A törősziták jelentősége a horgászatban

A törősziták jelentősége a horgászatban

Legyen szó a békés halas horgászat bármelyik módszeréről, az alkalmazott etetőanyagok megfelelő előkészítéséhez a törősziták nélkülözhetetlen fontossággal bírnak. A versenyhorgászok mellett a hobbijukat nagy szenvedéllyel űző, minden részletnek figyelmet szentelő pecások körében is kulcsfontosságú a halfogás eredményességét alapvetően meghatározó gyakorlat, az etetőanyagok gondos kiválasztása mellett annak legprecízebb bekeverése és előkészítése.

A nedvesítés utáni pihentetés lényeges mozzanata a megfelelő lyukbőségű sziták valamelyikén történő átrostálás, az etetőanyag homogenizálása is. A csomóktól, rögöktől mentes szemcseállag a vízben történő egyenletes oldódás alapfeltétele, csak így lehetünk benne biztosak, hogy etetőanyagunk az előre eltervezett helyen és időben fejti ki csalogató hatását. A törősziták alkalmazásának egyetlen alternatívája létezik, mely az utóbbi években, főleg versenyzői körökben vált divatossá, ez pedig az etetőanyag keverőfejjel ellátott akkus fúrógéppel való keverése, ugyanis a nagy fordulatszám miatt tökéletesen szétverődnek a csomós, összeragadt rögök.

Etetőanyagaink előkészítésének legelterjedtebb módja a mai napig a törőszitákon való átrostálás

Mindezen túlmenően a legkisebb lyukátmérővel rendelkező kisméretű szitákkal könnyedén készíthetjük elő az élő csalikat a horgászatra. A gilisztáról a földet, a csontkukacról a fölösleges fűrészport távolíthatjuk el, míg a horogra szánt szúnyoglárvákat átmászathatjuk rajtuk.

A leggyakrabban a 3 mm-es lyukbőséggel rendelkező szitát vesszük kézbe. Az általános keszeges-kárászos, apró és közepes szemcseméretű kajákhoz ideális

A keszeges rostán a durva őrleményekben gazdag pontyos etetőanyagok alkotóelemei fennmaradnának, mint például a pelletek, egész olajos magvak, kukoricaszemek

A 3 mm-es szitát használjuk a különféle földek rostálásához is! Legyen szó zsírosabb, nehezebb Terre de Riviere vagy könnyebb és lazább szerkezetű Terre de Somme típusú földekről, egy 3 mm-es szita jó választás!

A legfenségesebb állóvízi keszeges kaják földdel kevert változata

Folyókon, nagy halakra számítva kemény és tartalmas gombócokat gyúrjunk

A 33 cm átmérővel rendelkező sziták a legtöbb etetőanyag-keverő vödörrel kompatibilisek. A nagyméretű dézsákhoz egyértelműen a 44 cm-es átmérőjű szitákat kell választanunk. Természetesen ezekből is létezik 3 mm-es és 6 mm-es lyukbőséggel ellátott változat. Utóbbival a durva szemcsézetű pontyos kajákat készíthetjük el elő egyszerűen és hatékonyan.

3 mm-es és 4 mm-es szitákat hatalmas, 44 cm-es átmérőjük révén a legnagyobb etetőanyag-keverő dézsákhoz használhatjuk

A 6 mm-es pontyos szitán a durva őrlemények vagy egész magvak és a kisebb pellet szemek sem akadnak fenn

A legdurvább, legnagyobb szemcsemérettel rendelkező, nagy pontyokra hangolt etetőanyagok használatához ideálisak ezek a sziták

A Benzár Mix Turbo Carp etetőanyagok összetevői között felfedezhetjük a nagyméretű pontycsemegéket, melyek feladata az, hogy ezek keresgélésével hosszabb időt töltsenek a horgunk közelében a bajuszosok!

Durva szemcsés keszeges etetőanyag a rostálást követően, utólagosan hozzáadott csemegekukoricával

Gondosan átrostált, teljesen homogén szemcseszerkezetű etetőanyag kerüljön a kosárba!

Természetesen nem lenne teljes a paletta az élő csalik felhasználását nagyban megkönnyítő, kisméretű sziták nélkül. A 17 x 17-es, négyzet alakú, füles és fül nélküli sziták segítségével gyorsan és egyszerűen elvégezhetjük a szúnyogmászatás amúgy kényes folyamatát. A kapott eredmény pedig nem lesz más, mint a csalizásra tökéletesen alkalmas, élénk, jó erőben lévő rubinvörös lárvák.

Apró, 2 mm-es lyukátmérővel gyártott füles és fül nélküli sziták az EnergoTeam palettájából

Kialakításának köszönhetően egyszerű és hatékony munkát tudunk vele végezni rövid idő alatt

Jó segítség a horogra szánt csontik megtisztításában is

A kétoldali fülek segítségével megtámaszthatjuk az edény falán a szitát, s amíg a szúnyogunk mászik, más fontos előkészületeket végezhetünk

Forrás: Halmos Mihály

(X)
EnergoTeam

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.