Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A rendkívüli távolságok eléréséhez született meg a Rapala X-Rap Long Cast csali. Súlyának és lenyűgöző szívósságának köszönhetően, ez a csali könnyedén célba juttatható, biztosan akad és kitűnő egyágú horoggal lett szerelve. Legyen szó csukáról, süllőről, vagy akár balinról, a Rapala minőség mindig megbízható fogást garantál!
Tulajdonságok:
- horog: No. 3/0 x 2 db
- vontatási mélység: 1,5 m
- hossz: 12 cm
- súly: 36 g
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A rendkívüli távolságok eléréséhez született meg a Rapala X-Rap Long Cast csali. Súlyának és lenyűgöző szívósságának köszönhetően, ez a csali könnyedén célba juttatható, biztosan akad és kitűnő egyágú horoggal lett szerelve. Legyen szó csukáról, süllőről, vagy akár balinról, a Rapala minőség mindig megbízható fogást garantál!
Tulajdonságok:
- horog: No. 3/0 x 2 db
- vontatási mélység: 1,5 m
- hossz: 12 cm
- súly: 36 g
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.