Új generációs fejlámpák a Haldorádó kínálatában

Új generációs fejlámpák a Haldorádó kínálatában

Már benne vagyunk júniusban, következik a július, majd az augusztus: 3 nyári hónap, ami a nyaralások mellett az éjszakai horgászatokról is szól. Egyrészt a nappali kánikulai hőség, másrészt a kellemes éjszakai idő, a halak aktívabb esti táplálkozása, valamint e horgászatok semmivel nem összehasonlítható hangulata teszi ezt az időszakot különlegessé. Egy dolog van, ami valamennyi módszerhez elengedhetetlen kiegészítő, legyen szó bojlizásról vagy a ragadozó halak kergetéséről, ez pedig egy kifogástalanul működő, nagy fényerejű fejlámpa.

Ha végignézünk áruházunk kínálatán, több gyártó sok fajtájával találkozhat a vásárló. Kapható szerényebb árú kivitel is, de olyan lámpa is van, amelyet - némi túlzással - egy autó is megirigyelhetne. Ezzel a cikkel most ezek között segítenénk eligazodni egy kicsit. Melyik lámpának mi a különlegessége amellett, hogy „világít”? Kezdjük rögtön a „reflektorokkal”!

A horgászok számára talán még ismeretlen lehet a Fenix lámpacsalád. E név mögött egyedi technológiák, tudatos tervezés és fejlesztés, valamint tökéletes minőség áll. Minden egyes modell világszínvonalú LED-del készül, és magán hordozza a Fenix egyedülálló optikai designjának, valamint az állandó áramerősséget biztosító áramkörének páratlan előnyeit. Mit is jelent ez? Az egyedülálló optikai designnak köszönhetően a fénysugár kiváló szórással rendelkezik, mely a nagy hatótávolságú fény és a fényudvar zseniális elrendezésében is megmutatkozik. Az ultra-tiszta, edzett, tükröződés-gátló bevonattal rendelkező üveglencsék biztosítják a rendkívül hatékony fénykibocsátást. A felülmúlhatatlan, folyamatos áramerősséget biztosító áramkör lehetővé teszi, hogy a Fenix lámpák fényereje az elem merülése esetén is állandó legyen, így az elemek fokozatosan csökkenő teljesítménye ellenére is a konstans fényerősség és a hosszú világítási idő legjobb kombinációját nyújtják.

Fenix HP25 fejlámpa

Talán nem túlzás rá az a jelző, hogy a fejlámpák nagyágyúja! Első ránézésre feltűnő rajta a dupla lencse kialakítás. Az egyik LED a távoli fénysugárért felel, míg a másik a közeli szórt fényt biztosítja! Maximális fényereje mindkét LED használata esetén kiemelkedő, 360(!!) lumen. A távoli lencséjével kiegyensúlyozott fénysugarat biztosít 153 méterig. A két LED egymástól függetlenül kapcsolható be, ki, illetve különböző üzemmódokba. Így a beállítási lehetőségek száma összesen 12 különböző változat. A lámpa 2 darab Cree XP-E (R4) LED-del van szerelve.

A fejlámpa legfontosabb jellemzői:

  • 2 darab Cree XP-E (R4) LED, 50,000 óra élettartammal
  • Négy darab AA méretű alkáli elemmel, illetve Ni-MH akkuval működik (a négy darab elem tartozék)
  • Súly: 183,5 gramm (elemek nélkül)
  • A digitálisan szabályozott teljesítmény állandó fényerőt biztosít
  • Két fényforrás külön-külön vezérléssel
  • Lezárt funkció megakadályozza, hogy a lámpa véletlenül bekapcsolódjon, pl.
  • táskában
  • 60 fokos előrebillentési lehetőség
  • Fordított polaritás elleni védelem megóvja az elemlámpát a károsodástól
  • Tartós alumíniumötvözetből és nagy teherbírású műanyagból készült
  • Edzett, ultra-tiszta üveg tükröződésmentes borítással
  • Mérsékelten ütés- (1 m) és vízállóság (IPX-6 szabvány)
  • Maximális üzemideje teljes fényerőnél 4 óra 40 perc, minimális fényerőnél 206 óra

