Késő őszi horgásztúra a Szücsi Völgy-tavon

Késő őszi horgásztúra a Szücsi Völgy-tavon

November második hetében lehetőségem adódott gyönyörű környezetben eltölteni néhány napot nagy pontyokra horgászva. A horgászat helyszínét egy különleges víz adta, a Szücsi Völgy-tó. Halfaunáját tekintve szinte minden őshonos hal megtalálható benne, de kiemelkedő a ragadozóhal- és a pontyállománya. A tó közel ötven éves múltjára visszatekintve nem ritka a tíz kiló feletti csukák és a 15 kiló feletti pontyok fogása sem.

A Szücsi Völgy-tó Heves megyében található, a Mátra lábánál terül el, területe közel 30 hektár, legmélyebb pontja helyenként eléri a 18 métert, átlagmélysége 6-8 méter. A tó kialakulása a 60-as évekre vezethető vissza, lignitbányászat folyt a területen, melynek következtében a víz hamar elöntötte a területet. A mai napig függőleges szénfalak lelhetők fel a mederben, így az ideérkező horgászok kristálytiszta vízzel találkozhatnak. A tavat jelenleg két meleg vizű forrás és az Ágói-patak táplálja.

Érintetlen környezet

Budapesttől egy laza 45 perces utazás után festői környezetbe cseppentem, hiszen a bekötőúttól egy kis erdei út vezetett közvetlenül a tó partjára. Megérkezésemet követően csak álltam és csodáltam a már késő őszi színekben tündöklő kis erdei bányatavat.

A késő őszi színekben pompázó Szücsi Völgy-tó

Az első radaros helykeresésnél a késő őszre tekintettel úgy döntöttem, hogy a mélyebb részeket fogom meghorgászni, így szerelékeimet 11-14 méteres mélységben helyeztem el. Etetési stratégiának a nem túl nagy etetést választottam, amit kizárólag 24 milliméteres bojlik alkottak, botonként kezdésnek körülbelül egy kiló. A csaliban bíztam, a szerelékekről pedig tudtam, hogy jó helyre tettem le, így amíg nincs kapás, nem szándékoztam frissíteni. Ha a helyzet úgy kívánja, két-három napig sem szoktam hozzányúlni a botokhoz.

Nagy pontyokra hangolva
Gyönyörű környezetben

Az egyik botommal már az első éjszaka sikerült pár pontyot kifognom, melyek 8-12 kiló közötti súlyban voltak. Az első komolyabb halat a második nap este, kilenc óra körül sikerült kapásra bírni - érdekességképpen ez a végszerelék 30 órát volt bent, mire meghozta a várt eredményt. Közel harmincperces, élménydús fárasztást követően a 14 méteres mélységből sikerült egy hibátlan tükörpontyot szákolni, melynek súlya meghaladta a 18 kilogrammot!

Bányatavi tükörponty 14 méter mélységből

Nagyon szeretek más jellegű vizeken horgászni, de a bányatavakon szerzem a legnagyobb élményeket a fárasztások során. Aki horgászott már bányatavon, az tudja, hogy mire gondolok. El lehet képzelni, hogy jó fárasztani a halakat a 2-3 méteres mélységben is, de az kicsit mókásabb, ha 14-15 méteres víz van a csónakunk alatt.

Hatalmas pontyokat rejt a Szücsi Völgy-tó

Amit a bányatavi horgászataim során mindig változtatni szoktam, az az ólom formája. Itt nem a gömbólmokat használtam, hanem a kemény aljzat és a meredekebb törésoldalak miatt 200 grammos, középkonzolos, lapos-rücskös ólmokat választottam. Előkéimet a kagylós törésoldalak miatt Nash 30 librás Combilinkbôl kötöttem, ami bevonatának köszönhetően kicsit jobban ellenáll a víz alatti akadályoknak, valamint ezzel a csali feltekeredését is minimalizálni tudjuk a nagy mélységekbe történő leengedések közben.

Amin igen sok múlhat!

Csalizás tekintetében egy szem 24-es süllyedő és egy szem 16-os rikító színű pop-up bojlival hóember csalizást alkalmaztam. Ilyen kristálytiszta tavakon mindig előszeretettel használom ezt a felkínálási módot, főleg a nappali órákban. 4-es méretű Fang X horgokat használtam, melyeket zsugorcsővel kombinálva tettem fogósabbá. Itt mindenképpen megemlítem, hogy a túra alatt nem volt halvesztésem! Biztos vagyok benne, hogy egy jól megválasztott és összeállított horog, előke és csali-horog közötti távolsággal a halvesztés valószínűségét minimalizálni tudjuk. Tökéletes végszerelék sosincs, mindig azt kell alkalmaznunk, amit az aktuális helyszín megkíván.

A Triggalink tökéletes választás lehet

A második éjszaka közel félórás fárasztást követően sikerült egy 20 kilót meghaladó súlyú tükröst kifognom. Ez a hal több okból is emlékezetes marad számomra, egyrészt ez volt a tóból kifogott 20 kiló feletti pontyom. De nem is ez a lényeg, hanem hogy páratlan fárasztási élményt jelentett e hal, ami megerősített abban, hogy ismét jó helyen vagyok.

Ez a ponty jelentette a tizenötödik, tóból kifogott 20 feletti pontyomat

A harmadik napon igen változékony időre ébredtem, a szél teljesen átfordult, és az eső is elkezdett szemerkélni. Bányatavakon sokszor megfigyeltem már korábban is, hogy az időjárás változása nagy hatással van a halakra.

A Nash Siren R3 csak akkor jelez, ha kell

Ezen a délelőttön a kisebb pontyokból sikerült fognom néhány darabot 5-8 kiló közötti súlyban. A nagyobb testű pontyok inkább az éjszakai órákban voltak aktívak.

Rajzolni sem lehetne szebbet

Összességében nagyon sikeres novemberi horgászatot sikerült végigcsinálnom.

Nagyon megszerettem a Scope botokat

A túra során több mint harminc pontyot fogtam, közülük öt példány súlya meghaladta a 18 kilót. Ez kellő bizonyíték, hogy páratlan nagyponty-állománnyal bír e páratlan szépségű bányató.

Közel a 20 kilóhoz
Fogd ki és engedd vissza

Írta: Csörgő Tamás
Fotók: Nash Hungary Team

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.