Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Egy különleges akció keretén belül ehhez a bothoz most egy Haldorádó Carp Team dobókesztyű ujj jár, melynek értéke 3490 Ft. 2 db bot vásárlása esetén 2 db dobókesztyű ujjat adunk.
Ez a modern feederbot a legújabb feeder technikákhoz ajánlott. A 3,6 méteres verzióban igazi mindenes lehet ez a horgászbot. Ez a jobb terhelhetőségen kívül a pontosabb dobásokban is segít. Eltértünk a szokványos megjelenéstől, ugyanis paramétereiben is egyedülálló botot fejlesztettünk. A bot felszínén futó extra carbon erősítés ugyancsak fontos volt, hogy el tudjuk érni azt a speciális akciót, amit szerettünk volna. Nagyméretű könnyített SIC gyűrűkkel szereltük, pont olyanokkal, amelyek összhangban vannak egy ilyen minőségű bottal.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Egy különleges akció keretén belül ehhez a bothoz most egy Haldorádó Carp Team dobókesztyű ujj jár, melynek értéke 3490 Ft. 2 db bot vásárlása esetén 2 db dobókesztyű ujjat adunk.
Ez a modern feederbot a legújabb feeder technikákhoz ajánlott. A 3,6 méteres verzióban igazi mindenes lehet ez a horgászbot. Ez a jobb terhelhetőségen kívül a pontosabb dobásokban is segít. Eltértünk a szokványos megjelenéstől, ugyanis paramétereiben is egyedülálló botot fejlesztettünk. A bot felszínén futó extra carbon erősítés ugyancsak fontos volt, hogy el tudjuk érni azt a speciális akciót, amit szerettünk volna. Nagyméretű könnyített SIC gyűrűkkel szereltük, pont olyanokkal, amelyek összhangban vannak egy ilyen minőségű bottal.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.