Jelenleg a legnagyobb teljesítményű fejlámpa a kínálatunkban
Jelenleg a legnagyobb teljesítményű fejlámpa a kínálatunkban
A 2 LED-es kialakítás 12 különböző világítási beállítást tesz lehetővé
A 2 LED-es kialakítás 12 különböző világítási beállítást tesz lehetővé
Hatótávolsága elképesztő
Hatótávolsága elképesztő

Bővebb információ a Fenix HP25 fejlámpáról: ugrás az áruházba

Fenix HP05 fejlámpa

Könnyű használat és nagy teljesítmény jellemzi ezt a fejlámpát. Maximális fényereje „Turbó” fokozatban 350(!!) lumen. Fókuszálható, ultra-tiszta lencséjének köszönhetően kiegyensúlyozott fénysugarat biztosít 122 méterig, míg közeli hatótávolságú megvilágításnál 80 fokos szöget tud lefedni! Elképesztő, amit ez a lámpa tud! A fényereje 4 fokozatban állítható: Turbó 350 lumen, Erős 150 lumen, Közepes 50 lumen, valamint Gyenge 4 lumen. Az elemlámpa Erős fényerősségre kapcsol, miután 10 percnél tovább volt Turbó fokozaton, hogy kímélje az elemeket. Emellett a lámpa rendelkezik vörös fénnyel, ami ideális, ha sok a szúnyog, de minimális fényre szükségünk van, illetve 50 lumenes villogó SOS móddal.

A fejlámpa legfontosabb jellemzői:

  • Cree XP-G (R5) LED és Nichia vörös fény LED-del, 50,000 óra élettartammal
  • Három darab AA méretű alkáli elemmel, illetve Ni-MH akkuval működik (a három darab elem tartozék)
  • Súly: 161 gramm (elemek nélkül)
  • A digitálisan szabályozott teljesítmény állandó fényerőt biztosít
  • Gyors, kényelmes, kétállású kapcsoló
  • Gyorsan leszerelhető elemtartó
  • 60 fokos előre billentési lehetőség
  • Fordított polaritás elleni védelem megóvja az elemlámpát a károsodástól
  • Tartós alumíniumötvözetből és nagy teherbírású műanyagból készült
  • Edzett ultra-tiszta üveg tükröződésmentes borítással
  • Mérsékelten ütés- (1 m) és vízállóság (IPX-6 szabvány)
  • Maximális üzemideje teljes fényerőnél 2 óra 35 perc, minimális fényerőnél 160 óra

Ez a lámpa is messzire „ellát”
Ez a lámpa is messzire „ellát”
A fejlámpa strapabíró burkolattal rendelkezik
A fejlámpa strapabíró burkolattal rendelkezik
Természetesen a fejlámpa dőlésszöge állítható
Természetesen a fejlámpa dőlésszöge állítható

Bővebb információ a Fenix HP05 fejlámpáról: ugrás az áruházba

Fenix HL30 fejlámpa

Csekély súly, nagyszerű teljesítmény és kompakt méret jellemzi a Fenix HL30-at. Maximális fényereje teljes fokozaton 200(!!) lumen, ami az áruházunkban kapható egyéb márkák termékeinél is minimum 30%-kal erősebb lámpát jelent. Ultra-tiszta lencséjének köszönhetően 40 méteres terület megvilágítására alkalmas. Lencséje 80 fokos szöget tud lefedni! A fényereje 4 fokozatban állítható: Turbó 200 lumen, Erős 100 lumen, Közepes 45 lumen, valamint Gyenge 4 lumen. Emellett a lámpa rendelkezik vörös fénnyel, illetve 45 lumenes villogó SOS móddal.

A fejlámpa legfontosabb jellemzői:

  • Cree XP-G (R5) LED és Nichia vörös fény LED-del, 50,000 óra élettartammal
  • Kettő darab AA méretű alkáli elemmel, illetve Ni-MH akkuval működik (a kettő darab elem tartozék)
  • Súly: 86,8 gramm (elemek nélkül)
  • A digitálisan szabályozott teljesítmény állandó fényerőt biztosít
  • Gyors, kényelmes, kétállású kapcsoló
  • Gyorsan leszerelhető elemtartó
  • 60 fokos előre billentési lehetőség
  • Fordított polaritás elleni védelem megóvja az elemlámpát a károsodástól
  • Tartós alumíniumötvözetből és nagy teherbírású műanyagból készült
  • Edzett ultra-tiszta üveg tükröződésmentes borítással
  • Mérsékelten ütés- (1 m) és vízállóság (IPX-6 szabvány)
  • A HL30 megjegyzi a legutoljára használt fényerősséget ki/bekapcsoláskor, kivéve az SOS módot
  • Üzemideje maximális teljesítménynél 1 óra 40 perc, minimális teljesítménynél 140 óra.

