Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Manapság rengeteg horogcsali közül választhatunk, ízben, színben, méretben, súlyban formában eltérőek. Mindannyiunk számára problémát jelent a legfogósabb csali megtalálása. Ezt a problémát felismerve fejlesztettük ki az egyedülálló megoldású hosszanti bordás, Dupla Sansz névre keresztelt method kosarat, mely erre a kérdésre nyújt segítséget. Ezzel a különleges szerkezettel, egy időben akár többféle csalit is kipróbálhatunk ugyanolyan körülmények között, legyen az színben, méretben, ízben, fajsúlyban eltérő. Szerelhetjük 1 vagy 2 horoggal, de akár egy horgon és két csalitüskén elhelyezett csalival is használhatjuk.
A Dupla Sansz kosárral, többféle csali egyidejű használatával, gyorsan egyértelművé válik, hogy az adott helyen és időben, mely csalit részesítik előnyben a halak.Töltéséhez a forradalmian új megoldású SHELL töltő szerszámot ajánljuk, mellyel a leggyorsabban és legegyszerűbben tölthetjük kosarunkat.
A horgászok igényeinek megfelelően, a method kosarak a szerelék megbontása nélkül a zsinórról egy pillanat alatt levehetők, cserélhetők. Nagy szabadságot biztosítva, szállításhoz, vagy a különböző súlyú method kosarak variálásához.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Manapság rengeteg horogcsali közül választhatunk, ízben, színben, méretben, súlyban formában eltérőek. Mindannyiunk számára problémát jelent a legfogósabb csali megtalálása. Ezt a problémát felismerve fejlesztettük ki az egyedülálló megoldású hosszanti bordás, Dupla Sansz névre keresztelt method kosarat, mely erre a kérdésre nyújt segítséget. Ezzel a különleges szerkezettel, egy időben akár többféle csalit is kipróbálhatunk ugyanolyan körülmények között, legyen az színben, méretben, ízben, fajsúlyban eltérő. Szerelhetjük 1 vagy 2 horoggal, de akár egy horgon és két csalitüskén elhelyezett csalival is használhatjuk.
A Dupla Sansz kosárral, többféle csali egyidejű használatával, gyorsan egyértelművé válik, hogy az adott helyen és időben, mely csalit részesítik előnyben a halak.Töltéséhez a forradalmian új megoldású SHELL töltő szerszámot ajánljuk, mellyel a leggyorsabban és legegyszerűbben tölthetjük kosarunkat.
A horgászok igényeinek megfelelően, a method kosarak a szerelék megbontása nélkül a zsinórról egy pillanat alatt levehetők, cserélhetők. Nagy szabadságot biztosítva, szállításhoz, vagy a különböző súlyú method kosarak variálásához.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.