fogósságuk egyik titka, hogy a 15 mm hosszú és kb. 8 mm átmérőjű hengeres szemek nagyon sokáig aktívak maradnak. Intenzív aromájukat a vízben több órán keresztül megőrzik. Igen érdekes a szemek állaga, hiszen kézzel (ha nem is túl könnyen, de) szétmorzsolhatók, ennek ellenére a vízben több óráig egyben maradnak, nagyon lassan puhulnak fel. Így az apróhalak támadásainak is szívósan ellenállnak. A felhasznált alapanyagok során apait-anyait beleadtak, hiszen a Nutrabaits pelletek és a kiváló minőségű bojlik legjava került az apró szemekbe. Hazánkban 4 különböző változata kapható.

a./ Nutrabaits csalizó pellet CSL

A három betű bővebben: Corn Steep Liquor, amely hidegen sajtolt, erjesztett kukorica csíra kivonatot jelent. Miután a csírából kipréselték az olajat, a végtermék egy kemény granulátum, a CSL pellet lesz. Rendkívül intenzív, erős, természetes erjesztett kukorica illatot áraszt, amelyet imádnak a nagytestű halak, főként a pontyok és amurok. Egyetlen szépséghibája, hogy ebben a formában (a víz hőfokától függően) 1-10 perc alatt teljesen szétoldódik, tehát csalizásra alkalmatlan. A Nutrabaits mesterei azonban megoldották a problémát. Ezt a remek alapanyagot felhasználva természetes növényi rostokkal és ragasztóval felturbózva tudták kellően szívóssá tenni, hogy alkalmas legyen csalizásra is. Az év bármely időszakában - kora tavasztól késő őszig - eredményesen alkalmazható csali.

b./ Nutrabaits csalizó pellet Total Hemp

Ennek a pelletnek igazi csáberejét nagy mennyiségű kendermag adja. Különösen a hideg, 15 Celsius-fok alatti vízhőmérséklet során érdemes vele próbálkozni! Ez a kender alapú pellet a pontyokon kívül a nagytestű keszegfélékre, főként a bodorkára és a dévérkeszegre van nagy hatással.

A CSL és Total Hemp növényi eredetű alapanyagokból készült csalizó pellet
A CSL és Total Hemp növényi eredetű alapanyagokból készült csalizó pellet

c./ Nutrabaits csalizó pellet Trigga

A Trigga termékek alapja a titkos összetételű Trigga liszt, s ehhez adagolnak különböző, 100%-os tisztaságú tengeri halliszteket, alacsony zsírtartalmú tengeri eredetű proteineket, tej- és tejsavó proteineket, vitaminokat és különböző ásványi anyagokat. Ez a pellet a bojlis horgászatok során igazán hatásos, amikor a „golyófóbiában” szenvedő, kényesen kapó halak eszén kell túljárni. A meleg, 20 Celsius-fok feletti vizekben hatásos.

d./ Nutrabaits csalizó pellet Trigga Ice

Ha a Trigga a meleg, akkor a Trigga Ice (mint a neve is elárulja) a hideg vizek leghatékonyabb csalija. Különösen fogós kora tavaszi és téli csali! A két csalizó pellet oldódási idejében (is) jelentős eltérés mutatkozik. Míg a puhább Trigga Ice talán 1-2 órát bír a vízben, addig a melegvízi Trigga 10 órán át is megőrzi eredeti formáját.

A Trigga és Trigga Ice bojli alapanyagú csalizó pellet
A Trigga és Trigga Ice bojli alapanyagú csalizó pellet

Javasolt csalizási módok:

1.fűzzük szilikon karikába a pelletet, és akasszuk a horog öblébe

2.ha finoman eszik a hal, engedjük távolabb a csalit a horogtól, ekkor használjunk szilikon hajszálelőkét

A leginkább bevált csalizási tipp szilikon karika segítségével
A leginkább bevált csalizási tipp szilikon karika segítségével
Óvatos kapások idején, engedjük kicsit távolabb a csalit a horogtól (szilikon hajszálelőkével)
Óvatos kapások idején, engedjük kicsit távolabb a csalit a horogtól (szilikon hajszálelőkével)