E fejlámpa fényerejére sem lehet panasz
E fejlámpa fényerejére sem lehet panasz
Kialakításának köszönhetően nem árt neki a víz
Kialakításának köszönhetően nem árt neki a víz

Bővebb információ a Fenix HL30 fejlámpáról: ugrás az áruházba

FOX Halo HT-100

A FOX fejlámpákat, akárcsak az összes általuk gyártott terméket a kimagasló minőség és praktikum jellemzi. A FOX Halo HT-100 a cég legerősebb és legmasszívabb modellje. A fejen történő biztonságos és kényelmes rögzítést a gumírozott pánt segíti. A lámpa fényerejét egy darab nagyméretű, kimagasló minőségű, alacsony fogyasztású LED szolgáltatja, aminek fényereje 100 lumen. A lámpa a tetején található gomb megnyomásával kapcsolható be. A praktikus, kényelmes kezelhetőség érdekében mozgásérzékelővel van ellátva, mely annyit jelent, hogy a felső gombbal már bekapcsolt lámpát nem kell a gombbal ki- és ismét bekapcsolni, elég a lámpa elé tenni a kezünket, és máris kikapcsol, és ugyanilyen mozdulattal be is kapcsolhatjuk. További különlegessége, hogy a burát elforgatva távolabbra, illetve közelebbre is világíthatunk vele, tehát fénye fókuszálható. Csalizásnál a lámpafej tetszés szerint billenthető! A lámpán található még 2 db vörös fényű LED is, melyek folyamatos világításra és villogásra is beállíthatók. Hasznos lehet a kis fogyasztású vörös fény, ha nem találjuk a sötét sátorban a lámpát, de ennek az alacsony fogyasztású LED-nek a segítségével azonnal kezünk ügyébe vehetjük. Ráadásul a vörös fényre egyáltalán nem jönnek a szúnyogok, egyéb rovarok, így nem kell kapkodni, amikor lámpát kell kapcsolni, hogy e rovaroktól minél hamarabb megszabaduljunk. Természetesen egy kiadós eső sem tehet kárt benne, mivel 100%-ig vízálló, a gumírozott és precízen szigetelt illesztéseknek köszönhetően! Három darab 1,5 voltos ajándék Duracell, rézfejű tartós elem jár hozzá ajándékba.

A lámpa fénye fókuszálható, így mi dönthetjük el, hogy közelebbre vagy távolabbra szeretnénk világítani
A lámpa fénye fókuszálható, így mi dönthetjük el, hogy közelebbre vagy távolabbra szeretnénk világítani

Bővebb információ a Fox Halo HT-100 fejlámpáról: ugrás az áruházba

FOX Halo HT-26

A FOX az elmúlt évek alatt a bojlis horgászat egyik etalonjává nőtte ki magát. Nem is csoda, hogy számos olyan terméke van, amit a praktikussága mellett olyan horgászoknak szánnak, akik igazán hűek a márkához. A FOX Halo HT26 Focus fejlámpa a FOX-tól megszokott tökéletes tervezés eredménye. A 26 lumenes fényerő bőven elegendő horogkötésre, csalizásra, vagy épp olvasásra, főzésre a sátrunkban. E modell lényege a tartósság, tehát aki nem akar leszállópályára való fénnyel megvilágítani valamit, annak ez is bőven elegendő, viszont ezzel kis fogyasztást és nagyon hosszú élettartamot nyer. Ráadásul ez a fényerő is fókuszálható kis területre, vagy szórt fényként nagyobb terültre is vetíthető. Két darab AAA méretű elemmel működik, mely a csomagban is megtalálható, hiszen a lámpát 2 darab Duracell elemmel szállítjuk. Kicsi, kompakt és nagyon könnyű modell (elemmel együtt csak 68 gramm), méretei miatt biztos, hogy nem zavaró a használata még több óra után sem. A 26 lumenes fehér LED ráadásul egy állítható fókuszgyűrűvel van ellátva, így tudjuk a bevilágított terület méretét változtatni. A lámpán emellett található egy zöld és egy vörös LED is, melyek külön-külön kapcsolhatóak. Ezek különlegessége, hogy nem vonzzák a repülő rovarokat, így ha csak minimális fényerőre van szükségünk, mondjuk csalizásnál, használhatjuk bármelyiket anélkül, hogy a szemünk és az arcunk tele lenne rovarokkal.

