IV. Baráti Kör Horgászverseny

IV. Baráti Kör Horgászverseny

Idén ősszel immár negyedszer szervezünk baráti találkozót és horgászversenyt a Haldorádó horgászportál fórumozói számára. Büszkék vagyunk rá, hogy az egykori, elképzelés - rendezzünk egy horgászversenyt! - ilyen megbecsülésnek örvend és sikeresnek bizonyult

Idén ősszel szeptember 24-én (szombaton), a Törökbálinti-tavon kerül sor a IV. Baráti Kör Horgászverseny keretében megrendezett baráti találkozóra, amire a Haldorádó horgászportál fórum olvasóinak részvételére számítunk.

A Törökbálinti-tó

Az eddigi három versenyt kisebb buktatók, néha parázs viták is színezték, de a lényeg, a horgászat és egymás viszontlátásának öröme feledteti ezeket. A második találkozó megrendezése óta minden alkalommal megpróbáltunk valami újdonságot is belehozni, változott a sorsolás, a pályabeosztás, a versenyidő, alkalmaztunk a fordulók közötti helycserét. Volt olyan eset is, hogy a feltételek egy részét a verseny közben, többek kérésére, de közös megegyezéssel módosítottuk.

Már maga a sorsolás is egy külön „műsor”

A fórumon olvasott reagálásokból éreztük, hogy - bár a rendezés néha döcögött, be-becsúsztak kezdőkre jellemző hibák - tettünk valami jót, jól érezte magát mindenki. Ez nekünk is nagyon jólesett.

A korábbi alkalmakkor is sok díj került kiosztásra…
… itt még a legkisebb hal kifogása is elismert teljesítmény!

Az idén ősszel is mindenkit invitálunk a negyedik, általunk rendezett kis családias jellegű horgászversenyre, amelynek helyszíne ismét a Törökbálinti-tó.

Pócsik Áron, (Fari_) a találkozók egyik meghatározó személyisége
Hajdú László (holi) a legutóbbi versenyenünkön részt tudott venni

A verseny kiírását a fórum „IV. Baráti Kör Horgászverseny” című topicban is olvashatjátok, a régi rutinos „öreghalak” hozzászólásaival egyetemben, de itt is feltüntetjük.

Nyika Sándor (sanyamester) ezúttal ajándékot is oszt majd

A IV. Baráti Kör Horgászverseny programja
06:00
- találkozó a szokott helyen, a Törökbálinti-tó halőrházánál
- regisztráció
- sorsolás
- helyek elfoglalása
- felkészülés
08:50
- alapozó etetés
09:00
- az első forduló kezdete
12:00
- az első forduló vége
- mérlegelés
12:30
- a második kör sorsolása
- helyek elfoglalása
- felkészülés
13:20
- alapozó etetés megkezdése
13:30
- a második forduló kezdete
16:30
- a verseny vége
- mérlegelés
- eredményhirdetés

A mérlegelés a verseny izgalmi csúcspontja - itt dől el minden…
… hogy a kupák megtalálhassák gazdáikat…
… amire nem is kell sokat várni!


A IV. Baráti Kör Horgászverseny szabályai

Egyéni, kétfordulós verseny, egyszerre 1 db bottal, azon egy horoggal lehet horgászni. A horgászmódszer bármilyen lehet, amit a Magyar Országos Horgászrend nem tilt. A módszereket a verseny során bármikor lehet váltogatni. Az indulók számától függően szektorokra oszlik a mezőny. A két fordulóban szerzett helyezési számok döntik el a végső sorrendet.


Nevezés, díjazás

A nevezési díj: 3000 Ft, amiből 2500 Ft a napijegy, a fennmaradó 500 Ft-ot kizárólag a díjak vásárlására szánjuk (amit Hajdú László (holi) felajánlása is kiegészít). Nyika Sándor (sanyamester) a verseny összes résztvevőjét megajándékozza egy Aquareflex márkájú ajándékkal!

A nevezési díjat postán kérjük az alábbi címre feladni: Bodnár Gyula, 2040 Budaörs, Szabadság u. 82.

(Az előre fizetés indoka, hogy korábban sokan jelezték indulási szándékukat, és mégsem jöttek el, bár a helyük le volt foglalva.)

A díjazottakkal itt mindenki együtt tud örülni

Mindenkit sok szeretettel várunk Törökbálinton, szeptember 24-én, szombaton 06:00-kor.

Vár minket a tó!

A nevezésről bővebben a fórumban olvashattok.

Bodnár Gyula
(bodnar)

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2026 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.