Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Benzár Mix már eddig is nagyon sok, feeder vagy method horgászat során nélkülözhetetlen felszerelést kínált a horgászok számára, azonban 2022-től egy új szintre emelkedik a kínálat, melynek most már szerves részét képezi a japán Maruto cég által gyártott horogcsalád is! Ezek között szinte minden helyzethez találni megfelelőt, legyen az lapkás vagy füles, esetleg szakállas vagy szakáll nélküli.
A Method Strong 2X egy brutálisan erős, szakállas, füles kialakítású horog, amely az extrém igénybevételt jelentő pontyos és amuros horgászatok elengedhetetlen eszköze. Ezzel a horoggal jó eséllyel vehetjük fel a harcot a legkeményebb terepek kapitális pontyaival és amurjaival egyaránt.
Öblös kialakításnak köszönhetően ez a horog a legnagyobb pontyok és amurok szájába is képes probléma nélkül befordulni és megtartani azokat! A Method Strong 2X horog hegye rendkívül tartós, köszönhetően a tökéletesre csiszolt gyártástechnológiának, így akár egy kagylós vagy kavicsos terepen sem kell attól tartanunk, hogy horgunk idő előtt kicsorbulna.
A Method Strong 2X horog azokban a méretekben került kereskedelmi forgalomba, amelyek szóba jöhetnek a method feeder horgászat során. A nagyobb méretek a nyári, a kisebbek pedig finomabb, őszi vagy téli horgászatok során jelentik a legjobb választást.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Benzár Mix már eddig is nagyon sok, feeder vagy method horgászat során nélkülözhetetlen felszerelést kínált a horgászok számára, azonban 2022-től egy új szintre emelkedik a kínálat, melynek most már szerves részét képezi a japán Maruto cég által gyártott horogcsalád is! Ezek között szinte minden helyzethez találni megfelelőt, legyen az lapkás vagy füles, esetleg szakállas vagy szakáll nélküli.
A Method Strong 2X egy brutálisan erős, szakállas, füles kialakítású horog, amely az extrém igénybevételt jelentő pontyos és amuros horgászatok elengedhetetlen eszköze. Ezzel a horoggal jó eséllyel vehetjük fel a harcot a legkeményebb terepek kapitális pontyaival és amurjaival egyaránt.
Öblös kialakításnak köszönhetően ez a horog a legnagyobb pontyok és amurok szájába is képes probléma nélkül befordulni és megtartani azokat! A Method Strong 2X horog hegye rendkívül tartós, köszönhetően a tökéletesre csiszolt gyártástechnológiának, így akár egy kagylós vagy kavicsos terepen sem kell attól tartanunk, hogy horgunk idő előtt kicsorbulna.
A Method Strong 2X horog azokban a méretekben került kereskedelmi forgalomba, amelyek szóba jöhetnek a method feeder horgászat során. A nagyobb méretek a nyári, a kisebbek pedig finomabb, őszi vagy téli horgászatok során jelentik a legjobb választást.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.