Az előző részben a bottal, az orsóval és a kapásjelzővel részletesen foglalkoztunk. A második részben megismerkedünk a mormiskázás talán legmisztikusabb elemével, a mormiskákkal. Áttekintjük típusait, anyagukat, illetve felkötésének módjait, továbbá tárgyaljuk a csalizást.
A mormiskák
Mi is az a mormiska? Egy (fém)fejbe fixen beleszerelt felfelé álló horgú műcsali. Hagyományos értelemben és a versenyhorgászatban ez a meghatározása. Ahogyan látni fogjuk, ez a definíció mára egy kicsit kibővült, nézzük meg, hogyan!
Forma
Ahogyan az előző részben írtam, a hagyományos mormiskázás során a Gammarus-t illetve annak mozgását szeretnénk utánozni. Ennek ellenére a mormiskák többsége nem hasonlít erre az élőlényre. Számtalan, változatos fantáziaformát készítenek a gyártók, és mindegyikkel eredményesek lehetünk. Gömb, körte, szilvamag… hogy csak a leggyakoribb formákat említsem. Ezeken kívül csak a képzelet szab határt a formáknak: lapított gömb, sokszögű formák stb.
Természetesen a palettán megtalálhatók az élethű formák is: ezek a horgászvizekben leggyakrabban előforduló élőlények mintájára - mint például a szúnyoglárva vagy az apróhalak, illetve a nimfák - készülnek. A szúnyoglárva és a csonti utánzatokkal elsősorban a békéshalak horgászatában lehetünk eredményesek. A kishalat jellemzően a sügér és - ha nem vagyunk annyira szerencsések - a csuka veszi fel. Ez utóbbi megfogására a finom szerelékünkkel és harapás-biztos előke hiányában kis százalékban marad esélyünk. A drót- és kevlárelőke használata teljesen eldurvítaná a szereléket, nem tudnánk a finom kapásjelzővel szerelt bottal olyan finoman mozgatni a csalit, mint ahogyan azt kellene.
Színek
Nem szeretnék a színekkel kapcsolatban messzemenő következtetéseket levonni, hiszen nálam sokkal szakavatottabb, a halak színlátásával foglalkozó emberek sem bizonyosak abban a kérdésben, hogy milyen színeket különböztetnek meg a halak. Ami bizonyos, hogy a módszerben legjáratosabbak, az északi népek, de főképpen az egykori Szovjetunió északi utódállamainak lakói a piros, a fekete, a sárga és az arany színekre esküsznek. Azt hiszem, az ő tapasztalataikra biztosan támaszkodhatunk.
A mormiskák felső (vízfelszín felé eső) oldala szokott színezett lenni. Ez teljesen természetes, mert ezzel az oldalával áll felfelé a csali, ezt látja a hal horgászat közben. A fej színezését leggyakrabban aranybevonattal végzik, hogy a léken át bejutó csekély mennyiségű fény ezen megcsillanjon, így felkeltse a hal figyelmét, illetve kapásra ingerelje. Egyéb színezést is alkalmaznak - zöldes, bordó, kék -, én előszeretettel alkalmazom az aranyozottakat és a tiszta fémszínűeket. Nekem ezekkel voltak a legjobb eredményim, az is igaz, hogy ezekben bízom a legjobban és ezeket teszem fel először, ha a lékhez érek. Ha ezekre nem mutatkozik érdeklődés, akkor jönnek a többiek.
A sügérhorgászathoz manapság már nem hagyományos színezést alkalmaznak, hanem kicsit a wobblerek színezéséhez hasonló festett mintákat. Ezek a táplálékhalak, ivadékok színét utánozzák.
Anyag
A hagyományos mormiskafej anyaga ólom. Ma már számtalan anyagból készülnek, műgyanta, különféle fémek, mint például réz vagy volfrám, azaz horgászatban ismertebb, angol nevén tungsten. A tungsten estében egy rendkívül fontos dolgot meg kell jegyezni: ez az anyag kb. 1,7-szer sűrűbb az ólomnál, ami azért lényeges dolog, mert sokkal kisebb méretű fejeket használhatunk (az ólommal összehasonlítva) anélkül, hogy a tömeget csökkentenénk.
Egyéb kiegészítők
A mormiskák horgára gyakran gyöngyöket és apró, színes huzaldarabkákat húznak. Ezek a gyöngyök és műanyag csövecskék nem szorulnak meg a horog öblén, hanem szabadon mozognak, ezzel is növelve a csáberőt. Gyakran az így szerelt mormiskákra csalit sem tesznek.
„Ál” mormiskák
Ahogyan már említettem, manapság nem csak a klasszikus mormiskákat alkalmazzák a módszer műcsalijaként. Gyakran tungsten gyöngyö(ke)t fűznek fel először a damilra, aminek végére egy füles scud horgot kötnek. A gyöngy szabadon mozog a damilon.
A másik nem klasszikus elem a műlégy. A műlégy teste alá súly gyanánt ólomhuzalt tekerünk, aztán felépítjük a testet.
