A tavaly megjelent DVCS-s cikkem végén megfogadtam, hogy visszatérek e remek vadvízre, és a pontyokat veszem üldözőbe. Április végén látogattam ki először a festői környezetben elterülő csatorna partjára. Sajnos a helyzet nem lett jobb, a szúnyogok lávaként öntik el az ember arcát, a böglyök meg csak a jéghegy csúcsa, a kullancsokat már nem is említve… Tehát komoly elszántság kell, hogy néhány napot el tudjon tölteni itt az ember!
A horgászat egyik sarkalatos, igen meghatározó pontja a legmegfelelőbb hely megkeresése.
Ami számomra fontos volt:
- Legyen egy bedőlt fa vagy bokor a hely környékén, ami igen jó haltartó hely lehet.
- A partját jól benőtt nádas borítsa, hogy ne legyen a vízről kinézve szabad kilátás.
- Megfelelő mélységű meder (2-3 m).
Ha minden stimmel, akkor nem marad más, mint a centiméterről centiméterre feltérképezni egy nagyobb ólommal a helyet.
Csalik, csalizás:
- Spicy Red Liver bojlival készültem. Fűszeres-halas jellege miatt kihagyhatatlan ez számomra a vadvízi horgászatok során, hiszen számos alkalommal bizonyította már fogósságát!
- Tigrismogyoró: köztudottan nagyon jó és eredményes vadvízi csali. Pontyok és amurok egyaránt kedvelik.
- Tejsavas kukorica, főként az amuroknak.
A csali egy szem 24 mm-es Wafters Spicy Red Liver bojli kockára vágva, felkínálása egy combi rigen. Az előke egy 27 lbs fluorocarbon zsinór, amely egy 25 lbs fonott előkével folytatódik. A kötésnél pasztázva és a horognál szilikon csővel a megfelelő helyre igazítva.
A másik nyerő csali: két szem FermentX Tejsavas Betainos kukorica egy szem FermentX Pop Uppal kikönnyítve. Amurozásnál szeretem a merev előkéket, mert nem tekeredik fel kisebb halak rászívása után sem, a csali mindvégig tökéletes pozícióban marad. A merevségből csupán fél centit engedek, a horog felett meghámozva. A horogelőkét egy „tungsten” (volfrám) zsinórsüllyesztővel fektetem a mederfenékre. A horognál a szokásos szilikon csővel állítom be a hajszálelőke ideális helyzetét, amely különösen az amur kényes kapásainál fontos!
Stratégia:
A taktikám nagyon egyszerű elven működött. Mivel a meder közepét a temérdek hordalék és úszó sziget miatt lehetetlen meghorgászni, egy sávos etetést alakítottam ki, amivel megpróbáltam a partszél közelébe kicsalni a halakat. A sodrás miatt, az etetésnél érdemes a bojlikat felezni vagy a szemeket kockára vágni, így biztosan a szórás helyén maradnak. Mivel folyóvízről beszélünk, etetésnél bele kell kalkulálni a víz sebességét és annyival fentebb szórni. A zsinórsüllyesztő minden esetben kell, kötelező eleme a sikeres horgászatnak, különben a főzsinórunk azonnal összeszedi az uszadékokat! Mivel a parthoz elég közel helyezkedtem el, a lehető legkevesebb mozgással, zajtalanul kellett közlekedni. A jelző teljesen némán, míg a vevő rezgő funkción üzemelt, elkerülve a felesleges, oda nem illő hangokat. Este mindennemű fénykeltő eszközt felejtsünk el, úgy kell járkálni, mintha ott sem lennénk!
