Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Maximális teljesítményű feeder orsó igazi ínyencek számára. Akár gyors folyású folyókat, akár nyílt vízi helyeket horgászol meg állóvizeken, a Zelos Distance erőteljes, kiegyensúlyozott kialakítású, kifejezetten nagy halak horgászatához készült. 6+1 rozsdamentes csapágy biztosítja a sima futást. Megmunkált orsó kar puha tapintású fogantyúval. Két zsinórbarát zsinórklipsz a pontos horgászatért. Gyors fékrendszer. Rotorvédő a nem kívánt feltekeredés ellen. Csavarodásgátló görgővel ellátva. Csigatengely rendszer. Áttétel: 4,7:1. Zsinórkapacitás: 0,28 mm / 210 m 0,30 mm / 180 m
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Maximális teljesítményű feeder orsó igazi ínyencek számára. Akár gyors folyású folyókat, akár nyílt vízi helyeket horgászol meg állóvizeken, a Zelos Distance erőteljes, kiegyensúlyozott kialakítású, kifejezetten nagy halak horgászatához készült. 6+1 rozsdamentes csapágy biztosítja a sima futást. Megmunkált orsó kar puha tapintású fogantyúval. Két zsinórbarát zsinórklipsz a pontos horgászatért. Gyors fékrendszer. Rotorvédő a nem kívánt feltekeredés ellen. Csavarodásgátló görgővel ellátva. Csigatengely rendszer. Áttétel: 4,7:1. Zsinórkapacitás: 0,28 mm / 210 m 0,30 mm / 180 m
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.