2./ Ultra Bait Soft Pellet

Amikor a halak óvatosan vagy nagyon gyengén táplálkoznak, minden trükköt be kell vetnünk, hogy kapást tudjuk kicsikarni. Gyakorta a fenéken fekvő legcsábítóbb pellet is érintetlen marad. A halak csak azt a csalit hajlandók felvenni, amely szinte „beleúszik” a szájukba. Többször bebizonyosodott, hogy lebegő pellettel a kritikus időszakokban is eredményesek lehetünk. Az Ultra Bait Soft Pellet olyan 12 mm átmérőjű puha csali, amely lebeg. A rendkívül erős halas ízesítésű csemege a dobozban található Ultra Bait Carp folyékony aromával még tovább ízesíthető. A pellet egyetlen hibája, hogy puhasága miatt nehezen tűzhető horogra. Szinte biztos, hogy leesik dobás közben. Ezen kétféle módon segíthetünk. Ha 1 napig szárítjuk, máris lényegesen masszívabb lesz. Másik módszer, ha (a képen látható módon) szilikon csaligyűrű segítségével fűzzük a horog mellé. Sajnos az sem mindegy, hogy mivel ütköztetjük meg. A hagyományos vékony bojlistopperek szétrepesztik a csalit. Használjunk a löncshúsok megütköztetéséhez javasolt FOX Luncheon Meat Props stoppert. Így a horgon 30-40 percig garantáltak megmarad.

Ez a puha pellet lebeg
Ez a puha pellet lebeg
Így felkínálva a legfogósabb
Így felkínálva a legfogósabb
A hagyományos stopperek szétrepeszthetik a puha csalit, ezért javaslom a FOX löncshús stoppert
A hagyományos stopperek szétrepeszthetik a puha csalit, ezért javaslom a FOX löncshús stoppert

3./ Dynamite Baits Swimtim Soft Hook Pellets

Ezek a pellet szemek is nagyon puhák, de ellentétben az Ultra Bait horgos pelletjével, garantáltan süllyednek. A pontyok előnyben részesítették a már teljesen felpuhult, szinte ázott kenyér állagára emlékeztető pelleteket. A Dynamite Baits ezeket az eredményeket felhasználva készítette el a puha, rendkívül erős aromával ízesített csali pelletjeit. Kétféle színben és ízesítésben kaphatók. Az Amino Original (világosbarna színű) erős halas illatú pellet, amelynek fogósságát aminosavakkal fokozták. A Betaine Green (zöld színű) Betaine HCl-dal (táplálkozásra ingerlő adalékkal) kezelt csali. A puha, ízes (6 és 10 mm átmérőben kapható) falatok mágnesként húzzák a csali közelébe a pontyokat. Finom, puha állaguk miatt elsősorban a finomszerelékes, főleg rakós- és matchbotos horgászatok során érdemes ezekkel csalizni. Ekkor is a horog szára felől, az előkét leakasztva tudjuk biztonságosan felfűzni. Kezelhetőbbé tehetjük ezt is, ha 1 napig szárítjuk.

Ez a pellet is rendkívül puha, de süllyed
Ez a pellet is rendkívül puha, de süllyed
A horog szára felől, az előkét leakasztva tudjuk biztonságosan felfűzni
A horog szára felől, az előkét leakasztva tudjuk biztonságosan felfűzni

4./Sensas Crazy Bait Hookable Pellet

Kifejezetten a finomszerelékes, főleg a rakós- és matchbotos horgászoknak készült ez a finom, 8 mm átmérőjű puha pellet. Nagyon sokféle ízben kapható, hogy maximálisan illeszkedjen az etető pelletekhez. A szemek elég puhák, de mégis kellően rugalmasak, hogy kibírják a horogra tűzést. Ennek ellenére nem árt óvatosnak és körültekintőnek lenni a csalizás során. Nagyon érdekes, hogy a natúr halas változat lebegő, míg az összes többi ízesített pellet süllyedő csali.