A halak, amelyekért érdemes itt horgászni:
A túra túlnyomó többségében az elviselhetetlen meleg és a nyomott levegő volt a legjobb „barátom”. Az első két nap néma csendben telt el. Egész nap a vizet fürkésztem, de sajnos halra utaló jelet nem tapasztaltam. A probléma oka az volt, hogy megengedték a zsilipet, és folyamatosan emelkedett a vízszint. Két nap alatt, majd 35-40 centimétert jött fentebb. Teljesen zavaros lett a víz, és a halak is eltűntek az általam választott szakaszról. Harmadik nap reggelén, egyszer csak elkezdett előttem pezsegni a víz, és gyönyörűen ki lehetett venni, ahogy az amurok tolják a vizet. Erre vártam! Az erjesztett kukoricával kicsit meghintettem az addigi etetési helyet, újfent ráirányítva a figyelmet. A tigrismogyoró csali helyett 2 szem kukorica került a hajszálelőkére. Jó döntés volt, mert nem kellett sokat áznia a csalinak, szűk két óra múlva „füstölt” az amuros bot! Imádom hallgatni, ahogy szinte felrobban az orsó a fék visításától, amit szó szerint kell érteni! Itt kegyelem nincsen, a horgot sosem látott amurokat, pontyokat a folyóvíz igazi gladiátorokká nevelte ki. Jó félórás fárasztást követően tudtam csak bölcsőbe fektetni ellenfelem. A hibátlan amur súlya 13,5 kg volt.
Arra számítottam, hogy a fárasztás utáni ribillió miatt estig már nem lesz semmi. Meglepetésemre késő délután a 24-es fűszeres vörös májas bojli is gazdára talált. A kapás még az amurokat is megszégyenítő módón és gyorsasággal zajlott. A 35 méter fonott előtétzsinór pillanatok alatt elfogyott a dobról. Mire odaértem, már a 35-ös monofil főzsinórom száguldott le a dobról. Kellett jó 15-20 tekerés a jó öreg Speedcastnak, mire megláttam a fonott előtétzsinórt. Utána következett csak az igazi harc! A bojlifaló 8 kg-os nyurga embert próbáló módon használta ki a csatorna minden egyes rejtekhelyét a szabadulás érdekében, de szerencsére jól védtem ki minden támadását és végül őt is matracra fektethettem.
Itt már úgy voltam vele, hogy a feladat elvégezve, amiért jöttem, meglett, boldogan távozom. Majd következett egy nap üresjárat, a negyedik nap reggelén pedig megérkezett a túra hala. Akár korábbi társa, jó 50 méter zsinór lehúzásával indított, pedig a kapás után én sem késlekedtem. Akik nem horgásztak még ilyen helyen, el sem tudják képzelni, hogy milyen erővel küzd egy „átlagos” méretű hal. A pontyok, amurok erejét megsokszorozza a tiszta, oxigéndús és kifejezetten gyors víz. Szóval, egy jó testedzéssel felérő csata végén tudtam a fényképezőgép elé tartani a 12 kg-os pontyot. Örömöm leírhatatlan volt. Pedig a kaland még korántsem ért véget, naplemente közben ismét a fűszeres bojli iránt mutatkozott valaki érdeklődést. Az „áldozat” egy 9 kg-os töves volt.
Tapasztalatok és a túra értékelése:
A 4 nap horgászat során 4 db halat: 1 amurt és 3 pontyot fogtam. Ez sok vagy kevés? Én maximálisan elégedett vagyok, hiszen finoman szólva sem könnyű vízből fogtam ezeket a halakat. Volt már szerencsém, több 20, sőt 30 kg feletti halat is fogni, de össze sem hasonlítható egy tavon megfogott matuzsálemmel egy „kicsi” csatornai ponty. Ezek a halak az életükért küzdenek minden pillanatban, hiszen nem tudják, hogy visszakerülnek éltető elemükbe. Ezért is annyira intenzív, annyira erős minden küzdelem, amelyet nehéz szavakkal kifejezni. Amikor megcsippan a kapásjelzőm, majd amikor felrobban az orsóm, bennem is olyan adrenalin-bomba robban szét, amelyet csak az ért meg, aki megtapasztalt már hasonlót. Ezért az érzésért, ezekért az érintetlen halakért térek vissza minden alkalommal és vállalom a kényelmetlenséget, a sok „küzdelmet”, de a végén ez mit sem számít, ha olyan fotókat készíthetek, mint amiket ebben a cikkben is bemutathattam!