Ebből a lámpából sem hiányozhatott a „zoom” funkció
Ebből a lámpából sem hiányozhatott a „zoom” funkció

Bővebb információ a FOX Halo HT-26 Focus fejlámpáról: ugrás az áruházba

Prologic Lumiax

Prologic Lumiax fejlámpa 3 W-os LED-del. Ha csak ennyi lenne a termékleíró, már lehetne azt tudni, hogy igen, ez az a fejlámpa, ami nagyon jó fényerővel bír, amire kétségkívül szükségünk van az éjszakai horgászatokon, túrákon, ha nagy fényerőre van szükségünk. Ha azonban még azt is hozzátesszük, hogy ez a 3 W-os LED az úgynevezett magas fényű Cree LED, ami 150 lumennel világít, ráadásul a fénysugár a lámpafej eltekerésével fókuszálható (hosszú és rövid sugár), máris egy kiváló világítóeszközt kapunk. Érdemes megnézni a kínálatban a lumen-értékeket, a 150 lumen kimagaslik, stílszerűen világít a többi között. Két használati opciója van a lámpának: „On” (be) (állítható fényerővel); „Flash” (villanófény, állítható fényerővel). Állítható hajlásszög (90 fokban), hogy mindig oda világítsunk, ahova kell. A lámpa 3 db AAA elemmel működik (nem tartozék!), amik a tarkórészen elhelyezett tokban kaptak helyet, így osztva el a lámpa súlyát 2 részre. A lámpa teljesen vízálló, így a hajnali pára vagy az eső sem tesz benne kárt. Búvárkodásra, úszásra viszont nem alkalmas.

Nagy fényerejű, emellett kedvező árú fejlámpát készített a Prologic
Nagy fényerejű, emellett kedvező árú fejlámpát készített a Prologic

Bővebb információ a Prologic Lumiax fejlámpáról: ugrás az áruházba

Energizer Pro Advanced 7 LED-es fejlámpa

Az Energizer márkanevet szinte biztos, hogy mindenki ismeri. Az ismert és a termékei által elismert cégtől újabb fejlámpa került fel áruházi kínálatunkba. A lámpát olyan túrázóknak, horgászoknak fejlesztették ki, akik nem akarnak egy vagyont áldozni, mégis kiváló minőségre vágynak. A lámpában 5 fehér fényű, illetve 2 vörös fényű LED található. A fehér LED-ek összesen 3 féle módon kapcsolhatók. Az első gombnyomásra 3 LED világít (21 óra élettartam), melyek előtt egy nagyító lencse is található. Ezt az üzemmódot használva a 30 méterre lévő tárgyakat is megvilágíthatjuk. A következő gombnyomásra a másik 2 fehér LED világít (30 óra), mely rövidebbre, de szélesebb területet világít meg. A 3. gombnyomásra mind az 5 fehér LED világít (16 óra). Természetesen a 4. gombnyomásra a piros színű LED-ek kezdenek el világítani (30 óra). Ez a vörös fény ahhoz is elegendő, hogy fárasztás során a már partközelbe kényszerített halakat nagy magabiztossággal, szinte észrevétlenül tereljük szákba! A praktikus használatot fokozza, hogy a lámpafej akár 90 fokos szögben is előrebillenthető, amely különösen hasznos, például csalizásnál. A fejlámpa súlya rendkívül csekély, a 3 db AAA elemmel (tartozék) együtt sem haladja meg a 100 grammot.

Kínálatunkból nem hiányozhatnak az Energizer fejlámpái sem
Kínálatunkból nem hiányozhatnak az Energizer fejlámpái sem

Bővebb információ az Energizer Pro Advanced 7 LED-es fejlámpáról: ugrás az áruházba

Energizer Pro 4 LED-es fejlámpa

Ebben a lámpában 3 db fehér fényű LED, illetve 1 db vörös fényű LED található. A fehér LED-ek kellően erősek, így akár 18 méterre lévő tárgyakat is tökéletesen láthatjuk. A praktikus használatot fokozza, hogy a lámpafej akár 90 fokos szögben is előrebillenthető, amely különösen hasznos, például csalizásnál. A fejlámpa súlya a 3 db AAA elemmel (tartozék) együtt sem haladja meg a 100 grammot. A fehér fényű LED-ek használatakor 21 órát, míg a vörös fényű LED használatakor 38 órán át képes világítani.

