A 2017. év legszebb fogásai 2. rész – egyéb halak Szavazz az év fogására!

A 2017. év legszebb fogásai 2. rész – egyéb halak Szavazz az év fogására!

Fogási naplónkból válogatott 2017. évi „egyéb” halak közül ma 7 fogást mutatunk be. Kérésünk ugyanaz, mint tegnap: nézzétek meg e halakat és kifogásuk körülményeit, majd válasszatok! Szavazzatok arra a horgászra és fogására, akinek szívesen átnyújtanátok a „2017. év fogása – egyéb hal kategóriában” díjat! Válasszuk ki az év fogását!

A szavazásra bocsátott „nemes” halak kiválogatása után az „egyéb” kategóriába sorolható halfajok bejelentéseit vizsgáltuk át, itt az ennek eredményeként kiemelt fogások szerepelnek. 
Immár negyedik éve vannak érvényben azok a szabályok, amelyek kissé átalakították a korábban sokáig változatlan „nemes-egyéb” felosztást, hiszen több korábban csak napi súlykorlátozással védett halfaj kapott egyedi méretkorlátozást és napi darabszám-kvótát. E változástól függetlenül, a hagyományosnak mondható felosztást megtartva kezeljük a „nemes” (mint elsőrendű haszonhal) és az „egyéb” (mint másodrendű haszonhal) kategóriát.
Célunk e szavazással – azon túl, hogy e kategóriában is megjutalmazzunk egy horgászt – továbbra is kifejezetten az, hogy népszerűsítsük az „egyéb” halak fogását, bemutatva ennek szépségét és elismerve ennek értékét, valamint hogy ezáltal e fogások bejelentését is szorgalmazzuk. A Fogási napló 2017. évi bejegyzéseit átnézve azt tapasztaltuk, hogy egyes nem is ritka fajokhoz ezúttal hazai fogásról bejegyzés nem érkezett. Ezért arra biztatunk mindenkit, hogy 2018-ban töltse fel szép képekkel illusztrált fogásait az egyéb halakról is a Fogási naplóba!
Az itt bemutatott horgászok közül a győztes jutalma egy „2017. év Fogása – egyéb hal kategóriában” kupa, emellett 2018-ban lehetőséget adunk arra, hogy egy írás keretében bemutatkozzon a horgász, amiben megismertetheti velünk kedvenc módszerét és horgászhelyét is. A listába sorolt horgászok (halak) bármelyike méltó lehet a díjra, ezért arra kérünk titeket, hogy válasszátok ki, melyik legyen az a fogás, amely szerintetek a legkiemelkedőbb ebben a kategóriában.
Szavazni 2018. január 7. (vasárnap) 24:00 óráig lehet! Minden regisztrált felhasználó egy szavazattal rendelkezik.
Íme, az általunk kiválasztott, szavazásra bocsátott „egyéb” halak ábécérendben:

Bagolykeszeg
Ismét volt lehetőségünk e halfajt is listánkra venni. Szavazni Balazs-betti fogására lehet majd.
Fogás ideje: 2017-06-10
Időjárás: Tiszta
Napszak: Nappal
Fogás helye: Hármas-Körös
Súly: 0,32 kg
Hossz: 27 cm
Kerület: 21 cm
Csali: giliszta
Módszer: fenekező
Részletek: Múlt hét szombaton ismét jó idő volt, így ott volt a helyem a vízparton. A legkisebb bagolyka a kezdés után szinte azonnal horogra került, így jól indult a peca. Ő még csontira jött. Na, amilyen jól indult, olyan rosszul folytatódott! Egyre kevesebb kapás, egy leakadó ponty (vagy kilós kárász) és egy beszakadás is okot adott a bosszúságra! A csontikra még csak-csak érkezett reakció, de a kukorica nem nyerte el a halak tetszését. Olyan 8 óra táján hívtam az öcsémet, hogy hozzon már nekem pár kisebb gilisztát. 20 perc múlva már az új csalikkal folytattam, és milyen jó döntés volt! A 2. legkisebb hal már az első dobásra megérkezett! Utána jött egy ezüstkárász szépséges egyede, majd 9 óra tájékán a 2 nagy bagoly! Ilyen nagy baglyokat még idén nem sikerült fogni, bár lehetett volna nagyobb is, lévén a bandanagy nagyon soványka volt! Az etetőanyag Professional fűszeres-mézes volt, a csalit pedig 10-es horgokon kínáltam.