Finomszerelékes horgászok kedvelt csalija
Finomszerelékes horgászok kedvelt csalija
Jól állja a horgot
Jól állja a horgot

5./ SBS The Edge Extract Soft Hooker Pellets

A létező legpuhább pellet, amelyhez elképesztő mennyiségű aromát és speciális étvágyfokozót adagoltak. A szemek erőteljesen nedvesek és csillognak a sok aromától. A rendkívül erős illatot árasztó 8 mm átmérőjű pellet igazán eredményesen a rakósbotos horgászat során használható, hiszen a dobást úgysem bírná ki… Ha sikerült úgy feltűzni a horogra, hogy nem esik le, szinte biztos, hogy nem kell sokáig kapásra várni!

Rendkívül aromás és puha pellet
Rendkívül aromás és puha pellet
Nem könnyű horogra tűzni…
Nem könnyű horogra tűzni…

6./ Mosella Manic Impact Hook és Hair pellet

A Mosella kétféle horgos pellettel lepte meg a finomszerelékes horgászokat. A Hook és Hair pellet első ránézésre teljesen azonos. Ízesítésük, alapanyagaik és formájuk valóban nagyon hasonló, de ha kézbe vesszük, és közelebbről szemléljük a szemeket, akkor válnak nyilvánvalóvá a különbségek. A Hook pellet olyan kemény, szívós csali, amely kézzel ugyan szétmorzsolható, de mégis nagyon jól állja a horgot. Ezt hagyományos módon, egyszerűen a horogra tűzve kell felkínálni. A Hair pellet keményebb, mint a Hook pellets. Ezt is fel lehet erőltetni a horogra, de túlzott keménysége miatt gátolja az eredményes akasztást. Ezt hajszálelőkére fűzve, a horog öblébe akasztva célszerű felkínálni. A csalizást nagymértékben megkönnyíti, hogy ez a pellet középen átfúrt. Kétféle csábító ízben (eper és óriás laposhal), valamint 5 különböző méretben (6, 8, 12, 15, 20 mm) kapható.

Az új Mosella Manic Impact pellet kétféle változatban kapható
Az új Mosella Manic Impact pellet kétféle változatban kapható
A Hook pellet közepesen kemény horgos csali
A Hook pellet közepesen kemény horgos csali
A Hair pellet kemény csali, amelyet hajszálelőkére fűzve célszerű felkínálni
A Hair pellet kemény csali, amelyet hajszálelőkére fűzve célszerű felkínálni

7./ SBS CSL Pop Up Hookers Pellet

Ez egy igazán különleges csali! Egy olyan nagyméretű (16 mm hosszú, 12 mm átmérőjű), rendkívüli csalogató hatású, hibrid (bojli/pellet) csali, amely lebeg. E pelletek a hajszálelőkén kb. 24 órán át tartanak. A csali tartalmaz tömény kukoricacsíra kivonatot, jól oldódó, pontyokat táplálkozásra serkentő anyagokat, nagy mennyiségű betaint és 50/50 bojlikeveréket. Ezeknek az összetevőknek köszönhetően a végeredmény egy téli és nyári időszakban is egyaránt kiválóan alkalmazható gyorshatású pellet. A pontyok és amurok ellenállhatatlan csalinak találják. Az SBS Cornsteep Liquor horogpelletek jól kombinálhatóak az SBS kukoricacsíra etető pellettel vagy a különféle SBS Betain Carp pelletekkel. Minden dobozban (a lebegő pelleteken kívül) a pellet ízesítésére alkalmas, étvágyfokozó stimulátorokkal ellátott 20 ml-es aroma fiola is található. A horgászat előestéjén tanácsos ezzel a folyadékkal bőven meglocsolni a pelleteket, hogy a horgászat kezdetéig kellő mennyiségű aromát tudjanak magukba szívni. Így a csalogatóhatása még erőteljesebb.

Ez egy hibrid (bojli/pellet) csali…
Ez egy hibrid (bojli/pellet) csali…
… amely minimum 24 órán keresztül megőrzi lebegő képességét!
… amely minimum 24 órán keresztül megőrzi lebegő képességét!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.