Szerényebb tudású, de mérsékeltebb árú fejlámpa is található az Energizer kínálatában
Szerényebb tudású, de mérsékeltebb árú fejlámpa is található az Energizer kínálatában

Bővebb információ az Energizer Pro 4 LED-es fejlámpáról: ugrás az áruházba

Falcon Eye HL-1W-ALU fejlámpa

Kompakt kivitelű fejlámpa a Falcon Eye HL-1W-ALU típus. Legfontosabb tulajdonsága, hogy az elektronika egy ellenálló alumínium házba került. Fényerejét egy magas lumen-értékű 1 W-os LED biztosítja. Feje billenthető, hogy megfelelő szögben tudjunk magunknak világítani. Folyamatos világítás, illetve villogó funkció is van benne. 3 db AAA elemmel működik (nem tartozik).

Ez a fejlámpa alumínium burkolatot kapott
Ez a fejlámpa alumínium burkolatot kapott

Bővebb információ az Falcon Eye HL-1W-ALU fejlámpáról: ugrás az áruházba

Energoteam Qlight fókuszálható fejlámpa

Ebben a fejlámpában egy 3 W-os LED fényforrás található, és hogy az e komoly teljesítménnyel járó magas fényerőt még jobban hasznosíthassuk, a lámpa fókuszálható lencsével van felszerelve. Nincs más teendőnk, mint a lámpa elejét elcsavarni, így kis területre koncentrált fénysugártól szórt, nagy területet bevilágító állásig tudjuk változtatni a megvilágítást a nekünk megfelelő módon. Ráadásul ehhez igen csekély súly is párosul, amit akkor tudunk majd nagyra értékelni, ha több órán keresztül lesz fejünkön a lámpa. A fejlámpa dőlésszöge is állítható. A Qlight fejlámpa 3 darab AAA elemmel működik (nem tartozék).

Egy mozdulattal állítani lehet, hogy kicsi, de távolabbi, vagy nagy, de közelebbi területet világítson meg a lámpa
Egy mozdulattal állítani lehet, hogy kicsi, de távolabbi, vagy nagy, de közelebbi területet világítson meg a lámpa

Bővebb információ az Energoteam Qlight fókuszálható fejlámpáról: ugrás az áruházba

Emos 18 + 2 LED-es fejlámpa

Ebben a lámpában összesen 18 db fehér fényű és 2 db vörös fényű LED található. Ez a fényforrás 20-szor gazdaságosabb, mint bármelyik hagyományos társa. Üzemideje az összes LED világítása esetén 15 óra, hatótávolsága 23 m. Az új fejlámpa másik óriási előnye, hogy kicsi és nagyon könnyű. A 3 db AAA elem belehelyezése után is könnyű marad, nem húzza le használója fejét. Fehér fénye a LED-eknek köszönhetően „hideg fény”, amely kevésbé vonzza az éjszakai rovarokat és szúnyogokat. A fejlámpa 4 különböző „üzemmódban” használható. Ha egyszer nyomjuk meg a gombot, mindössze 2 LED világít. Egy újabb gombnyomás után már 10 db, harmadszori megnyomással 18 db LED világít. Ezek mindegyike fehér fényű, de a két szélső LED villogó piros fényt biztosít, mely a gomb negyedszeri megnyomásával kapcsolható be.

Ebben a kis lámpatestben összesen 20 db LED található
Ebben a kis lámpatestben összesen 20 db LED található

Bővebb információ az Emos 18 + 2 LED-es fejlámpáról: ugrás az áruházba

Emos 8 LED-es fejlámpa

Ebben a lámpában két sorban 4-4 darab LED található egymás mellett. Üzemideje 42 óra, hatótávolsága 21 m. A fejlámpa 3 különböző módban használható. Ha egyszer nyomjuk meg a gombot, mindössze 2 LED világít. Egy újabb gombnyomás után már 4 db, harmadszori megnyomással pedig mind a 8 LED világít.

