Fogas barna csiperkével

Fogas barna csiperkével

A fagyasztó mélyén egy süllő hibernálódott. Jól megfért az unicumos üveggel, de tudtam, többre hivatott. Sokat gondolkodtam, milyen módon is áldozzuk fel a konyhai örömök oltárán. Én klasszikusan, egészben sütve is nagyon szeretem, de feleségem egy kollégájától kapott egy finomnak ígérkező receptet. Szeretem a megszokottól eltérő ízeket, így hagytam magam rábeszélni. Nem bántam meg. Kár, hogy az illatos Internet még (egyelőre) nem létezik, de aki kipróbálja ezt a receptet, az ízeken túl isteni illatokat is fog érezni. Télidőben pedig, mikor egyébként sem túl sok inger éri érzékszerveinket, felüdülés lehet egy finom halvacsora.

Hozzávalók 4 személyre

  • 60 dkg fogas
  • 2 dl tejszín
  • 40 dkg burgonya
  • 1 csokor snidling
  • 8 dkg vaj
  • 15 dkg garnélarák
  • 1 dl ( pl.Szent György hegyi) Olaszrizling
  • 20 dkg barna csiperke
  • bors
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1 dl tej

A süllőt megfelelő darabokra vágjuk, megsózzuk és félretesszük
Az apró garnélákat forrásban lévő vízzel leöntjük, és 3 percig hagyjuk állni a forró vízben
A leforrázott garnélák. Hmm, csalinak sem lenne rossz!
A gombát megtisztítjuk, és negyedekre vágjuk
A metélőhagymát felaprítjuk
A megmosott, negyedekre vágott gombát olajon megpirítjuk, majd hozzátesszük a garnélát és az apróra vágott snidlinget
Öntsünk rá 1 dl jófajta olaszrizlinget, és ha elpárolgott az alkohol, sózzuk, borsozzuk
Adjunk hozzá diónyi vajat, öntsük fel tejszínnel, majd forralással sűrítsük be
A süllődarabokat közepes tűzön megsütjük/grillezzük
A megsütött fogas szeletekre ráhalmozzuk a kész ragut, és burgonyapürével tálaljuk. A megmaradt, finom olaszrizlingünk remekül fog passzolni a kompozíciónkhoz. Jó étvágyat!

A receptet lejegyezte, a fotókat készítette, mind megette: Polyák Csaba (csabio)

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.