Hirtelen felindulásból!

Hirtelen felindulásból!

Ismerős érzés az, amikor magával ragad a semmiből előtörő horgászat iránti szenvedélyed és azonnali késztetést érzel, hogy horgászhass? Ez történt velem is…! De hová menjek? A helyszín okozott egy kis fejtörést. Két variáció forgott a fejemben: vadvíz vagy egy nagy egyesületi tó, ahová nem kell előre helyet foglalni. Így esett a rögtönzött választásom kedvenc egyesületi tavamra, a Palotási-tóra, ahol mindig szívesen látnak.

Palotásra mindig nagy örömmel térek vissza, a helyi horgászok önzetlen segítségnyújtása 100%-os, nem is beszélve az egyesület elnökéről, Komáromi Tibi bácsiról, aki szintén mindent megtesz a horgászokért és folyamatosan a tó fejlesztésén fáradozik minden erejével! Hétfőn egy telefonos konzultációm volt Tibi bácsival, aki tájékoztatott az aktuális állapotokról és a választható helyekről, majd szerda reggel már „repültünk” is Palotásra Norbi barátommal. Megérkezésünkkor úgy tűnt, mindenki maximálisan kihasználja ezt a hetet, a tó szinte minden része foglalt volt. Szerencsénkre a gáton éppen távozott egy csapat, így az ő helyüket sikerült átvennünk. Horgásztam már ezen a részen is, így a hely nem volt ismeretlen számomra.

Palotási látkép
Kapásra várva

Helykeresés
A bójázás és a helykeresés viszonylag gyorsan ment, mert nagyjából már képben voltam. A partról 120 méterre kezdődik az iszapváltás, ami a dobós horgászoknak is kedvez. A gát mellett végig egy földút található, amin apró kövek és kagylók törmeléke kopogtatja a tapogatórúd végét. Itt a víz mélysége olyan 1,5-2 méter közé tehető. A gát vonalában befelé haladva kezd mélyülni a tó, itt egy nagyobb gödör is megtalálható, ami alacsony vízállásnál is 4,5 méter mély. Ezt kerestem, ez kell nekem, hiszen a környék egyik legfrekventáltabb haltartó helye ez! Előszeretettel látogatják az óriás harcsák is, így elég nagy rizikófaktorral rendelkezik a meghorgászása, de szinte mindig rejt nagy pontyokat is. Így nem volt kérdés, hogy erre a területre fókuszáltam elsőként.

Csupán ennyi elég volt a sikerhez!

Etetés, csalizás
A túrára csak bojlival készültem, annak ellenére, hogy egy igen erősen pellettel horgászott vízről beszélünk. A pelletes horgászat nagy hátránya a 6-7 óránkénti újrahúzás (már ha nem volt időközben kapás), így kvázi folyamatosan pásztázzuk a vizet, zavarjuk az etetésünket is, amely meggyőződésem, hogy nem tesz jót nagyponty-horgászatnak. A pelletes horgászat másik nagy hátulütője a harcsák jelenléte, hiszen őket is vonzza a potya kaja, elképesztő mennyiséget képesek felzabálni a kalóriadús, könnyen megszerezhető táplálékból. Így tőlem ezen a túrán nem kaptak egy szem pelletet sem! Kezdő etetésnek 30-35 szem 24 mm-es bojlit szórtam be, amit minden kapás után 10 szemmel egészítettem ki, ebből három szem koncentráltan PVA-ban volt a horog mellett. A csalim is egy 24 mm-es méretű volt, méghozzá a megújuló Haldorádó Carp bojli család egyik tagja. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ebben a termékcsoportban is folyamatosak a fejlesztések, egy percre sem állunk meg. Csapattársaimmal sikeresen továbbfejlesztettük a szelektív nagyhalas horgászatokhoz készített bojlijainkat. Lényegesen jobbá, tartósabbá, könnyebben kezelhetővé tettük a már meglévő, évek alatt jól bevált és kedvelt szériákat. Nem közhely csupán, hogy a jót lehet még jobbá is tenni! Meggyőződésem, hogy nekünk sikerült is, melynek eredménye 2019-től már kézzelfogható lesz.

A várva várt első hal
Egy hibátlan, 14,2 kg-os tükrös

Taktika
Három bóját helyeztem ki a vízre, ebből kettőt folyamatosan horgásztam, míg a harmadik bóját egy kicsit eldugottabb helyre tettem, ahol nem zavartam a folyamatos csónakos mozgással, így az itt lakmározó pontyok zavartalanul kóstolgathatták a bojlit. A pihentetett bóját csak a harmadik napon horgásztam meg.

Vajon kit rejthet?
Egy termetes „tányér” a maga 17 kilogrammjával

Élmények
26 óra után szólalt meg elsőként a jelzőm. Ilyenkor szétrobban bennem az adrenalin, a kellemes hang megtöri a néma csendet, a végtelennek tűnő várakozási időt…! Remegő kézzel nyúlok ilyekor a bothoz és végig azon pörög az agyam, hogy vajon mekkora lesz? Az első halam egy 14 kg-os hibátlan tőponty volt. Megfogása után felgyorsultak az események, mert rövid időn belül jött még egy 13-as és egy 14-es, majd hosszú csend következett. Az első komolyabb jelentkezőre egészen szombat reggelig kellett várni a maga 17 kg-os „tányér” formájával. De rá pár órára a trónfosztás is megtörtént, nem is akár milyen módon! A kapás egy olyan igazi előjel nélküli, jelzőt felrobbantó volt, a bot felvételéig abba sem maradt a kezdeti húzás, és az igazi harc csak ezután kezdődött! A fárasztás elég furcsán zajlott, egyszerűen nem tudtam eldönteni, mekkora lehet a hal. Váltakozó sebességgel haladt és folyamatosan irányt váltott, minden trükköt bevetett a szabadulás érdekében a 30 perces fárasztás során. Merítés után erősen benne volt a levegőben egy 20+-os reménye. A mérleg 18 kg-ot mutatott, de így is büszkeséggel töltött el a hatalmas nyurgaponty fényképezőgép elé tartása!

A túra ékköve ez a 18 kg-os nyurgaponty volt

Palotás elég nehezen adja ki féltve őrzött kincseit, így minden halat nagy becsben kell tartani és úgy is kell kezelni!
Négy napot tölthettünk el ezen a csodálatos egyesületi vízen. Az új bojli igen eredményesnek bizonyult, a pellettel horgászó csapatokat sikerült átlagsúlyban bőven überelni. Négy nap alatt 6 halat tudtunk megfogni 15,1 kg-os átlaggal. Köszönöm, Palotás!

Fotók: Romvári Norbert

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.