Üzemideje akár 42 óra is lehet
Üzemideje akár 42 óra is lehet

Bővebb információ az Emos 8 LED-es fejlámpáról: ugrás az áruházba

Emos 2 + 1 LED-es fejlámpa

A lámpát olyan túrázóknak, horgászoknak fejlesztették ki, akik nem akarnak egy vagyont áldozni, de a legjobb minőségre vágynak. Ha egy valóban tartós és megbízható, elenyésző súlyú, hosszú élettartamú, meggyőző fényerejű lámpa vásárlása a cél, ez a fejlámpa jó választás lehet. A két fehér LED fényforrás hatótávolsága 16 méter, míg a középen található vörös LED hatótávolsága 8 méter. A l LED-ek élettartalma 50.000 óra!!! A kisméretű fejlámpa a jó minőségű pántnak és a homlokrészen elhelyezett szivacsbevonatnak köszönhetően kényelmesen használható. A 3 db AAA elem belehelyezése után is könnyű marad. Üzemideje 73 óra. A praktikus használatot fokozza, hogy a lámpafej akár 85 fokos szögben is előrebillenthető, amely különösen hasznos, például csalizásnál. Az elem nem tartozék.

Az Emos terepszínű fejlámpát is készít
Az Emos terepszínű fejlámpát is készít

Bővebb információ az Emos 2 + 1 LED-es fejlámpáról: ugrás az áruházba

BC LUX 5 LED-es 2 funkciós fejlámpa

Vannak olyan horgászok, akik csak ritkán tehetik meg, hogy éjszakai horgászatokon vegyenek részt, de minden évben adódik egy-két olyan alkalom, amikor hódolhatnak szenvedélyüknek. Ilyenkor természetesen elképzelhetetlen, hogy lámpa nélkül induljunk ki a vízpartra, ám e ritka alkalmak kedvéért teljesen felesleges több ezer forintért fejlámpát vagy kemping lámpát venni. Ilyen esetben a célnak ez a modell is tökéletesen megfelel. Az 5 LED segítségével minimum 15 méterre tudunk elvilágítani. Ez már elegendő ahhoz, hogy kényelmesen felcsalizzunk, vagy ha meg kell keresni valamit az éj leple alatt, akkor azt is megtehetjük. Különlegessége, hogy a fejegység levehető és az alatta található mágnesnek köszönhetően más fém tárgyakon is könnyedén tudjuk rögzíteni. Így például kerékpárunk hátsó sárvédőjére vagy fém csónakunk oldalára is rögzíthetjük, amely tökéletes láthatóságot biztosít. A fejlámpa 2 különböző módon képes világítani. A tetején található kapcsolót megnyomva mind az 5 LED világít, az újabb gombnyomás után pedig a lámpa elkezd villogni. Súlya 68 g és 3 db 1,5 V-os AA méretű elemmel tudjuk üzemeltetni (nem tartozék).

Különlegessége a hátulján található mágnes, aminek segítségével akár a sátor rúdjára is rögzíthető
Különlegessége a hátulján található mágnes, aminek segítségével akár a sátor rúdjára is rögzíthető

Bővebb információ az BC LUX 5 LED-es 2 funkciós fejlámpáról: ugrás az áruházba

BC LUX 1 LED-es fejlámpa

Ebben a lámpában 1 darab kiváló minőségű, 5 mm-es, magas fényű LED található, mely előtt egy lencse helyezkedik el, aminek a segítségével rendkívül erős fénnyel egy szabályos kört világít meg. A fejlámpa igen kicsi és elemmel együtt is mindössze 30 gramm. Két darab CR2032-es elemmel működik (tartozék). A fej 90 fokban állítható, emellett a pántról levéve a ruhára vagy baseballsapkára csíptetve is használhatjuk. Szivacsos pántja kellemes tapintású, kényelmes viseletet biztosít. A lámpa vízálló burkolatot kapott, működési ideje akár 20 óra is lehet.

Tökéletes választás lehet feederbotok spiccének megvilágítására
Tökéletes választás lehet feederbotok spiccének megvilágítására

Bővebb információ az BC LUX 1 LED-es fejlámpáról: ugrás az áruházba

Újabb érv, ami miatt érdemes minden nap a Haldorádót látogatni!!!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.