Mormiskázáshoz használható kötések
A mormiskázáshoz összesen háromféle kötéstípust kell elsajátítani, az egyik az orsódob kötés, a másik a mormiska csomó, a harmadik pedig a füles horgok kötése. E kötéseknek természetesen számtalan variációja létezik.
Az orsódob kötéssel kötjük a kis tároló orsó dobjára a damilunkat. Ennél a módszernél nincs nagy jelentősége ennek a kötésnek, mert az orsóról nem fárasztjuk a halat, tehát a hal nem húz le damilt a dobról. A vékony - 0,08-0,12 mm-es - damillal, ami ráadásul az éles lékperemmel is érintkezne, nem is igazán lenne módunk a bottal-orsóval fárasztani.
Természetesen vannak speciálisan erre a módszerre kifejlesztett csomók. Ide kattintva három horgászcsomó található, amely egyszerűen megköthető akár fagyos kézzel is. Ezekkel a kötésekkel a tradicionálisan készült mormiskákat köthetjük fel. A hagyományos ólomfejes csalik fejének a furata mindig úgy van kialakítva, hogy a horog felfelé áll és az ólomfej - alakjától függetlenül - furata a horog síkjában van.
Ma már egy kicsit „felhígult” a szigorúan vett mormiskázás hagyománya. Ma már nemcsak az ólomfejbe fixen beleöntött horoggal való horgászatot nevezzük mormiskázásnak. Minden olyan horgászatot, amely mormiskázó bottal történik, mormiskázásnak nevezik, ezért szükség lehet a füles vagy legyezőhorgok kötésének alkalmazására is. Sok esetben nemcsak a mormiskát kötik fel a szerelékre, hanem alá kötnek egy egyágú füles horgot is, amely szabadabban mozog, mint az ólomfejjel ellátott. Ezért szükséges a harmadik típusú kötés alkalmazása. A füles horogkötést alkalmazásának másik esete, amikor az újabb típusú mormiskákat kötjük fel a damilra. Ezek a mormiskák sok esetben a Gammarus-t alakilag utánozzák, ezért nem ólomfejük van, hanem egy íves Gammarus vagy scud legyező horogra öntik őket. A horog füle ebben az esetben kinn marad a testből és úgy kell felkötnünk, mint egy füles horgot vagy egy műlegyet.
Csalik, csalizás
Egyes mormiskák esetében nem használunk élő anyagot csaliként, csak magát a műcsalit mozgatjuk. Ez elsősorban a sügér horgászata során alkalmazott mormiskákra vonatkozik. Itt a ragadozó és területvédő ösztönre támaszkodunk, így próbálunk kapást kicsikarni a csíkos ragadozókból. Ha van sügér a közelben, akkor nem is kell sokáig várni a kapásra, ami általában heves rávágás lesz és teljesen lehajtja a kapásjelzőt.
Ha békés halakra horgászunk - itt elsősorban a bodorka, a küsz és a vörösszárnyú jön számításba -, akkor szinte minden esetben teszünk természetes csalit a horogra. Ezeknél a fajoknál életmódjukból adódóan nem hagyatkozhatunk a ragadozó ösztönre, esetükben az ízlelés játszik fontosabb szerepet. Ezért van szükség a természetes táplálék horogra tűzésére.
Mi kerülhet a horogra? A legfontosabb és minden kétséget kizáróan legeredményesebb csali a szúnyoglárva. Télen elég nehézkes beszerezni, de az oroszoknak állandó készletük van, amit a téli mormiskázásra tartogatnak.
Hazai viszonyok között állandóan jó minőségben beszerezhető a csonti, illetve a pinki. Én magam a kisebb méretű csalikat részesítem előnyben, ezért ha tehetem, akkor pinkivel csalizok. Az apró, igen vékony és fürge trágyagiliszta is szép eredményeket hozhat olyan vizeken, ahol viszonylag sok nagytestű dévér él.
A csalizás, horogra tűzés módja semmiben nem különbözik a hagyományos finomszerelékes horgászat során alkalmazottól.
A természetes csalik mellett „mű” csalik is számításba jöhetnek. A műcsontira és a műszúnyoglárvára gondolok. E csalik használatakor nem kell attól tartani, hogy a horgászat során megfagynak a nagy hidegben és elveszítik csáberejüket. Ezek a műcsalik olyan professzionálisan készülnek, hogy állaguk, színük és illatuk is megtévesztésig hasonlít az eredetiéhez.
Az élő csalikat nagy hidegben célszerű a meleg termoruhánk belső zsebében tartani. Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy igen gyakoriak a kapások és gyakran kell csaliznunk, akkor válasszunk olyan csalis dobozt, amelyik elég vastag fallal rendelkezik. Még jobb, ha két csalis dobozt teszünk egybe és a nagyobbik alját és oldalát valamilyen hőszigetelő anyaggal kibéleljük. Ilyenkor kinn hagyhatjuk a dobozt a havon. A mormiskázás őshazájában combra, illetve csuklóra erősített fa vagy műanyag csalis dobozt alkalmaznak, ami nem kerül közvetlen kapcsolatba a jéggel, ezért kevésbé tud áthűlni.
