Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Műcsali családjának angol neve: lipless lure, ami annyit tesz, mint terelőlap nélküli csali. Ebbe a kategóriába sok féle műcsali tartozik, gondolhatunk a vertikális, vagy a jerk wobblerek többségére is. A Thoki azonban a terelőlap nélküli csalik hosszúkás, minnow jellegű változata, ezeket szokás a külföldi szakzsargonban stick bait-nek is nevezni (hosszúkás, pálcika, vagy bot alakú csali). 8 cm-es hosszához 14 grammos súly társul, amely nagyon jó aerodinamikai tulajdonságainak köszönhetően méretarányosan a hazai piacon kapható legtávolabb dobható wobblerré teszi. Gondolhatnánk, hogy ha nincs terelőlapja, akkor biztosan valamilyen rángató technikával (jerk, twitch) kell húzni a csalit. Természetesen így is vezethetjük, de speciális orrkiképzésének köszönhetően a Thoki rendelkezik saját, jobbra-balra kilengő akcióval is, így a legtöbb esetben elegendő folyamatos tempóval behúzni, csak az optimális sebességet kell eltalálunk, hogy kiváltsuk a ragadozók támadását. Süllyedő voltának köszönhetően a vízoszlop teljes mélységét átvizsgálhatjuk vele, és meg-megállítva is eredményes.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Műcsali családjának angol neve: lipless lure, ami annyit tesz, mint terelőlap nélküli csali. Ebbe a kategóriába sok féle műcsali tartozik, gondolhatunk a vertikális, vagy a jerk wobblerek többségére is. A Thoki azonban a terelőlap nélküli csalik hosszúkás, minnow jellegű változata, ezeket szokás a külföldi szakzsargonban stick bait-nek is nevezni (hosszúkás, pálcika, vagy bot alakú csali). 8 cm-es hosszához 14 grammos súly társul, amely nagyon jó aerodinamikai tulajdonságainak köszönhetően méretarányosan a hazai piacon kapható legtávolabb dobható wobblerré teszi. Gondolhatnánk, hogy ha nincs terelőlapja, akkor biztosan valamilyen rángató technikával (jerk, twitch) kell húzni a csalit. Természetesen így is vezethetjük, de speciális orrkiképzésének köszönhetően a Thoki rendelkezik saját, jobbra-balra kilengő akcióval is, így a legtöbb esetben elegendő folyamatos tempóval behúzni, csak az optimális sebességet kell eltalálunk, hogy kiváltsuk a ragadozók támadását. Süllyedő voltának köszönhetően a vízoszlop teljes mélységét átvizsgálhatjuk vele, és meg-megállítva is eredményes.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.