Szép bagolykeszegek a Hármas-Körösből

Dévérkeszeg
A dévérek közül ezúttal egy dunai példányt választottunk: szavazni Pajtsan halára lehet majd.
Fogás ideje: 2017-08-03
Időjárás: Tiszta
Napszak: Hajnal
Fogás helye: Szigetköz
Súly: 2,85 kg
Hossz: 51 cm
Kerület: 43 cm
Csali: giliszta
Módszer: feeder
Részletek: Ragyogóan tiszta, meleg időben fogtam, lassan áramló vízben.

Hatalmas dévér a Szigetközből…

Részletek: https://akvariumipecas.wordpress.com/2017/09/01/madarlesen/

Wobblerrel sikerült megfogni…
… a termetes domolykót

Karikakeszeg
Végre ismét szerepeltethetjük listánkon e fajt –gyakorisága ellenére sajnos ritkán töltenek fel róla fogást a horgászok. Ezúttal Balazs-betti fogására lehet szavazni.
Fogás ideje: 2017-05-27
Időjárás: Tiszta
Napszak: Nappal
Fogás helye: Hármas-Körös
Súly: 0,24 kg
Hossz: 18 cm
Kerület: 17 cm
Csali: csontkukac
Módszer: fenekező
Részletek: Egy nem túl eredményes május végi horgászat egyetlen hala. Pedig az időjárás és a felszerelés alapján több eredményben reménykedtem, de a Körös kunszentmártoni szakasza ezen a napon nem adta a halat! Sebaj, majd legközelebb! :) Mivel ő volt az egyetlen fogás, és még úgysem fogtam idén karikát, visszanyerte szabadságát!

A horgászat egyetlen hala :)

Leánykoncér
E védettsége miatt nem kifogható (megtartható), de termetesre megnövő és csodaszép folyami halunkról minden évben érkeznek bejelentések, így volt ez 2017-ben is. Listánkra Engilaci dunai fogása került fel.
Fogás ideje: 2017-11-22
Időjárás: Borult
Napszak: Nappal
Fogás helye: Duna
Súly: 2,42 kg
Csali: csontkukac
Módszer: feeder
Részletek: Másfél órás horgászatba belefért: első dobásra egy 2,3 kg-os márna, második dobásra egy 1,8 kg-os leánykoncér, ötödik dobásra pedig az eddigi egyéni rekord 2,4 kg-os leánykoncér jött. November végén számomra ez több mint elfogadható eredmény! :)

E csodaszép hal egyben a horgász egyéni rekordját is jelentette

Sügér
Nagy örömünkre ismét listánkon szerepeltethetjük e színpompás ragadozót. A bejelentett sügérek közül Davidpanzer fogását ajánljuk figyelmetekbe.
Fogás ideje: 2017-07-22
Időjárás: Borult
Napszak: Nappal
Fogás helye: Balaton
Súly: 0,2 kg
Hossz: 22 cm
Kerület: 10 cm
Csali: csontkukac
Módszer: spicc
Részletek: Balatoni nyaralás ideje alatt spiccbotoztunk egy kicsit. A fogásra reggel került sor, a balatonfüredi kikötőben, a móló mellett.

Balatoni sügér

Vörösszárnyú keszeg
A 2017. évi fogások szavazólistáján megint jelen lehet ez a csodaszép halfaj, hála listánkhoz két másik fogást is biztosító Balazs-betti bejelentőnknek. Ezúttal e fogásra lehet majd szavazni.
Fogás ideje: 2017-06-15
Időjárás: Tiszta
Napszak: Nappal
Fogás helye: Szőrfüves-csatorna (Cserkeszőlő)
Súly: 0,1 kg
Hossz: 13 cm
Csali: csontkukac
Módszer: spicc
Részletek: A Cserkeszőlő melletti kis csatornában is megindult az élet! Fejembe vettem, hogy feltérképezem a kis csatornák élővilágát. Eddig 4 barangoláson vagyok túl. Eddig láttam csukát (~20 cm), (kő)süllőre hajazó ivadékokat (3 db, ~10-12 cm), kárásznak tűnő ivadékot (6-7 db, ~7 cm), valamilyen keszegivadékot, emellett fogtam már küszt, sügért, vörösszárnyút, naphalat, és sajnos a törpeharcsa is jelen van, amit szándékozok megritkítani! Egyébként a vöröskék éppen most ívnak, és érdekes dolog megfigyelni őket! Valamennyi halat spiccbottal és csontival fogtam, és a törpék kivételével vissza is kerültek éltető elemükbe! Némelyik közülük elég szép méretű, a viszonyokhoz képest, így ők lesznek közzétéve! A vörösek közül nem egy gyönyörű, élénk nászruhában pompázik!

Színpompás halunk a vörösszárnyú keszeg

A szavazáshoz kérjük, hogy lépj be a Google Fiókodba.
A szavazást 2018. január 7. (vasárnap) 24:00 órakor zárjuk le.

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2026 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.