Nincs két egyforma év! A pontytilalom kezdetéig a Duna rendkívül alacsony vízállása miatt olyan helyek voltak szeretett folyómon elérhetők, amelyek bármikor máskor a zöldár miatt meghorgászhatatlanok lennének. Ahol most száraz lábbal jártunk, ott víznek kellett volna hömpölyögni…
A folyóvízi harcsázás más „kávéház”! Próbáltam egy nyugodt(nak hitt), duzzasztott részen a tűzkeresztségen átesni és első folyami harcsáimat megfogni. A természet azonban mindent felülírt, és az áradó Duna nem kímélt minket sem. Hogyan lehet ilyenkor horgászni, milyen módszerekkel lehetünk extrém körülmények között is eredményesek? Ebből az írásból és filmből kiderül!
A Haldorádó termékek fejlesztése során az elsődleges szempont mindig a funkcionalitás, a könnyen kezelhetőség és a praktikum volt. Igyekszünk felhasználóink számára olyan horgászcikkeket készíteni, amelyek eredményességüket és kényelmüket szolgálják. 2025-ben egy új, horgászdobozokból álló termékcsalád kerül forgalomba, melyek tagjai megkönnyítik az aprócikkek tárolását és rendszerezését. Elsősorban a pontyhorgászok és a feeder technikát használók számára nyújthatnak ötletes megoldásokat ezek a boxok, melyek kemény műanyagból, erős csatokkal készültek a hosszú élettartam érdekében.
Precíz Shimano szerkezet, megfizethető ár. – Kezdettől fogva ez jellemzi a Shimano eredetileg amerikai piacra gyártott Sienna orsóit. Az új Sienna FG széria orsói gyöngyház fényű fekete teste, króm díszítőelemei és fém dobja nem csak szemet gyönyörködtetőek, de rendkívül precíz szerkezetet is takarnak maguk alatt. Egy rendkívüli kedvező árú, elegáns kivitelű orsó széria a Shimano Sienna FG. A méretéhez képest könnyű súly, finom futás, letapadás mentes precíz fék jellemzi ezt az orsót. A dob kialakításának köszönhetően lehetővé teszi a nagyobb távolságba történő dobásokat. A nagy méretű zsinórvezető görgő lecsökkenti a visszacsévéléskor keletkező zsinór csavarodását, ami kifejezetten előnyös a kis átmérőjű monofil, vagy fonott zsinórok alkalmazásakor. A kínálatban több féle méretben elérhető szinte minden pergető módszerhez. A nagyobb méretű változatot akár feeder horgászathoz is használhatjuk. A Shimano pergető orsók több éve visszaforgásgátló kapcsoló nélkül kerülnek piacra. Ezt a technológiát Super Stopper II-nek nevezik. Ez az orsó minden horgászmódszerhez egyaránt jól használható, legyen szó pergetésről, vagy épp finom pickerezésről.
Főbb tulajdonságok:
- Csapágyak száma: 3+1
- Fékerő: 8,5 kg
- Zsinórbehúzás: 82 cm
- Zsinórkapacitás: 0,30 mm / 180 méter
- Áttétel: 5,2:1
- Tömeg: 320 gramm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.