Elment az Öreg

Elment az Öreg

Bekopogtatott a tél.Tegnap esőt küldött hírnöknek, viharos széllel kidoboltatva közeledtét. De a szélnek senki sem hitt, ezért ma reggel - bizonyságul - hidegen-borongós, szürke pirkadatot állított elénk. Gondolta, majd ezzel hitetlenkedő kedvünket szegi; ám aki tehette, kinevette.Ma reggel azonban sokunk lelkébe beköltözött a tél. A hír hideg szorítással facsarta meg szívünket, oly fájdalommal és keserűséggel, mely csak a legnagyobb veszteségek napján tud ránk szakadni.„Elment az Öreg…”, mondta Gabi a telefonba, és a könnyek között már se válaszolni, se kérdezni nem maradt erőm.

… Szolnokon találkoztunk először, éppen húsz éve, az országos egyéni bajnokságon. Újoncként „se kutyám, se macskám” nem volt, kissé félszegen húzódtam meg a vacsoraasztal legvégén, véletlenül éppen az Öreg mellett. Hamarosan szóba elegyedtünk, és néhány perc múlva már a közös horgászatot tervezgettük Kalocsán, ahova a következő hét végén kellett bevonulnom katonának. Szinte hihetetlen, de a bevonulást követő harmadik napon látogatóim érkeztek: az ajtóban - sosem felejtem - Jani bácsi állt, mellette Gabi, kezükben a friss, még gőzölgő rántott hallal, rácos ponttyal, és mosolyogtak…

… Az igazi horgászbarátságok bizony a vízparton köttetnek, és ott is mélyülnek el. Jani bácsival azonban könnyű volt barátkozni; segítőkészségét mindenek fölé helyezte, tudását oly természetességgel adta át, ahogy csak a legnagyobb tanárok képesek. Mondanom sem kellene talán, de horgászéletem legszebb napjai voltak, amikor a Colmic csapattal „egy családként” ültük körül az asztalt, hallgatva Jani bácsi javaslatait és taktikai utasításait. Imádta a Dunát, az ordasi rész volt második otthona, de hasonló szeretettel látogatta a Vajas partját is, ahol idén, már betegen majd kilenc kilós pontyot fogott rakóssal…

Jacopo Falsinivel

… Tavaly tavasszal derült ki, hogy baj van. Ő azonban fityiszt mutatott a kórságnak, mert komoly tervei voltak. Szeretett volna országos bajnok lenni a veteránok között, és kijutva a világbajnokságra, a legfényesebben csillogó érmet nyakba akasztani. Nos, a hazai bajnokság elsőre nem jött össze, de nagybetegen az idei igen, majd a világbajnokságon „csak” bronzot szerzett. Benyó János, a másik nagy öreg mondta erre: „… Jani erőn felül küzdött a második fordulóban az elemekkel. De legfőképpen saját magával; tudtam, nehezen viseli erőtlenségét, ám az a küzdeni tudás és akarat, amivel áthorgászta a három órát abban a viharos szélben, példamutató mindannyiunk számára. Azt a bronzot bizony neki köszönhetjük…”

Angliában egy dévérrel
Egy horgászélet megkoronázása, Anglia

Tanári képességei, gyerekek iránti türelme Jánost kiemelte a mezőnyből. Emlékezetes marad sokunk számára, amikor utolsó velencei versenyén a legkisebb Nagy Attila meglátogatta. Ez a történet tankönyvekbe kívánkozik. Attika nem az a visszahúzódó típusú gyerek, néhány perc alatt leosztotta az Öreget is, ezért többen ki akarták parancsolni az elzárt területről, ám ő nem engedte. Elfogadta a kissrác tanácsait (Öreg, tűzzél mellé egy pinkit is…, két gombócot lőj az úszóhoz, ne egyet…, na, látod, milyen szép halat fogtál…, Öreg, király vagy!...) és rövidesen a legnagyobb egyetértésben pecáztak együtt. Attika úgy megkedvelte Jani bácsit, hogy a legközelebbi versenyen találkozva már messziről üdvözölte…

A legkisebb Nagy Attilával, Velencén

Amikor utoljára Kalocsán voltunk, halászlét főztem, balatoni pontyból. Ott álltunk a bogrács körül, majd az Öreg térült-fordult, és hamarosan egy rakós bottal a kezében tért vissza. Ezt a botot használta legszívesebben a dunai horgászatai során. Aztán a nagy szemekkel csodálkozó fiam kezébe nyomta:

„Szilárd, használd tovább ezt a pecát jó erővel, és legalább annyi halat kívánok hozzá a Balatonon, amennyit én fogtam vele a Dunán… Jó kis bot, na, gyere, rakjuk össze, kapsz hozzá még egy csúcstagot is, és nézd, milyen jól be van gumizva…”

Jánosnak akkora szíve volt, amibe a fél világ belefért. A világ rendesebbik felét ott is hordta, egészen a mai napig…

Nagy öregek egymás között

Utoljára Töröcskén találkoztunk, az édesapám emlékére megrendezett horgászversenyen, ahova elkísérte az egész veterán csapat. Elképesztő volt az öregeket figyelni, ahogy a verseny után az asztalnál beszélgettek. Mint valami ifjú versenyzők, úgy vitatták meg az eseményeket, majd tervezgették a jövő évi világbajnokságot. Szívszorító, felemelő pillanatok voltak, mert Jánoson nagyon látszott már, hogy odabent szervezete komoly küzdelmet vív a betegséggel…

És a sors közbeszólt, mégpedig durván és kíméletlenül. Két hete váltottam vele utoljára szót. A kórházban volt ekkor, állapota kissé javult, hamarosan jöhetett haza.

„Jani bácsi, szedd már össze magad, mert a jövő hétvégén megyünk, és tudod, menyhalazni is kellene Ordason, meg pontyozni a Vajason, meg halászlét főzni…”

„Hát, Vilikém, egyelőre nem tervezek ilyeneket, de csak gyertek, majd mentek horgászni a Gabival, én meg annyira összeszedem talán magam, hogy a halászléfőzést rám bízhatjátok…”

Velencén
Vendégségben a Balatonon

Ma pedig már tudom: Gabival mehetünk ugyan horgászni, de János már nem főz nekünk többé halászlét. Nem mesél többet a jó öreg Dunájáról, a vajasi pontyokról, a szelidi süllőkről, a velencei keszegekről. Nem mosolyog többé ránk azokkal a meleg, barna szemeivel.

63 év, példamutató életpálya. Fényképek, néhány általa készített úszó, egy bontatlan etetőanyag, melyet még Ő kevert számomra, és a tapasztalatai, melyeket átadott. Képtelen vagyok elhinni, hogy ezentúl csak így találkozhatom vele. De amíg tehetem itt az árnyékvilágban, emlékét mindig magammal viszem a vízpartra. Hiányozni fogsz, Jani bácsi…

Isten Veled!

Isten veled, Jani bácsi!

Írta: Szári Zsolt

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.